Mottó: Mindig szerettem a népzenéket (eredetiben) és a népi törekvések megjelenését eredendően nem hagyományos közegükben megszólaltatva, az egzotikus hangszereket hallgatni, akár a jazz műfajában is. Ezért is szeretem az úgynevezett etno-jazz stílusait, irányzatait; és nem csak kíváncsiságból! Vannak persze érzelmi kötödéseim: például a belga, lengyel, litván vagy katalán zenékre jobban figyelek, mint másokra.

Valami véget ért, egy folyamat megszakadt.

Számomra Kézdy Luca (hegedű, elektronika) neve nem hangzott eddig sem idegenül, de – vidékiként – nem kerültem el a zömmel fővárosi koncertjeire.

Hans Lüdemann 1961-es, hamburgi születésű német muzsikus: zeneszerző, zongorista. Klasszikus zongora szakot a hamburgi konzervatóriumban, jazz-zongorát a Musikhochschule Kölnben és a Banff Centre-ben (Kanada) tanult. Kölnben szerezte meg az (első) jazz- mesterdiplomáját, emellett Joachim Kühnnél magánúton is tanult.

A BMC kiadó 2022-ben megjelent sugárlemezeiből csemegézve most egy francia együttes albumát mutatom be.

Létezik Berlinben egy fesztiválszervező iroda, amely elsősorban az extrém és világzene területén tevékenykedi, érintve a jazz műfaját is. Szeptemberben az XJAZZ! vonzáskörébe tartozó két együttes is koncertezett az Opus Jazz Club színpadán. Közülük most a korábbi, a szeptember 16-ai eseményről, Milad Khawam szír trombitás fellépéséről írok.

Tiszakécske fesztiválváros, bár sem a lakói, sem a rendező szerv tudatáig ez még nem jutott el. Így esett, hogy az eseményt a művelődési ház alig plakátolta ki a városban! Ezért történhetett, hogy ez a zenei esemény az elmúlt évek nézőszámát eléggé – nagyon! - alulmúlta.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete budavári palotájában található a Zenetörténeti Múzeum. Ennek 7. termében volt az a szeptember 18-án bezárt kiállítás, mely a magyar harmonikaművészet eddigi legnagyobb alakja, Tabányi Mihály 100. születésnapja alkalmából emlékezett tevékenységére.

A Virág Benedek Ház udvara adott otthont egy rendhagyó könyvbemutatónak. A lassan már egy évtizede nálunk élő olasz-magyar zenei szakíró, Stefano Orlando Puracchio legújabb könyvének bemutatóját a magyarországi Olasz Intézet támogatásával, egy beszélgetés keretében mutatta be a nagyérdeműnek.

Számomra a megmondóemberi állapot most nem játszik! Kritikusi életem folyamán ugyan volt néhány alkalom, amikor értékítéletet mondtam egyes zenészek megjelent lemeze vagy koncertje után, de erre a „hibámra” nem szívesen emlékszem. Nem vagyok ugyanis híve annak, hogy ledrongoljam egy szuverén alkotó aktuális érzelmi állapotát tükröző alkotást – amennyiben persze elfogadjuk az esztétika ezirányú tételeit. Sokszor inkább hallgatok vagy esetleg „érted haragszom, nem ellened” hozzáállással mondok el egy-két észrevételt. Mint ahogy most is…