Most fordítsuk meg a sorrendet.
         Iyer, tudjuk, avatott triójátékos, aki méltán vált az amerikai kritikusok egyik kedvencévé Stephen Crump bőgőssel és Marcus Gilmore dobossal kiegészült hármasával. Vitán felül áll: az az Iyer-együttes egy remek trió. Viszont újabb zenekara, mellyel 2019. december 4-én mutatkozott be a cambridge-i (Massachusetts) Oberon klubban (s a koncertet még december folyamán követte a jelen lemez felvétele), egyszerűen szupergroup. Kijelenthető ez annak ellenére, hogy a most ötvenéves Iyer két lényegesen fiatalabb művészt vett be új együttesébe. A harminchét éves Linda May Han Oh távol-keleti ősei ellenére Ausztráliában látta meg a napvilágot, és mára hangszerének egyik legjobbja lett a világon, aki Marilyn Crispell, Maria Schneider, Myra Melford vagy Mary Halvorson (és mások) mellett azt bizonyítja, hogy korunkban a női zenekarvezetők és hangszeresek egyenrangúak férfi kollégáikkal. Oh eddigi életműve elsősorban Dave Douglashez kötődik, akit vagy hét lemezén kísért. Öt saját lemezt is jegyez, ezek közül a két legutóbbi az unikális Biophilia kiadónál jelent meg. Tudtommal ez az egyetlen lemeztársaság a világon, mely csupán igényes borítóval szolgál, CD nincs benne. A vásárló a tasak belsejében talál egy letöltési kódot, melynek segítségével MP3- vagy WAV-minőségben letöltheti magának a lemez anyagát.

         Tyshawn Sorey dobos legalább akkora kincs, mint Oh. A New Jersey-ből származó, most negyvenegy éves muzsikus napjaink egyik legsokoldalúbb komponistája és előadója, aki szólódob-albumtól operáig mindenféle zenei vállalkozásban részt vesz. Tömören: a világ egyik legjobb dobosáról van szó, akit hazánkban még nem nagyon ismernek, holott 2005-ben fellépett a Trafóban Steve Coleman magyar zenészekkel kiegészült csapatában. Számomra a koncert messze legnagyobb élménye Sorey dobolása volt.

         De térjünk vissza az Uneasy albumhoz.
         Iyer 2013-ban írt alá szerződést a német ECM kiadóval, ahol eddig hét albumot tett közzé, különböző formációkkal, de a triófelállás tekinthető talán igazi specialitásának. Iyer az intenzíven politizáló jazz-zenészek egyike, ezt mutatja már a nyitó szám is (Children of Flint), egy lassú téma, melyben bőgő és dob diszkréten utat ad a zongoristának a téma kibontásában. A számot a michigani szennyezett ivóvíz-botrányban érintett gyerekeknek dedikálta a pianista-komponista. Az ezt követő „Combat Breathing” a CD egyik hosszabb szerzeménye, és még 2014-ben keletkezett, szintén részben politikai céllal, a Black Lives Matter mozgalom egyik megmozdulására. Ebben a szokatlan szerkezetű darabban már nagyobb (szóló)szerepet kap Oh, és Sorey is gyors, dialogikus dobolással veteti észre magát. Oh reflektív és dús játéka különösen figyelmet érdemel.

         A lemezen található két feldolgozás se maradhat említetlen. Cole Porter „Night and Day”-e igazi nyaktörő mutatvány: ne várjunk tőle semmi megszokott, iskolás ujjgyakorlatot vagy fantáziátlan pastiche-t – az Iyer-trió egy-két percnyi viszonylag hagyományos standard-interpretációt követően alaposan elkalandozik a témától, így gazdagítva a hűtlenségükben hű, gondolatgazdag feldolgozások listáját. Ez a szám nem annyira a neves szerző, sokkal inkább McCoy Tyner előtt tiszteleg, aki Joe Henderson Inner Urge című Blue Note-albumán játszotta el a témát – a maga forradalmi módján.
         Geri Allen kontrapunktikus „Drummer’s Song”-ja átiratának az ad különös feszültséget, hogy a dobos teljesen újszerűen kezeli az alapanyagot, míg a zongorista kitart az eredeti melódia mellett. Allenről tudható, hogy Iyer egyik támogatója volt, úgyhogy ez a szám a néhai pianistának szóló tribute-ként is hallgatható.
         A zongorista kitartóan ápolja Geri Allen emlékét – e feldolgozáson túl is. Mint harvardi professzor, 2018-ban világhírű egyetemén konferenciát szervezett, ahol Allen zenei hagyatékát elemző előadások hangzottak el.
         Akik szólóban is kíváncsiak Iyer játékára, megcsodálhatják azt az „Augury”-ban: ez is egy kreatív és izgalmasan épülő darab a lemez közepén. Itt Iyer természetesen szintén merész muzsikusnak (és szerzőnek) bizonyul: se ezt a rövid darabját, se az egész lemezt nem érdemes háttérzajként hallgatni, ahhoz túl fantáziadús és változatos. És mint azt a lemez címe előre jelzi, a trió nem ígér harmonikus zenei élményt, ehelyett aktív hallgatói részvételre, odafigyelésre számít.
         A lemez utolsó harmadát ugyancsak hosszabb, helyenként hangútvesztőkre emlékeztető darabok uralják, így a címadó szám vagy a „Configurations”, mely először egy húsz évvel ezelőtt kiadott kvartett lemezen csendült fel.
         A CD borítóján az ECM utóbbi évekbeli hagyományának megfelelően egy fekete-fehér fotó látható, Woong Chul An remek fényképe a New York-i szabadságszoborról. A ködpárák és a fehér felhők közé ékelődött, messziről fotózott (s ezért aprónak tűnő) jelképes mű, mely Manfred Eicher producer ötlete nyomán került a tasakra, mintha csak Vijay Iyer elgondolkoztató megjegyzésének – a rabszolgaság eltörlése Amerika befejezetlen vállalkozása – lenyomata lenne.

ECM, 2021

1. Children of Flint
2. Combat Breathing
3. Night and Day
4. Touba
5. Drummer's Song
6. Augury
7. Configurations
8. Uneasy
9. Retrofit
10. Entrustment

Közreműködik: 

Vijay Iyer: zongora 
Linda May Han Oh: bőgő 
Tyshawn Sorey: dob

November 3-án 20 órától a MoMKultban élőben is meghallgatható, a GetCloser szervezésében Budapestre utazik a trió: https://www.facebook.com/events/1523832937821805