fbpx

Lemezajánlók

Szerencsénkre a BMC Records profiljának az egyik legkarakteresebb területe a kortárs kamarajazz. A kivételezett helyzetnek köszönhetően a trend kiváló képviselői gyakran járnak nálunk, a stúdióban felvett anyagok pedig élőben meghallgathatók az Opus Jazz Club koncertjein. Száz éve egy szalonba bejutni kiváltság volt, ahol a művelt és jó ízlésű elit társasági szórakoztatásáról az őket invitáló vendéglátók gondoskodtak, aminek fontos része volt a kamarakoncertek megrendezése is. Ma ehhez csak a most újra nyitó klubokba kell bejutni, ha épp nincs teltház. Előbbi tágas nappalikban zajlott, utóbbi földszinti kis térben, ezért a zenében praktikusan a duó vagy trió formáció jöhet szóba, legfeljebb a quartet. Ennek már anno komoly kottairodalma is volt. A kamarazene személyessége kis térben hat igazán.

Ha eljátszunk a képtelen gondolattal, miszerint egy Joe Chambers életművét kifejezett ellenszenvvel szemlélő jazzkritikus vagyunk, aki a Samba de Maracatu megjelenését is arra használja fel, hogy valami rosszat mondjon a zenekarvezetőről, megkockáztathatjuk: a kevesebb több lett volna, vagy Chambers jobban tette volna, ha a stilárisan-ritmikailag-strukturálisan egyaránt roppant változatos lemez helyett egyetlen irányra és előadásmódra fókuszált volna. Más vetületben: a zenei pastiche-ok sora helyett jobban örültünk volna több eredetiségnek, sőt, több dobolásnak, végül is dobosról lévén szó.

Billie Holiday élete két szóval leírható: szép és szörnyű. Most ráadásul egy speciális dupla ajánlót olvasnak ennek kapcsán, mert egyszerre szeretném felhívni a figyelmüket egy filmre és egy lemezre.

Egészen frissen kiadott CD-vel jelentkezett a Florian Weiss (harsonás) által alapított Woodoism jazz zenekar. Az együttes harmadik albumát tavaly novemberben vették fel Bécsben. Kiadóként pedig az NWog Records jelentette meg 2021. május 21-én.

Megint csak azzal a kérdéssel nézünk szembe, hogy mi a jazz, pontosabban mi az a zene, amit még ilyen-olyan jegyei alapján jazznek nevezhetünk. Nik Bärtsch új CD-je, az Entendre veti fel ezúttal a problémát – ha probléma ez egyáltalán.

Egy-egy ECM lemez elemzésekor már többször emlékeztettem az olvasókat arra, hogy Manfred Eicher milyen zseniális érzékkel „csap le” újonnan feltörekvő tehetségekre, de nem hezitál akkor sem, ha már befutott sztárzenészek új formációit sikerül szerződtetnie. Hogy kicsoda Joe Lovano, Chris Potter vagy Mark Turner azt aligha kell a jazzműfaj ismerőinek elmondani. Nos, ők is bekerültek az ECM „istállójába”, és íme Lovano érdekes trió formációjának második lemezére van szerencsénk itt most felhívni a figyelmet.

Mint azt az Észak-Amerika földrajza és kultúrája iránt érdeklődők közül sokan tudják, a csaktó indián nyelvből származó bayou szó síkságokon található folyóágakat, mocsaras vidékeket, illetve e vizek által létrehozott szigetvilágokat jelent.

Hogy mi a jazz blues gitározás lényege, azt nem csak tanítja növendékeinek Fenyves Márk, de meg is mutatja a most megjelent anyagban. Legutóbb a Don’t Miss the Band album ürügyén 2020. július elején írtam róluk a MagyarJazz-nek. Nem véletlenül használom a talányos anyag szót, mert ez nem lemez (a lemezgyárak és stúdiók is alapjáratra kapcsoltak a járvány idején). 2021. márc. 19-én rögzítettek egy online koncertet a Jókai Klubban, és ez jelent most meg a megosztókon. Sőt a YouTube-ra is felkerült egy szűk órás változat.

Sinikka Langeland új lemezének már a borítója is csodálatos. Egy szép farkas látható rajta, valamely kopár, vélhetően norvégiai hegy oldalában. Nem érdemes hosszabb vitát kezdeni most az ECM borítókkal kapcsolatosan, mert az egyik jobban sikerült, a másik viszont kevésbé ragadja meg az embert, de a kiadó új, Wolf Rune című CD-jének borítója mindenképpen a sikerültek közé tartozik. Anélkül lett szép és hatásos ez a borító, hogy a fekete-fehér fénykép alkotója, Christian Houge bármiféle fotós bravúrra törekedett volna. Igaz, önmagában már az is bravúr lehet, hogy lencsevégre tudott kapni egy farkast, az állat természetes közegében.

Amikor adva van egy rendkívüli képességű zongorista, aki gondolatokkal, még ha nem is a legmegnyugtatóbbakkal tömi tele kompozícióit, valamint a feldolgozásra alkalmasnak ítélt darabokat, gyakran előfordul a zongora-bőgő-dob triólemezek kritikusaival, hogy annyira belefeledkeznek a zenekarvezető erényeinek ecsetelésébe, hogy gyakorlatilag megfeledkeznek az együttes másik két tagjáról, s így a bírálat olyan mellékízt kap, mintha a bőgős és a dobos csupán felejthető asszisztens lenne a mester mellett, nagyjából úgy, mint bűvész oldalán a csinos, csillogó ruhába öltöztetett és túl sok sminket használó fiatal hölgy, aki akkor a legaktívabb a porondon, amikor segít a varázslónak kettéfűrészelni egy-egy önként jelentkezőt.

© 2019-23 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005