A ready-made-ekkel is dolgozó, Kölnben élt fluxusművész, George Brecht egyik 1966-os „zenei eseményé”-ben egyenesen utasításba adta a talált tárgyakon való dobolást, és Dés, a képzett, zenei tehetségét már megannyi formációban kamatoztató ütőhangszeres mintha felvette volna a német-amerikai művész által jelképesen elé hajított kesztyűt, amikor megkomponálta az einschließlich-en hallható tíz darabot. Brecht a hét változatban megírt Utasítás egy dobosnak csupán két felszólító mondatból álló alapverziójában voltaképp kijelöli a kereteket, melyek között egy Dés-féle lemez, pontosabban annak alapmagja létrehozandó: „Dobolj valamin, amin még sose doboltál. Dobolj valamivel, amivel még sose doboltál.” Dés úgy vélte, leginkább egy erdőben talál majd olyasmit, amin még nem dobolt. Ezért „erdőkerülők”-nek elnevezett kvartettjével elvonult Németbányára a Bakonyba, és ott rögzítette a zeneanyagot.
Kivonulás a természetbe? A szentimentalizmus újabb diadala? Semmiképp. Sokkal inkább kísérletezés ihlettel és imaginációval, zenével és hangrögzítéssel. Csakis ebből a szempontból az einschließlich rokona Stephan Micus The Music of the Stones című albumának (és néhány hasonló próbálkozásnak), melyen az előadó melodikus köveket ütöget az ulmi katedrálisban. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a magyar ütős nem Rousseau vagy az új-angliai transzcendentalisták követője, viszont mint kísérletező elme megnyitja „stúdióját” az erdő zörejei – egy faág reccsenése, a lombzúgás, a madárdal, illetve a korán lehullott levelek (a felvételek tavaly augusztusban készültek) sodródásának hangja előtt. Minden zene, vagy azzá tehető, beleértve a fák koronáján érezhető alig leheletnyi széljárást (Goethe), sőt, a csendet is. Nem a Walden tó parti magányában görögül Homéroszt olvasó H. D. Thoreau, hanem a „bármit teszünk, zenélünk” elvét valló John Cage lehet a Dés-zenekar forrása.
Hogyan írhatjuk le azt, ami a lemezen történik? A talányos kisbetűs címhez („beleértve”), valamint a felsorolt szellemi rokonok akcióihoz képest visszafogott és konvencionális, amit hallunk: megírtnak ható témák és mértéktartó rögtönzések keverednek egymással. A tíz szám mintha egyetlen benső téma vagy középpont összetartó tíz variációja volna. Megjátszott neoprimitivizmus vagy mímelt „törzsi” hangzás helyett az önazonosságából egy pillanatra se kilépő európai jazzkvartett szembesül egy mindannyiuk számára új kihívásokat jelentő hangrögzítési térrel, ami talán még a négy muzsikus interakciójára is rányomja a bélyegét. Nagy a kölcsönös figyelem, városi művészet és természet, kreativitás és esetlegesség szelíd és harmonikus szimbiózisban simul össze.
Ideális együttest alkot a Dés-Ávéd-Szandai-Fenyvesi négyes. A gitáros esetében magától értetődő az akusztikus hangszer választása, Ávéd János érzésem szerint iskolákhoz nem sorolható, saját stílusban fúj. Nem nagyon gyakran tapasztalható erény ez. Szandai Mátyás bőgőzése pedig mindig a megfelelő mértékben van jelen a hangképben: hol szerényen a háttérbe vonul, hol pedig markánsabban érezteti hangszere jelenlétét. Hangformálása is kifogástalannak hat. Különleges, mégse csak vájt fülű zenei ínyenceknek ajánlható lemez.
BMC, 2019.
- Cautious Party
- Interplay I. - Backwards
- Music for Brokers
- Interplay II. - Onwards
- Life Sings On
- Pan
- Ghost Town
- Dóra's Song
- Long Distance Relationship
- Epilogue
Közreműködnek:
Ávéd János - tenorszaxofon
Fenyvesi Márton - akusztikus gitár
Szandai Mátyás - bőgő
Dés András - talált tárgyak (objets trouvés)
Kapcsolódó cikk: „mindig is a járatlan utak és kísérletezés tudott igazán lázba hozni„ // Lemezbemutató – Dés András interjú