fbpx

Oláh Krisztián Quartet feat. Lukács Miklós – Crescendo

2022. november 01.

Ahogy az várható volt, a két évvel ezelőtt megjelent, a szaxofonos Molnár Sándor közreműködésével készült „At The Back Of My Mind” után, idén tavasszal megjelent a folytatás, Oláh Krisztián második, kizárólag saját kompozícióit tartalmazó lemeze, a „Crescendo”. Az alakulása, azaz 2019 óta változatlan felállású kvartetthez, melyben öccse, Oláh Kálmán Jr. szoprán- és altszaxofon, Orbán György bőgőn játszik, és Serei Dániel dobol, ezúttal a cimbalom virtuóza, Lukács Miklós csatlakozott.

Az 1995-ben született Oláh Krisztián már gyerekkorában ámulatba ejtett mindenkit, amikor még nagyfiúvá válásáig szülei kísérték a koncertekre. Pár év múltán, még „konzis” évei kezdetén 2011-ben különdíjat nyert a Vukán György alapította Creative Art tehetségkutató improvizációs versenyen, ahol egy helyben megadott témára kellett szabadon improvizálni, és az év elején alakult triójával, Schildkraut Vilmos bőgőssel és Serei Dániel dobossal rendszeres fellépője lett a magyarországi kluboknak. A trió 2012 májusában bejutott a Bukaresti Nemzetközi Jazzverseny elődöntőjébe, a következő évben a Magyar Jazz Szövetség által kétévente rendezett Jazz Combo Versenyen második helyezést ért el, júniusban pedig a legjobb négy közé jutott Rotterdamban, az EBU által szervezett európai jazz versenyen. Beneveztek a 2013-as Marosvásárhelyi Jazz Versenyre is, ahol Krisztián kapta a legjobb szólista díját. Szólóban és a zenekarral is folytatódtak a sikerek, Krisztián mindössze húsz évesen a 2015-ös Montreux-i Jazz Fesztivál zongoristáknak kiírt versenyén Tálas Áron és Gayer Mátyás mellet bejutott a tízes döntőbe, és ott végül harmadik helyezett lett, ennek jutalmául egy, többek között Al Jarreau, Kurt Rosenwinkel vezette kéthetes, közös koncerttel záródó mesterkurzuson vehetett részt. A három magyar zongorista döntőbe kerülése is már egyedülálló sikernek számított ezen a rangos versenyen, ezért megosztva nekik ítélték a Gramofon Magyar Jazz Díjat, és Krisztián a Gramofon-díj mellé ebben az évben még a Junior Prima-díjat is megkapta. Első magyar zenészként 2018-ban a most már Herbie Hancock nevét viselő Thelonious Monk Institute által rendezett, különösen nagy presztízsű nemzetközi zongoraverseny tizennégy fős washingtoni döntőjébe kapott meghívót. A második legfiatalabbként Krisztiánnak ezúttal nem sikerült helyezést elérnie, de a versenyt követő gálán fellépő művészek közül a világhírű jazz trombitással, a 2007-es győztes Ambrose Akinmusire-rel, valamint a vele játszó, az intézet által felkért rangos zenészekkel is volt alkalma hosszabban beszélgetni, és az elismerő szavak fontos visszaigazolást jelentettek számára, így kellő képet kapva a külföldi jazz szcénáról, végül nagyon jó élményekkel és értékes tapasztalatokkal érkezett haza. Itthon aztán a kint szerzett élmények és tapasztalatok átgondolása és elemzése után egész élete tudatos fordulatot vett, melynek első zenei formátumai a Monk verseny után írt kompozícióit bemutató első, csak saját szerzeményeket tartalmazó, “At the Back of My Mind” című lemezén jelentek meg. Mikor Krisztián nekifogott tervezett lemeze komponálásának, elsőként a „From 0 to 1” címet kapott darabot írta meg, kifejezetten a kvartettjére szabva. A cím talán meglepő, de igaz, mert nem egyről a kettőre kellett jutnia, hanem ahogy annak idején szellemesen elmondta, a semmiből, a nullából kellett az első lépést megtennie. A "nulláról egyre" jutva újabb, a hazai jazz szcénában ritkaságnak számító tudatos építkezésbe fogott. Krisztián 2020-ban az LFZE zeneszerzés tanszékén folytatta tanulmányait, és ez újabb, jelentős lépést jelentett alkotói útján. Az otthon kapott élmények, Brahms, Debussy vagy Bartók Béla műveinek tanulmányozása közben, a klasszikusokból jövő inspirációk, a magyar népzenéből eredő impulzusok tovább rendeződtek a modern jazz ritmikai és formai kontextusába. „Ami a terveimet illeti, szeretnék a klasszikus zongorázásban és zeneszerzésben még jobban elmélyedni, és a saját zenekarom mellett minél több inspiráló zenei közegben megfordulni a jövőben.”- mondta egy interjúban. Másfél évnyi tanulás, a külső hatások szűrése, és a közben felmerült kérdésekre keresett válaszok eredményeképp megszületett a Crescendo, alkotói útjának újabb fontos lenyomata. Krisztián nyolc kompozícióban fogalmazta meg közlésre érdemesnek tartott gondolatait a világról. Több témát érint, Dante két világa közti utazástól (Paraferno), a nagy erdei futások utáni felszabadultság érzésen át (Pacefull), Bach előtt tisztelegve (Johann) eljut Beethoven op.126-os ciklusáig (Bagtell no.1 és no.2), közben egy 11 szótaggal 11 sorban írt zenei versben egymás mellé állítja a kétfajta időérzékelést, a percre pontos működést és az időtlent, és szellemesen megkérdezi, ki nem nézett már az órájára 11:11-kor (11:11). Az olykor free és kortárs klasszikus elemeket is felvonultató, különböző témák között csapongó kompozíciók a közös improvizációknak köszönhetően egységes képet adnak, és ebben nagy szerep jutott a kvartett tagjainak, és természetesen a három darabban közreműködött Lukács Miklósnak.

A mai zenehallgatási szokásoknak megfelelően a Crescendo elsősorban a Spotify-on és egyéb online platformokon érhető el, de szerencsére azokra is gondoltak, akik szeretik kezükbe venni a lemezt, így kis példányszámban CD-n, fizikai valóságban is megjelent. Sőt, a közösségi médiában meghirdetett online kampánynak köszönhetően összegyűlt a pénz a vinyl kiadáshoz is, a fekete lemez pedig várhatóan karácsonyra érkezik.

Krisztián azt is felmérte, a mai gyűjtőknek, hallgatóknak könnyű elveszni a világháló kínálatának sűrűjében. Feladatának érezte, hogy megtalálja a kapcsolatot velük, bevonva a jazz felé egyelőre kevésbé nyitottakat is. Ezzel a céllal készült a Crescendo InSight sorozat, amelynek rövid videóiban az album egy-egy kompozíciójáról, annak felépítéséről és a mögötte meghúzódó inspirációkról mesél, és szó esik bennük többek közt a zeneszerzési folyamatról, a kiinduló ötletekről, első benyomásokról, és a nehézségekről is. Immár az LFZE Jazz Tanszékének tanáraként hívja fel az önmenedzseléssel dacolók figyelmét a tudatos önmarketing fontosságára, és bár a marketing nem része a tananyagnak, de ma már elengedhetetlen, olyan szükséges készség, amivel egy zenésznek 2022-ben rendelkeznie kell.

Továbbra is igyekszik megtalálni több korosztály felé azt a sajátos megszólalási stílust, amire az egyre bővülő közönség vevő lehet. Mindezt szem előtt tartva indította legújabb, „Music for 24/7” címet kapott anyagának kampányát, melynek felvételei három fantasztikus brit szólista, Ryan Quigley, Paul Booth és Trevor Mires közreműködésével készülnek, és November 20-án, vasárnap egy LIMITÁLT FÉRŐHELYES stúdiókoncerttel záródnak. Támogatva az eseményt, felhívását oldalunkon is közzétesszük.

„A felvételek utolsó napján, vasárnap 18:00-kor megnyitjuk a felvételt 50 néző számára, akik közvetlen részesei lehetnek fülhallgatókon keresztül, élőben a lemez megszületésének. 

Mit keres ez az infó ezen az oldalon? Nem titkolt szándékunk, hogy erős közösséget teremtsünk ezzel az alkalommal, szeretnénk, ha a jelenlévő 50 fő a jövőben is bevonódna az újabb projektekbe. 

Létrehoztunk egy Fundrzr támogatói oldalt, ahol a Crescendo Vinyl előrendelésen kívül jegyet tudtok venni az eseményre. Fontos megjegyeznem, hogy a STÚDIÓ csomag, mely a jegyet tartalmazza, támogató jegy, tehát projekt létrejöttét is támogatjátok azzal, hogy eljöttök. ☀️

Minden további infó az eseményben:https://www.facebook.com/events/625261259261829/

Remélve, hogy megtelik a stúdió, sok sikert!

MZK Publishing, 2022

  1. Paraferno
  2. Johann
  3. 11:11
  4. Peaceful
  5. Bagatell No.2
  6. Farewell
  7. From the Notebook of'19
  8. Bagatell No.1

Közreműködnek:

Oláh Krisztián - zongora,
Oláh Kálmán Jr. - szopránszaxofon,
Orbán György - bőgő,
Serei Dániel - dob,
Lukács Miklós - cimbalom

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005