fbpx

Tegnap adták át az Artisjus-díjakat. Nemcsak zenészeket, hanem írókat, szövegírókat, nótaszerzőt, fiatal alkotókat is díjazott az Artisjus.

Film és jazz összefüggései mára olyan adatbőséggel szolgáló témává terebélyesedtek, hogy méretes szakkönyvet lehetne írni róluk. Egy rövid recenzióban azonban csupán néhány történeti csomópontot érinthetünk e százéves történetben. Ezen, főleg amerikai előzmények említése nélkül az a jelenség se lenne érthető, amely a tárgyalandó lemezünk apropóját adta: hogy a jazz hogyan vált rendszeres zenei illusztrációvá az olasz film nagy évtizedében (1959-1969).

Május elején elindult a Jazz tv, melyen a nap 24 órájában mennek jazzkoncertek vagy tematikában közel álló műsorok.

A Harmónia Jazzműhely két évtizednyi működése során általában dokumentálta műsorajánlóit, de ennek az egyedülálló koncertnek az esetében nyoma sincs az írásbeliségnek. Szerencsére azonban a felvétel megmaradt. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a jazz-zongora egyik legnagyobb magyar virtuózát, a néhai Pleszkán Frigyest sikerült elcsábítani a Harmónia Jazzműhelynek, akkor még a Nyitott Műhelyben tartott Jazz Péntekére.

Fesztiválok sora jelzi, hogy itt a jazznyár a Balaton körül: a július eleji VeszprémFest, Művészetek Völgye és Balatonboglár után augusztus elején következik 10. Paloznaki Jazzpiknik, melynek fellépőit nemrég jelentették be. Az ő nyári specialitásuk kezdetektől a jazz, funk, soul szentháromsága változatos popos öntettel szervírozva. Idén a „Nagy találkozások” jegyében minőségi a jazzkínálat.

A jelek szerint jazzszvitek korát éljük: egyre-másra kerülnek elénk fiatal vagy már érettebb korú művészek friss lemezei, melyek tudatosan vetik el a „dalgyűjtemény” hagyományos eszméjét, jelentsen bármit is e fogalom, és helyette konceptalbumokkal jelentkeznek, melyek egészét általában egy nagyobb szvitforma foglalja el. Efféle megoldással élt az elmúlt hónapokban többek között Hiromi és Immanuel Wilkins.

Olykor-olykor előfordul, hogy „reissue” lemezt kapunk a forgalmazóktól, azaz újra kiadott „anyagot”. A közelmúltban a Natalie Cole és a Nina Simone album volt ilyen, de hogy a jazztörténet szempontjából még fontosabbat is említsek: Ornette Coleman két debütáló lemeze is ezek közé tartozott. Most napjaink vezető férfi énekesének pályaindító lemezét adta ki a Blue Note, ami eredetileg 2010-ben jelent meg.

Amikor a fenti címet merő véletlenségből leírtam, viccesnek találtam, mert a magyar szöveggel csak arra akartam célozni, hogy a tenorkirállyal már többször sikerült „hazai pályán” is találkozni, az angol szöveg pedig a lemez címe. Összeolvasva viszont olyan, mintha a régi ismerős a csillagokról tért volna vissza…

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora címmel, május végén a legnagyobb globális tudományos kiadónak tartott brit Routledge gondozásában jelent meg angol nyelven Havas Ádám, a szociológia szakirodalom szempontjai alapján, a jazzen keresztül izgalmas kulturális, társadalmi kérdéseket taglaló könyve.

Fergeteges koncert színhelye volt pénteken este a Magyar Zene Háza. Ezt a jelzőt sokszor magam is „elkoptattam” már, de ezúttal ez az egyetlen jelző, ami kifejezi azt a – hazai viszonylatban – igazán ritka zenei eseményt, amikor egy húsztagú nagyzenekar két kiemelkedő brit szólistával szinte páratlan jellegű jazz-rock programot ad.

Két év kihagyás után ismét ingyenes koncertek lesznek a nyáron minden hétvégén a Nagyvárad térnél. A fellépők között lesznek jazz-zenekarok is.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban június 3-án, pénteken 20:30 kezdettel bemutatja: Liane Carroll

Örömmel látjuk, hogy a jazzvilág nem feledkezett meg a műfaj történetének egyik legjelentősebb figurájáról, és születésének 100. évfordulójára több olyan lemezt jelentettek meg, amely vagy csak részben, vagy egyáltalán nem került eddig kiadásra.

A pandémia nagy elvonókúrára fogta a magyar zenészek brit és a brit zenészek magyar kedvelőit. Kiváló fiatal zongoristánk, a MÜPA Jazz Showcaseen szakmai díjnyertes Jónás Rezső, (az angoloknak: Reggie – ejtsd: Redzsi) volt az első, nyarat hozó fecske május 26-án, csütörtökön a londoni jazz szentélyben, a 606 Clubban.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005