fbpx

Kovászosan szereted? – interjú Kováts Gergővel a hétfői koncertről

2023. április 14.

Kováts Gergő szaxofonosról legutóbb a Nart Orchestra project kapcsán írtam, de április 17-én a saját zenekarával kezdenek új életet a Fonóban.

A baritonszaxofonos, basszusklarinétos Kováts Gergő eddig inkább a free zene kedvelői körében volt ismert, de a jelek szerint, nyit a hip-hop, funky és leginkább a népzenei hangzás irányába. A zenekar tagjai között pedig vannak jól ismert zenészek, mint Pozsár Máté, aki zongorán és Gyárfás Attila, ki dobon fog játszani, a nagybőgő mellett pedig Dénes Ábel áll. Aki tudja, hallgassa meg a jazz-folk koncertjüket hétfőn, nem fogja megbánni!

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: A zenekar neve a népi ételből vagy a nevedből jött?
  • Kováts Gergő: A zenekar elég sokáig Kováts Gergő Quartet munkacímen futott, de abban szinte minden kollégámmal egyetértettünk, hogy azért így csak nem nevezhetek el egy zenekart. Aztán jött mindenféle ötlet – a környezetemben szinte mindenki lelkesen dobált ötletekkel –, és végül Meggyes Ádám (lásd NART Orchestra) kiváló kollégám népmesei bölcsességgel oldotta meg a feladatot: rólam is van elnevezve, meg nem is.
    Rengeteg hasonlat és kapcsolódás ugrott be a név kapcsán: a különböző (baktérium)kultúrák találkozása, az általuk beindított természetes, lassú folyamat, ami segíti az anyagok feldolgozását, emésztését, és, hogy a kovász szükségszerűen mindig egyedivé válik és folyamatosan átalakul a hozzáadott alapanyagoktól.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: A zenekar minden tagjával játszottál már azelőtt? Honnan ismeritek egymást?
  • Kováts Gergő: Pozsár Mátéval hátéves korunk óta ismerjük egymást, szóval az első zeneiskolai kamarázásoktól kezdve a tinédzser korunk óta működő Hochspannung Lebensgefahr, az egyetemi évek elejét meghatározó Koala Fusion, a free jazzből a szabadimprovizáció felé alakuló KAMP, a saját egyedi zeneszerzői irányait bemutató szextettje és még rengeteg projekt és zenekar köt össze minket ezer szállal. Gyárfás Attilával Hágában találkoztam először, megkeresett, hogy kísérletezzünk együtt improvizatív vonalon. Végül én onnan túl hamar hazajöttem, de szerencsére azóta többek között a Quelquefois és az Ajtai Péterrel közös triónk adott bőven lehetőséget, hogy megismerjük egymást. Dénes Ábelt Vácott ismertem meg, az ottani konzi munkájába segített be akkoriban, és szép lassan kiderült róla, hogy nemcsak jazzben, de népzenében is otthonosan mozog, szóval ő már azelőtt fel volt készülve erre a zenekarra, mielőtt az először próbáltunk volna együtt.
    Mindannyian komoly erőt és inspirációt adnak a számomra. Ahogy a szakmában mondani szokták: mind emberileg, mind szakmailag kiváló kvalitást képviselnek!

 

  • IR / Jazz.hu: Majdnem mindegyik szám hangzásában felfedezhető egy-egy folk motívum. Melyik ismert népzenéket vetted elő hozzájuk?
  • KG: Vajdaszentiványról Horváth Elektől korcsost, sebes fordulót, Gyimesből Tímár Viktortól, Halmágyi Mihálytól és Ádám Gizitől keservest, lassú magyarost, kettős jártatóját hallgattam és gyakoroltam. Román Horákat is hallgattam, rövidebb dallamokat is gyakoroltam. A számok egyértelműen népzenei fókuszúak, a hosszú távú cél pedig nem titkoltan az, hogy a jazz kereteit, ötleteit és gondolkodását afroamerikai helyett fokozatosan Kárpát-medencei népzenei anyagra cseréljük fel.
    Ez egy nagyon hosszú tanulási és kísérletezési folyamat, nincs rá kész recept. Még nagyon az elején vagyunk, de szerencsére sokan győzködtek arról, hogy már ebben a szakaszban is értékes és érdekes az, amit csinálunk.

 

  • IR  / Jazz.hu: Nagyon vidám az összes kompozíciód. Nekem kevésbé a hip-hopnak vagy funkynak tűnik - ahogy a leírásban olvasható -, mint inkább a folk modern jazzes környezetbe ágyazása. Az, hogy az elektronika és a népi hangzás egybefonódik néhány dalban, már régi elképzelésed volt?
  • KG:  Kicsit meglep, hogy a vidámságot találtad közös pontnak az anyagban, de nagyon jól esik, és – jobban belegondolva – teljesen jogos.
    Azt szoktam mondani, hogy ez az a zenekar és zene, amit 10 éve nem hagyok magamnak megcsinálni. Annak ellenére, hogy egészen különböző irányultságú formációkban voltam és vagyok jelen kreatívan is, olyan zavaros dogmarendszer(telensége)t alakítottam ki magamban, hogy nekem saját formációm csak szabadzenei lehet. Viszont ez a mostani anyag meg egészen egyszerűen nagyon kedves a számomra, és végre hagyom, hogy egy kicsit saját jogon is lazuljak. Úgyhogy be kellett látnom, hogy nem csak a Puffin ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot.

 

  • IR  / Jazz.hu: Hallunk különleges hangszereket is a felvételek között. Mesélnél róluk?
  • KG: Máté rögtön mondta a telefonba, amikor először felhívtam a zenekar ötletével, hogy szintetizátort is akar használni. Meglepett, egyáltalán nem éreztem az akkor még csak vizionált zenébe valónak, de aztán szépen megtalálta a helyét mindenféle erőltetés nélkül. Rengeteg olyan népzenei ötlet, stílusjegy, jól megérett és organikus szokás van, ami az adott stílusban járatlan fül számára baromi izgalmas. Mi ezekből néhányat fogunk, és esetleg csak utánozzuk, de sokszor felnagyítjuk, eltorzítjuk, visszájára fordítjuk, absztraháljuk őket. Ezáltal fejezzük ki a szeretetünket és csodálatunkat e fantasztikus zenei jelenségek iránt és adunk nekik még nagyobb hangsúlyt és a saját zenénknek pedig karaktert.
    Mindenképpen kiemelném az Attila által kiötölt és mesteri fokon használt gong+ringmodulátor kombinációt. A finoman perkusszívtól a metálos drónhangzásig széles spektrumon mozog vele, és fantasztikusan tud épp csak egy kicsit hozzátenni a hangzáshoz vagy kegyetlenül kizökkenteni vele. Szerencsére él is ezen lehetőségekkel.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Egy teljes lemeznyi anyagot kaptam meg. Fizikai albumon vagy online fogjátok megjelentetni?
  • Kováts Gergő: Hízelgő, de sajnos ez még nem teljes lemeznyi anyag, egy februári próbánkon készültek felvételek az akkor már nagyjából kialakult számainkról. A fentebb hiányolt hip-hop is bekerült az anyagba azóta, de a leírással összhangban tényleg csak érintőlegesen.
    Szeretnénk kicsit megérlelni a műsort, és azután felvenni, remélem, idén sort tudunk rá keríteni.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Hol is mikor lesz az ősbemutató?
  • Kováts Gergő: A Fonó Budai Zeneházban lesz az első koncertünk április 17-én (hétfő), este 8 órakor. Tekinthető akár nem hivatalos Táncháztalálkozó-afterpartynak is.

Egy kis vidám ajánló:

 

Fotó: Kováts Gergő, Irk Réka

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005