fbpx

Symbiosis 5 nyert Spanyolországban – interjú Gyányi Tamással

2022. július 08.

A MagyarJazzen többször is foglalkoztunk már a Sybiosis 5 zenekarral és tagjaival. A ritmusszekció az utóbbi pár hónapban többféleképpen is felhívta magára a figyelmet. Főleg saját kompozíciókat játszanak, sok-sok improvizációval, igényes, mégis könnyen érthető jazz-zenét szólaltatnak meg koncertjeiken. Már a következő versenyükre készülnek, ahova várják a szavazatokat!

Gyányi Tamás bőgős, az első Pege Aladár jazz nagybőgő verseny második helyezettje lett. A dobos Majsai Rolandot pedig idén az év fiatal jazz-zenészének választották.

Az öttagú zenekar tagjai: Drippey Máté – szaxofon, Virág Benedek – gitár, Kapolcsi-Szabó Levente – zongora, Gyányi Tamás – nagybőgő, Majsai Roland – dob. Mátén kívül mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói. Drippey Máté pedig Svájban tanul.
Szerencsére vannak fiatalok, akik nem várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, hanem tesznek azért, hogy minél ismertebbek legyenek.

 

Gyányi Tamást kérdeztem arról, hogyan került be a versenyre a kvintett és milyen további tervük van.

 

  • MagyarJazz: A Symbiosis 5 mióta létezik?  
  • Gyányi Tamás: Zenekarunk ebben a formában körülbelül 2 éve létezik, de konzis korunk óta zenélünk együtt különféle felállásokban.

 

  • MagyarJazz: Milyen zenét játszotok? A saját kompozíciókat ki írja?  
  • Gyányi Tamás: Alapvetően a modális zene inspirál minket. Emellett nagyon szeretjük a kortárs jazzt is, ugyanakkor tiszteljük a műfaj hagyományait. Számainkat többnyire Roland, Levi és Máté írják, melyeket később öten öntünk "fix formába" a próbateremben.

 

  • MagyarJazz: Milyen verseny volt ez, amin győztesen került ki a Symbiosis 5?  
  • Gyányi Tamás: Getxo International Jazz Festival keretein belül rendezett nemzetközi jazzverseny zenekaroknak. Európa országaiból lehetett jelentkezni. A versenyzők szereplése a fesztivál műsorának részét képezte, minden este egy döntőbe jutott zenekar és egy meghívott fellépő adott koncertet. Így az első alkalommal Ron Carter, a második napon pedig Gonzalo Rubalcaba előtt játszhattunk.
    A koncerteket élőben is közvetítették, az alábbi linkeken megtekinthetőek: 

    https://www.youtube.com/watch?v=wHypf5Phnb0&t=675s
    A két Getxo-ban tartott koncerten kívül meghívást kaptunk egy harmadik, onnan nagyjából háromszáz kilométerre, egy "Bueno" nevű településen megrendezett fesztiválra is. Itt Melissa Aldana zenekara után adhattunk koncertet.  

 

  • MagyarJazz: Hogyan jutott el a hír hozzátok, hogy lehet a versenyre jelentkezni?  
  • Gyányi Tamás: Bacsó Kristóf, a Zeneakadémiai vezetője hívta fel a figyelmünket a versenyre. Két forduló van, az elsőben három felvételt kell elküldeni, és ha ezt elég jónak ítéli a zsűri, akkor beválogatnak a döntőbe.

 

  • MagyarJazz: Hány zenekar jutott a döntőbe? Milyen zenekarokkal versenyeztetek (formáció, ország)?  
  • Gyányi Tamás: Pontos számot nem tudunk mondani, de mivel ez egy nemzetközi jazzverseny, valószínűleg sokan. A három másik döntős zenekar az olasz Archipélagos, a belga és osztrák Loek van den Berg Quintet, és a szintén olasz Filippo Deorsola Group.

 

  • MagyarJazz: Mi a jutalmatok?  
  • Gyányi Tamás: Pénzjutalom mellett egy lemezt is készítenek nekünk, a döntőben elhangzott dalainkból.

 

  • MagyarJazz: Hogyan tovább? Milyen fellépésetek van a nyár további részében?  
  • Gyányi Tamás: Meghívtak bennünket a verseny kapcsán a belgiumi B-Jazz Festivalra , és az Ibiza Jazz Festivalra is. Július 22-én találkozhat velünk a közönség a Budapest Jazz Clubban, augusztus 10-én az Opus Jazz Clubban és augusztus 23-án szintén a BJC-ben.
    Erre az alkalomra valami különlegessel készülünk, de ezt egyelőre titokban tartjuk.
    Ezenkívül egy újabb verseny, a 7 Virtual Jazz Club Contest elődöntőjébe is bejutottunk, kettő számmal is.

 

Aki szeretne, az alábbi linken szavazhat is ránk:
https://7virtualjazzclub.net/under-25/?pag=2 

 

Gratulálunk! További sok sikert kívánunk!

 

 

Fotó: Symbiosis 5, YT

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005