fbpx

Balogh Roland Finucci Bros Quartet & Chico - I stand at the door

2020. január 26.

A 2008-ban alapított együttes a mai napig változatlan felállásban működik. A Balogh Roland gitáron, fivére, Zoltán zongorán játszik, Horváth Plutó József basszusgitározik és Bordás József dobol. A vendégművész Chico, azaz Havas Lajos énekes, zeneszerző és szövegíró, aki emellett még tehetséges harsonás is.

A Back II Black és a Bolyki Brothers jó iskolát jelentett számára tehetségének kibontakoztatásában. Szöveg nélküli énekszólama, illetve a technika segítségével megsokszorozott kórus-szerű háttér-vokálja nagyon feldobja a produkciót. Balogh Roland egyike a legsikeresebb hazai jazz-zenészeknek, aki külföldön is öregbítette hírnevünket. Már 2011-ben, a Twin Effect című debütáló lemez kapcsán is felsorolhattuk figyelemreméltó eredményeit: ő nyerte a Montreux-i Jazzfesztivál gitárversenyét, sőt azóta versenyt nyert német földön, második lett egy New York-i és első egy Los Angeles-i megmérettetésen is, itthon pedig Junior Príma Díjat kapott. Jogos büszkeséggel került fel a belső borítóra két világhírű gitáros, Lee Ritenour és Pat Martino véleménye Roland művészetéről, akik zsűritagok voltak a versenyeken. Roland igen tehetséges komponista is egyben, a lemezen hallható mind a nyolc számot ő jegyzi. A lemez az ikerpár mélyen megélt hitét tükrözi, amely a darabok jellege mellett abban is megnyilvánul, hogy a köszönetnyilvánítás első helyén a Mindenható áll. Persze Roland ikertestvére, Zoltán sem akárki. Harmadik lett Montreux-ben a zongoraversenyen éppen akkor, amikor Roland a gitárversenyt nyerte meg, 2017-ben pedig második helyezést ért el egy floridai zongoraversenyen. Bármennyire is imponálóan virtuóz játékkal remekelnek a fivérek, azért tudniuk kell, hogy „a kevesebb (olykor) több”. Az egymást követő túlzottan virtuóz számok megterhelik a gyanútlan hallgatót, aki szinte már megkönnyebbüléssel nyugtázza a kiegyensúlyozottabb megszólalást. Érdekes, hogy ezt már nyolc éve is felvetettük. Egy biztos: a legnagyobb elismerésünk jár a fivéreknek, akár akceptálják jóindulatú javaslatunkat, akár nem. A My Son című dal tipikus példa arra nézve, hogy a virtuozitás visszafogása milyen világszínvonalú muzsikát eredményez. Kiemelendő még a záró szám, az I Show You Who Is My God, egy zenei gyöngyszem, a muzsikusok spirituális elkötelezettségének himnusza.

Indaba Music, 2018

 

Közreműködnek: 

Balogh Roland - gitár,
Balogh Zoltán - zongora,
Horváth Plútó József - basszusgitár,
Bordás József - dob,
Havas Lajos Chico - ének

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005