fbpx

A Tanár úr hagyatéka

2022. január 18.

Gonda János tavaly márciusban hunyt el, a Széchenyi- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, főiskolai tanár idén január 11-én lett volna 90 éves. Az életét végig tudatosan élő Tanár úr már életében intézménnyé vált, sokrétű, szerteágazó tevékenységét gondosan szervezte, hogy elérendő céljaira mindig biztosítsa a megfelelő időt. A halálra is felkészült, felbecsülhetetlen értékű, kéziratokból, kottákból, könyvekből, fényképekből, hanglemezekből, CD-kből, film és videofelvételekből, magnószalagokon, kazettákon rögzített hangfelvételekből, levelezésekből álló hagyatékát, valamint zongoráját a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Zenei Gyűjteménynek adományozta.

Az ez alkalomból rendezett, és a sajnos nem megélt születésnap dátumára időzített emlékesten az Ötpacsirta utcai egykori Pálffy-palota szalonjában Bándoli Katalin, a Zenei Gyűjtemény vezetője, és a Tanár úr fia, Gonda Péter előzetesen témákra osztva, a meghívott egykori pályatársakkal, tanítványokkal együtt beszélgetésekkel, és természetesen zenével idézte fel a páratlanul gazdag életmű főbb állomásait.

Bejátszással indult az est, Szigeti Péter interjújának részletéből kiderült, Gonda János a pedagógiai tevékenységét tartotta a legfontosabbnak, de legboldogabbnak jazz-zenészként érezte magát. A végszóhoz kapcsolódva, az első témakör az emberről szólt, melyben először Gonda Péter az apa-fiú viszonyról beszélt, hogy látta gyerekként, majd kamaszként édesapját, hogyan került felnőttként egyre közelebb hozzá, utólag sok mindent megértve.

 A beszélgetéshez csatlakozott Berkes Balázs, aki pályatársként a több mint ötven évet felölelő, végig kitartó barátságukat, a közös koncertek emlékét, és a Dáliás időszakot idézte fel. Ez alkalmat is adott a következő témakör felvezetéséhez, de a váltás előtt Berki Tamás és Sárik Péter feldolgozásában a „The Days of Wine and Roses” hangzott el.

A kerekasztalhoz Berki Tamás és Kőszegi Imre csatlakozott. Bándoli Katalin az ötvenes években a semmiből indult magyar jazzélet tiltás alatti korszakáról kérdezett, hogyan, kitől tanultak a jazzt játszani kezdő zenészek. A válaszokból kiderült, ebben nagy szerepe volt Willis Conover „Jazz Hour” című műsorának, amelyet bár az esti órákban zavartak, de a másnap délelőtt megismételteket már viszonylag tisztán lehetett fogni. A rádiót hallgatva, autodidakta módon és egymástól tanulva próbálták elsajátítani az élvonalbeli amerikai zenekarok játékát, amelyet aztán magánlakásokban szervezett találkozókon adtak elő. A hatvanas években aztán a tiltott kategóriából a tűrt kategóriába sorolt jazz, a KISZ gyámsága alatt nyílt, rövid életű Dália klubban nyilvánosan is szólhatott, de egyéb vendéglátóhelyeken továbbra is tilos, vagy legalábbis nem volt tanácsos játszani. Ebben a nem túl baráti légkörben indította el 1962-ben Gonda a Qualiton együttessel az 1971-ig évente megjelent Modern Jazz Anthology lemezsorozatot, és ez alkalommal is többször emlegetett diplomáciai érzékének köszönhetően 1965-ben létrejöhetett a magyar állami jazzoktatás alapjait adó Bartók-konzervatórium jazz tanszaka. A Vasfüggöny működött, tankönyveket, jazzről szóló tanulmányokat szinte lehetetlen volt beszerezni, ki kellett találni a tanmenetet, és ahogy Berkes Balázs megfogalmazta, meg kellett tanulniuk tanítani. Tanított a tanszakon Kőszegi Imre is, aki amellett, hogy sokat játszott Berkes Balázzsal Gonda triójában, az 1990-ben alakult Magyar Jazz Szövetség elnöki székét is átvette két év után az alapító Tanár úrtól.  Imre szokásához híven ízes anekdotákkal színesítette a beszélgetést, kiemelve, a mindig választékosan öltöző, kimért modorú Gonda remek humorérzékkel bírt, tudott úgy nevetni, hogy a könnyei is kicsordultak. A történeteket akár hajnalig tudta volna mesélni, de még több témakör volt hátra, és ehhez az ő dobszólója szolgáltatta a zenei átkötést.

A közös koncertek felelevenítése közben a kivetítőn megjelent egy fénykép, amelyen Gonda János Deseő Csaba, Berkes Balázs, és egy nyurga fekete fiatalember társaságában látható, és mint kiderült 1967 júniusában az egykori Jugoszláviában található Bled híres jazzfesztiválján valószínű a kvintett ötödik tagja, a képen nem szereplő Tomsits Rudolf készítette. A fotóról a kép bal szélén álló, hasonlóan nyurga Deseő Csaba mesélt, aki „Kettős fogás” című önéletrajzi, és persze egyben jazztörténeti könyvében részletesen meg is írta a történetet.

A fesztiválra Gonda János kapott meghívót, aki egy válogatott csapatot állított össze erre az alkalomra. Az akkoriban szükséges bürokratikus utat végigjárva, nyugodtan készültek az indulásra. A féltestvérnek számító Jugoszláviába külön engedély kellett a kiutazásra, amelyet mint  három nappal az indulás  előtt kiderült, a zenekar dobosának, a nemrég emléktáblát kapott Kovács Gyulának rejtélyes okból nem adtak meg. Mivel neki sem segítettek volna, ha itthon maradnak, így négyen útnak indultak. Az alpesi kisvárosba, Bledbe érkezve első reggeli sétájukon Csaba észrevett egy magányosan baktató fekete fiatalembert a túloldalon. Csak dobos lehet – gondolta Csaba, és átszaladva feltette a kérdést a meglepődött srácnak: Ugye te dobos vagy? Bejött, az volt, és egy próbához kötve elvállalta a beugrást. Az esti koncert a Fred Braceful amerikai dobossal felálló Gonda kvintettel indult, és az ismeretlen kelet-európai együttesnek a műsor végén elsőként Willis Conover gratulált.  Csaba története után Berki Tamás elevenítette fel a tanszakon töltött diákéveit, természetesen szóba került az 1976-ban megjelent „Sámánének” lemezre való felkérés, majd arról a hosszúvá vált időszakról is szó esett, mikor Gonda hívására az alma materbe az énekszakra tanárként  tért vissza.  Ez azonban már egy újabb témát érintett, ami előtt két egykori növendék, Oláh Kálmán és László Attila tanár urak duóban eljátszották László Attila „Magic City” című szerzeményét.

Az Akadémiából 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem lett, az 1965-ben Gonda János alapította tanszakot, az egyetemi rangnak megfelelően innentől tanszékként jegyezték. Az asztaltársaság bővült, a tanszék volt diákjai, Sárik Péter és Bágyi Balázs mellett, a volt diákokból lett tanárok, Oláh Kálmán és László Attila kapott helyet. Oláh Kálmánt Gonda János már évekkel nyugdíjazása előtt szemelte ki a tanszék jazz-zeneszerzés és jazz-zongora főtantárgyának továbbvitelére. László Attila gitárszak nem lévén Berkes Balázsnál bőgő szakon kezdte tanulmányait, 1990 óta Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének docense, és 1987-ben kezdődött tanári pályafutása során Budapest Jazz Orchestra és a Modern Art Orchestra tagjainak nagy részének ő tanította az improvizációs és zenekari gyakorlatot. Mindketten különös tisztelettel emlékeztek a Tanár úrra, aki már diákként is meglátta bennük az iskola szellemének továbbvitelére alkalmas képességeket. Sárik Péter hálásan emlékezett, hogy Gonda a kulturális élet összeomlására hivatkozva elintézte, ne hívják be katonának, Bágyi Balázs pedig a zeneelméleti órák, a zeneelméleten látszólag túlmutató felvetett kérdéseiről mesélt.

Következett volna a számos filmhez, valamint színpadi művekhez zenét írt Gonda János társművészetekhez kapcsolódó munkásságának bemutatása. Sajnos Köllő Miklós pantomim művész, akinek több művéhez is Gonda János írta a zenéket, betegsége miatt nem tudott eljönni, és az utóbbi időkben a nyilvános szereplésektől tartózkodó Szabó István filmrendező is lemondta a részvételt, inkább levélben fogalmazta meg két zseniális alkotása, az „Apa” és a „Szerelmesfilm” zeneszerzőjéről gondolatait, melyet Gonda Péter fel is olvasott. Szabó István, mint írta: „…a történetek a konfliktusokból születnek, de nekem Gonda Jánossal soha nem volt konfliktusom”. Zene következett, Bágyi Balázs „Lágy balkáni szél” című szerzeményét Borbély Mihállyal adta elő.

„A pedagógia tükrözze a művészet változásait” – Gonda János gondolata adta a mottóját az utolsó témakörnek, mely egyben az egyetemi szintre emelt jazzoktatás és a Jazz Szövetség jelenlegi helyzetét, megítélését taglalta Binder Károly, a Tanszék tavaly nyugdíjazott vezetője, Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnöke és Borbély Mihály Jazz Tanszékének tanára, valamint 1997 és 2000 közötti tanszékvezetője részvételével.

Itt már az őszinte, tiszteletet és szeretetet adó megemlékezéseken kívül, Gondát már nem érintő kérdések is felmerültek. A 22-es csapdájaként, miért is kell egy művészeti egyetem tanszékvezetőjének egyetemi diploma, amit azért nem kaphatott, mert amikor végzett, az egyetem „csak” főiskola volt. Szerencsére Binder édesapja unszolására elvégezte az agrármérnökit is, és végül ennek a diplomának köszönhetően nevezték ki egy művészeti egyetem tanszékének élére. Miért is kell minden tanszékvezetőnek 65 éves korában nyugdíjba vonulnia, mikor tudása legjavát adhatja hallgatóinak. Visszatérve a jazzhez, bár Binder Károly pozitívumként említette, hogy az egyetem 20 szenátorából már öt elfogadja zenének a jazzt, a számok tekintetében lehet, tévedek, de az arányokban nem. Elkeserítő. A falak fokozatosan dőlnek, mint elhangzott, de szörnyű, hogy még mindig vagy újra vannak falak. A Máté Péter-díj, a jazz-zenészek kizárása a Liszt Ferenc-díjból szóba sem került.

Az emlékest Binder Károly édesanyjához írt „Tangó télen” című szerzeményével zárult.

Tekintsünk azonban optimistán a jövőbe, és derűsen nézzünk a múltba is. Az esten mozaikszerűen összeállt Gonda Jánosról egy kép, megismertük az apát, a művészt, a tanárt, a diplomatát, az embert. Helyesebben fogalmazva, a történeteket, emlékezéseket hallgatva kicsit közelebb kerülhettünk hozzá. Talán annyira, amennyire ő engedte volna. Binder Károly fogalmazta meg, ha Gonda nem kezdte volna el, lehet, más végezte volna el ezt a munkát, de az biztos, hogy legalább 30 évvel később, és akkor nem ülnénk itt. Olyan, mint Gonda, akit a regnáló hatalom tudása, habitusa miatt elfogad, ha kelletlenül is, de tárgyalásra méltó partnerként kezel, máig nem született.

A hagyaték néhány darabja már most a szalon előtti helyiségben kiállításra került, de ahogy Bándoli Katalin, az est háziasszonya búcsúzóul elmondta, a továbbiakban ezt a könyvtár Zenei Gyűjteményében lehet majd megtekinteni. Az FSZEK a hagyatékot a Magyar Jazz Szövetség felügyelete alatt fogja gondozni, a dokumentumokat először katalogizálják, majd digitalizálják, és a feldolgozott, digitalizált formátum fokozatosan kutathatóvá válik a közeljövőben. A tervek szerint a könyvtár a hagyaték érdekes dokumentumait bemutató Gonda-blogot is indít majd a Papageno oldalán. A felújított Ötpacsirta Szalon pedig továbbra is helyet ad a könyvtár által szervezett koncerteknek, előadóesteknek, kulturális eseményeknek.

 

 

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
24
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005