fbpx

„A Tavaszi Fesztiválra való készülés jelenleg az elsődleges” – mondja Bolyki Tamás, akinek a zenekara három díjat is megnyert a Jazz Szövetség versenyén

2019. december 29.

Az interjúban nem csak a győztes dalt hallgathatják meg, de az ifjú tehetség a terveiről is mesélt.

  • MagyarJazz: Egy hónapja nyertétek meg a Jazz Combo versenyt, amihez gratulálunk. Rögtön három díjat is bezsebeltetek. Mióta ismerik egymást a quartet tagjai  (Bolyki Tamás, Bejan Norbert, Pál Gábor, Fábry Adonisz)? Milyen intézményekben tanultok?
  • Bolyki Tamás: A Bartók Béla konzervatóriumban ismertük meg egymást. Játszottunk együtt az órákon, sőt hárman egy évfolyamba is jártunk. Adonisz és én még mindig a Bartókban végzünk OKJ-s képzést, Gabi és Norbi már a ZAK-on tanulnak. 

 

  • MagyarJazz: Mikor és miért döntöttétek el, hogy indulni fogtok a versenyen? Vártok-e valamit ettől a versenytől?
  • Bolyki Tamás: A főtárgy tanárom, Gyémánt Bálint hívta fel rá a figyelmemet. Utánanéztem, és jó lehetőségnek tűnt, úgyhogy elkezdtünk készülni nagyjából egy hónappal a verseny előtt. Szerettünk volna bemutatkozni, mint zenekar, úgyhogy a két fellépési lehetőség a Tavaszi Jazzfesztiválon és a Debreceni Jazznapokon még több is, mint amit vártunk.

 

  • MagyarJazz: Saját szerzeményed, az „Expose” is díjat nyert, a legjobb hangszerelést. Sok kompozíciód van már?
  • Bolyki Tamás: Van egy pár, de igazából a múlt évben kezdtem el a dalszerzéssel foglalkozni.  

 

  • MagyarJazz: Ezalatt az egy hónap alatt jött új felkérés koncertre? Mikor és hol lesztek hallhatóak nyárig?
  • Bolyki Tamás: Jöttek felkérések, de egyenlőre nem vállaltunk fellépést, mivel a Tavaszi Fesztiválra való készülés jelenleg az elsődleges. 

 

  • MagyarJazz: Mik a terveid a közeljövőben? Kinél tanulsz gitározni?
  • Bolyki Tamás: Jelenleg Juhász Gábornál és Gyémánt Bálintnál tanulok a Bartók konziban, azt viszont még nekem sem tiszta, hogy jövőre merre megyek tovább. 

 

  • MagyarJazz: Hogy képzeled el a következő 5 évedet?
  • Bolyki Tamás: Szeretnék tovább tanulni, fejlődni és elkezdeni aktívan koncertezni. Lehetőleg Magyarországon. 

 

  • MagyarJazz: Kérlek mondd el, hogy a vezetékneved miért lehet ismerős az olvasóknak?
  • Bolyki Tamás: Talán a Bolyki Brothers lehet a leginkább ismerős, melyben édesapám és testvérei énekelnek a capella, és most már Havas Lajos is. Valamint a klasszikus zenei életben is ugyanúgy aktív a család. 

 

  • MagyarJazz: Sajnos nem sikerült az élő közvetítés az eredményhirdetés után, eltelt az idő, nem játszottatok újra, de úgy tudom, készítettetek azóta már videót a versenyt nyert dalból.
  • Bolyki Tamás: Már a verseny előtt elkészítettük a klipet, és valóban, már publikus is. Bolyki Tamás Quartet - Expose címmel megtalálható a YouTube-on. 

 

 

  • MagyarJazz: Ki a kedvenc jazz-zenészed? Kik inspirálnak a zeneszerzésnél? Melyik stílusirányzat áll hozzád a legközelebb?
  • Bolyki Tamás: Elsősorban a főtárgy tanáraim, Rieger Attila, Juhász Gábor és Gyémánt Bálint voltak rám nagy hatással, hiszen hetente többször játszottunk együtt az órákon. Akiket még napi szinten hallgatok: Bill Evans, John Scofield, Pet Metheny. Rajtuk kívül klasszikus zenét szoktam még sokat hallgatni.  

 

  • MagyarJazz: Még egy kérdés, amit a verseny után többen feltettek nekem, hogy énekelsz-e?
  • Bolyki Tamás: Annyira tudok énekelni, amennyi rám ragadt otthon. Maximalista ember vagyok, még nem megfelelő az énektudásom, de mindenképp tervben van. 

 

Köszönöm!

 

Kapcsolódó cikk: >> Mindent vitt a Bolyki Tamás Quartet a Jazz Combo versenyen <<

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
24
25
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005