Úgy tűnik, hogy nem engedélyezte a cookie-k fogadását a böngészőjében. Nem tudja telepíteni az alkalmazást, ha ez a funkció letiltott. Emellett probléma merülhet föl a kiszolgáló session.save_path beállításával is. Ha ez az eset áll fönn, és ha ezt nem tudja saját maga ellenőrizni vagy javítani, akkor forduljon tárhelyszolgáltatójához,.
Az iCagenda nem tud betöltődni a következő ok(ok) miatt:
iC Könyvtár nincs telepítve vagy nincs betöltve.
Kérlek, ellenőrizd, hogy az iC Könyvtár és az iC Könyvtár rendszer beépülő telepítve és engedélyezve van.
Azok után, hogy tavaly ősszel megjelent Karosi Júlia lemeze Ben Monderrel, Without Dimensions címmel, majd jöttek a lezárások, és elmaradtak a koncertjei, a 2021-es év második fele csupa meglepetést hozott számára. Nemsokára nagykoncertet ad a MoMKultban a Get Closer Fesztiválon, beválasztották a Magyar Jazz Szövetség vezetőségébe, és a Magyar Zeneszerzők Egyesülete neki ítélte oda az Orszáczky Jackie Díjat.
Ezek mind szóba kerültek Julival készült interjúban.
MagyarJazz: Az Orszáczky Jackie-díjat 2009-ben alapította az MZE. A díjat elsősorban Magyarországon alkotó, 40. életévét még be nem töltött zeneszerző, szövegíró vagy szerzőpáros kaphatja meg az előző évben bemutatott munkája alapján. Gratulálunk Juli a díjhoz! Miért kaptad ezt a díjat?
Karosi Júlia: A díjat az „Insomnia” című saját szerzeményemre kaptam, mely a már említett Without Dimensions című lemezen jelent meg. Ez a díj nagyon fontos nekem, mert egy komoly szakmai elismerése annak, hogy van értelme a saját zenémet írni, és ezen a néha kissé rögösnek tűnő úton továbbmenni.
MagyarJazz: Nemrég választottak be a MJSZ elnökségébe. Biztos van, amiért épp most gondoltad, hogy elmész, és a jelölés után el is vállalod a feladatot. Mit szeretnél elérni? Volt már egyáltalán női elnökségi tagja a Szövetségnek?
Karosi Júlia: A Jazz Szövetségnek én vagyok az első női tagja. Jelenleg két fontos feladatot kaptam: az egyik a Winand Gábor énekverseny megszervezése, a másik pedig hogy a Jazz Szövetség női tagjait aktívabbá tegyem, egy kimondottan őket célzó programmal, program sorozattal. Most ezen a két projekten dolgozok, és nagyon remélem, hogy szuper dolgok fognak ezekből kisülni.
MagyarJazz: Márciusban lett volna a GetCloser Feszt, amit a pandémia erősödése miatt eltoltak szeptemberre. Most már biztos nem lesz zárás, és az is, hogy nem másnak, mint Shai Maestro izraeli zongoristának lesz a kvartetted az előzenekara. Ismered Shai Maestrot? Mit gondolsz a zenéjéről?
Karosi Júlia: Egy fiatal kora ellenére rendkívül kiforrott művészről van szó, akit élőben még sosem láttam, hallottam, de a budapesti közönség se sűrűn. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy előtte játszhatunk!
MagyarJazz: Mivel készültök erre a fesztiválra? Állandó tagokkal fogsz színpadra lépni?
Karosi Júlia: Igen, állandó Quartetem tagjaival állunk a színpadra (Tálas Áron – zongora, Bögöthy Ádám – bőgő, Varga Bendegúz – dob), és játszunk az utóbbi időkben komponált, átírt újdonságokat, de koncertünk gerincét a Without Dimensions című album anyaga fogja adni, melyet élőben elég keveset tudtunk játszani a pandémia miatt.
MagyarJazz: A második lezárás miatt pont a Harmónia Jazzműhely koncerted maradt el majdnem, viszont elsőként sikerült élőben közvetíteni, ami több ezer nézőt vonzott. A lezárásokra visszagondolva, számodra volt pozitív hozadéka ennek az időszaknak?
Karosi Júlia: Sok elmélyült munkára volt időm, ami most a rohanó hétköznapokban nagyon elkezdett hiányozni. Egy másik fontos hatása pedig, hogy sokkal jobban tudom értékelni az élő zenei pillanatokat.
MagyarJazz: Legutóbbi lemezed Bartók-feldolgozásnak szentelted. Folytatod a feldolgozásokat?
Karosi Júlia:Az utóbbi években sokat foglalkoztam Batók Mikrokozmosz darabjaival, össze is állítottam egy 20 feladatból álló munkafüzetet énekesek számára, melyet azóta is forgatok, csiszolgatok. Mondhatom, hogy ez az életem, a zeném része lett. Most nem ezen az úton szeretnék továbbmenni, de amit ezután csinálni fogok, abba is biztosan bele fog épülni ez a munkám is.
MagyarJazz: Hadd kérdezzek kicsit a jövőről is. Novemberben is lesz egy különleges koncerted. Mit tervezel még a közeljövőben?
Karosi Júlia: November 17-én Kristjan Randalu észt zongoraművésszel lépek fel a Zeneakadémián, az est vendége Juhász Gábor lesz gitáron. Nagyon izgatottan várom ezt a különleges estét, melyre újdonságokkal és csupa izgalmas zenével készülünk. Remélem, minél többen velünk tartanak majd élőben is!
GetCloser Fesztivál: szeptember 27. • 19.00 • MoMKult
19:00 Karosi Júlia Quartet
20:45 Shai Maestro Trio
szeptember 28. • 19.00 • MoMKult
19:00 Dresch Quartet
20:45 Per Mathisen & Mogyoró Kornél feat. Nguyen Le, Gary Husband