fbpx

Jazz Kanizsán ma

2019. április 18.

Nagykanizsa a ’70-es évek óta a hazai jazz-élet egyik fontos központja. A város fénykorában két nemzetközi jazz fesztivállal büszkélkedhetett és két jazz klub is működött itt. Miközben Magyarországon egyre több lett a jazzfesztivál, addig a 35 fesztivált szervező helyi kulturális központ már nem szervez fesztivált. Helyette Jazzkanizsa néven egy napos nívós programmal próbálja annak hiányát betölteni.

Emellett éves viszonylatban több jazz koncertet is tartanak, melynek helyszíne a Móricz Zsigmond Művelődési Ház. A másik huszonegy évet megélt nemzetközi jazz fesztivál a Cserfő JazzLand, személyi és finanszírozási problémák miatt megszűnt, viszont Tiborcz Iván szaxofonos heti rendszerességgel működteti a jazz klubját és segíti a feltörekvő fiatal jazz zenészeket. Fontos szerepet tölt be a város zenei életében a Kanizsa Big Band, amiben olyan ma már ismert zenészek játszottak, mint a Londonban élő Gayer Mátyás zongorista, a Grazban tanuló Varga Dániel szaxofonos. Az ifjú tehetségek közül fontos kiemelni két bőgőst, a Hollandiában élő Kém Sándort, és az USA-ban zenélő Farkas Norbertet. Szintén a kanizsaiak büszkesége, Horváth Cintia énekesnő, aki saját együttese mellett a Balázs Elemér Groupban is fellép.

A helyi jazz rendezvényeket jellemzően tavasszal és késő ősszel tartják. Ezek után lássuk az idei jazz rendezvényeket. Az idei jazz-tavasz március 16-án a Kanizsa Big Band koncertjével kezdődött. A 2005 óta működő zenekar vezetője Vámos Béla szaxofon-tanár, akinek a vezetésével 122 fellépést tudhat maga mögött a kanizsai zenekar. Az ő nevéhez fűződik a Vendégségben a Kanizsa Big Band-nél sorozat, amelyre rendszeresen meghívják a magyar jazz élet egy-egy kiválóságát. Idén Birta Miklós gitárosra esett a választás, aki remek szólóival és hangszereléssel járult hozzá a Kanizsa Big Band  sikeres márciusi koncertjéhez. A következő koncertre április 5-én a Móricz Zsigmond Művelődési Házban került sor. A Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében a kanizsai származású Varga Dániel saját quintetjével lépett fel. A Graz-i Művészeti Egyetem (KUG) zeneszerzés-hangszerelés mesterszakára járó  ígéretes tehetség, Ausztrián kívül Lengyelországban és Lettországban is sikeresen szerepelt. Állandó, saját együttese a jazz-rock stílust képviselő Moped Loewen. A fiatal szaxofonos mind együttesével, mind egyénileg is szép sikereket ért el tehetségkutató versenyeken. Hazai közönség előtt a MÜPA-ban, az Opus Jazz Clubban és Martonvásáron is bemutatkozott. Nagykanizsán quintetjében Ávéd János szaxofonozott, Fenyvesi Márton gitározott, Gányi Marcell bőgőzött és a brazil Matheus Jardim dobolt. Koncertjük jól illeszkedett a Magyar Jazz Ünnepe rendezvényeihez.  

Április 30-án a Nemzetközi Jazz Nap keretében idén is koncertet tartanak a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban. Ez a hely szimbolikus a kanizsai jazz-életben, hiszen a ’70-es években jó ideig itt működött a helyi jazz klub és azóta is számtalan jazz rendezvénynek adott helyett. A hatodik Nemzetközi Jazz Nap programja Goór Gábor jaZZanatok#2 fotókiállításával kezdődik. Ezután lép színpadra a hazai etno-jazz egyik markáns formációja a Borbély-Dresch Quartet. A civil kezdeményezésként létrejött programokon ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők.

https://kanizsaujsag.hu/hir/201904/ingyenes-koncert-a-nemzetkozi-jazz-napon

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005