fbpx

Palásti Máté a harmadik magyar jazzgitáros, aki névre szóló Benedetto gitárt kapott

2019. július 04.

Palásti Máté életfilozófiája, hogy nagyot kell álmodni. Nem elég a tehetség, még fontosabb a szorgalom, a hit, a célok kitűzése és azok elérése. Higgyünk neki, mert a legendás Benedetto cég hivatalos zenészeinek csapatához most már Máté is csatlakozott, Várady Andreas (2011) és Balogh Roland (2017) után. Épp a Balatonfüredi Gitárfesztiválon voltam, mikor bejelentette Máté a közösségi oldalán a nagyszerű hírt, és mint kiderült, a Balaton északi partján lakik, így az interjú hamar, a két város között létrejöhetett, Csopakon.

A kezdetek

Palásti Máté egy kis dunántúli faluban született, Gödre községben, ahonnét később került Kaposvárra. Eleinte, ahogy a testvérei is komoly zenét tanult, a többiek a fuvolát, a fagottot és csellót választottak, Máté pedig a hegedűt, de mikor már csak pengette, a szülei gitárt adtak a kezébe. Kováts Sándor nyitotta ki a fülét a jazzre, és más műfajokra, a latin zenére és a flamencora, de a roma gyökerek is fontosak számára. A Snétberger Zenei Tehetség Központba került, ahol mind a tanárok, mind a diákok nagy hatással voltak rá. Úgy gondolja, hogy „a jazz azért fontos, mert ez az a műfaj, amely képes befogadni az összes többi zenei stílust.” Rövid ideig tanult a Bartók Konziban és a Rajkó-Talentum művészeti intézményben is, de aztán saját útját kezdte el egyengetni. Kedvese, Gecs Mónika lett a szervezője, aki szívvel-lélekkel dolgozik azon, hogy nagyra törő terveit meg tudja valósítani – „úgy szervezzük a karrierem, mintha az életem múlna rajta, minden gondolatom ekörül forog, hiszen annyi lehetőség van egy zenész számára, még ha nem is mind evidens” – mondta Máté. Többször játszott és zsűrizett is már Indiában, meghívása van Kubába, Kínába, az USA-ba.

 

Gitárok

„Snétberger Központban mindig próbálgattam Feri bácsi gitárjait, olyan hangszerkészlete, jazz gitárjai voltak, hogy az irigylésre méltó. De sosem volt pénzem jó gitárra, ám ha vettem volna, nem vettem volna rossz minőségűt” – mesélte. Egy ideje nézegette már a Benedetto gitárokat, látta, hogy nagy művészek is ezen játszanak, megtetszett neki a hangszíne, a kinézete és innentől fokozatosan tudatosult benne hogy nem szeretne mást, teljesen beleszeretett. De az ára elriasztotta, így megpróbálták velük felvenni a kapcsolatot. Az előleg befizetése után 9 hónappal kapta kézhez a gitárt New Yorkban, közben a gitár részleteit e-mailen keresztül tárgyalták a cég menedzserével, Jackson Evans-szel. Háláját fejezi ki a VisFontis Alapítványnak, Gecs Mónika szeretetteljes munkájáért és természetesen a Benedetto Manufaktúrának. Balogh Rolandot is kiemelte, aki minden kérdésére tiszta választ, és tanácsot is adott. 
A Benedetto gitárokat 1968-ban kezdte el kézzel készíteni Robert Benedetto jazzgitáros. Máté gitárja egy Bambino Deluxe modell, aminek hivatalos nagykövete is lett egyúttal – itt látható: https://benedettoguitars.com/artists/mate-palasti/

 

Inspiráló közeg

A Snétberger Központban jelentős ismeretet kapott, tanárai közül Snétberger Ferencet és László Attilát emelte ki, akik hatással voltak pályájára. Később Tóth Mátyás, Fenyvesi Márton és Juhász Gábor művésztanárok által fejlesztette magát, valamint Rozsnyói Péter mentorálása hatott rá. A budapesti élet nem tetszett neki, ezért költözött a Balatonhoz, ahol megtalálta nyugalmát, saját magát fejleszti, de kiemelte, hogy ”ez nem azt jelenti, hogy mindent tudok, óriási tudásvágyam van, tervezem, hogy megyek magántanárokhoz, mint Balogh Roland, Fenyvesi Marci, akikkel már volt szerencsém valamilyen formában találkozni korábban is”.

 

Jövőbeni tervek

A hazai fellépések mellett, Krakkóban fog jazzt játszani, valamint mint flamenco gitáros, Nagy Laci Gitano produkciójában szerepel. Év végére tervez még távolabbi külföldi utat. A testvéreivel is tervezi még mindig a közös projektet, amire egy fúziós zenét képzelt el, ahol a klasszikus és a jazz zene összekapcsolódik.

További információk Mátéról a közösségi oldalain megtekinthetők. 

 

Fotó és videó: Irk Réka

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005