Kezdem egy kis személyes mondandóval. Alapvetően szeretem a belga\flamand, illetve a katalán kultúrát, zenéket. A belga kapcsolódásom családi eredetű, anyukám gyerekként Gent-ben (ejtd: (g)Hent) nevelkedett, mintegy 4 évig, és ezt a kapcsolatát haláláig megtartotta. Én is jártam egykori családjánál. (A katalán kapcsolatom csak pusztán szimpátia…) Viszont a fentnevezett genti - Laughing Bastards - zenekart sohasem hallottam élőben, eddigi lemezeiket sem ismerem. Ez az első találkozásunk…

Bevallom, hogy én még – 16. éve szolnoki lakos! – a városban ennyi embert jazzkoncerten egyszerre nem láttam. Mondjuk, koncertek sem sűrűn vannak, de az önálló jazzesemények a fehér hollók gyakoriságával vetekednek. Ugyan a Tisza mozi nagyterme is megtelik néha, a Hozam klubban is van évi 3-4 koncert, vagy az Art-járó és Tiszavirág Fesztiválok műsorában is előfordul a jazz, de mint ez az április 5-i nagykoncert, az ritka.

Elég ritkán jutok el - szolnoki lakcímemről - Válik László koncertjeire; legutóbb 2012-ben a Mediawave komáromi eseményén láttam őt élőben. Azóta beszereztem tőlük egy vinilt (már a fenti néven), és kíváncsian vártam a következőt. Nem csalódtam.

2025. március 8-át - az idén 950 éves - Szolnokon rendhagyó eseménnyel köszöntötték. A Művésznő-nap keretében a Tisza mozi előterében kiállítás nyílt képzőművésznők alkotásaiból - festmények, fényképek, festett tárgyak -, illetve az esti koncerten a Rambler zenekar játszott - stílszerűen szólista énekesnővel - Szabó Gábor programjából átvett dalokat, majd a koncert után egy hölgy "lemezforgatással" biztosította a jó hangulatot.

A Gadó Gábor és Harcsa Veronika 2024-es, közösen jegyzett lemezének – magyarul: A virágok nyelve – bemutatását nagyon egyszerűen elintézhetném a honlapon azzal, hogy ez az album NEM jazz, tehát ne is foglalkozzunk vele itt! Nos, a dolog talán nem ennyire egyszerű – én pedig szeretem a szakmai kihívásokat. De kezdjük talán a kályhánál…

A tavalyi évet úgy terveztem befejezni, hogy az utolsó hónap – számomra! - fontosabb koncertjeiről és lemezkiadványairól írok ismertetőket, esetleg ajánlókat. Volt néhány kitűnő esemény, lemez…

A magyar könnyűzenében néhány zenekar, együttes is ünnepelt már komoly jubileumot. Talán elég, ha csak két példát mondok 50 év felettire: a Benkó Dixieland és az Omega stb. Ehhez képest a 40 év talán nem tűnik soknak. De!

Gyárfás István, Szabó Gábor-díjas jazz-zenészünk több szálon is kötődik a szabói életműhöz. Ennek kapcsán már csinált egy műsort zenekarával a mester számaiból és hangszereléseiből, melyet több helyen is bemutatott. A Zene Házában találkoztam a programmal, még tavaly. A már évek óta – ~2018-tól – változatlan felállású zenekarral, a Guitar Madness társulatával pedig készítettek egy albumot, melyet Szabó Gábor emlékének ajánlottak (Hommage à Gábor Szabó {Szabó Gábor emlékének}). Az öttagú formációban hárman gitároztak (Gyárfás István, Rieger Attila és Szalay Gábor), illetve a ritmusrészleget Soós Márton (nagybőgő) és Cseh Balázs (dobok) alkotta.

Mottó: Mindig szerettem a népzenéket (eredetiben) és a népi törekvések megjelenését eredendően nem hagyományos közegükben megszólaltatva, az egzotikus hangszereket hallgatni, akár a jazz műfajában is. Ezért is szeretem az úgynevezett etno-jazz stílusait, irányzatait; és nem csak kíváncsiságból! Vannak persze érzelmi kötödéseim: például a belga, lengyel, litván vagy katalán zenékre jobban figyelek, mint másokra.

Valami véget ért, egy folyamat megszakadt.