Mark Turner tehát újabb albummal jelentkezett, amit az utóbbi években a részéről favorizált rangos müncheni kiadó, az ECM jelentetett meg. Az ECM alapító igazgatója, Manfred Eicher hihetetlen zenészeket hozott már össze „istállójában”, csak a legjazzesebb hangszer – a tenorszaxofon művelői közül nála vannak szerződtetve: Joe Lovano, Chris Potter és Mark Turner…

Turner már számos alkalommal lépett magyar színpadra a komáromi erődben (2012) tartott Médiawave fesztiváltól a Budapest Jazz Clubig (2014 és 2016) és –  magam is tanúsíthatom – hogy minden alkalommal óriási sikerrel szerepelt. Legelőször is vidéken, mégpedig Nagykanizsán lépett fel 1999-ben a John Patitucci Quartet fúvósaként. (Ott sajnos nem voltam jelen.) Saját lemezei is ismertté tették az elmúlt közel negyedszázad során, hiszen már a 2000-ben készült „Ballad Session” c. lemezén ilyen társaságban játszott: Kurt Rosenwinkel gitár, Kevin Hays zongora, Larry Grenadier bőgő és Brian Blade dobok. Kell-e ehhez kommentár? Az utóbbi években pedig már az ECM-nél készíti jobbnál jobb felvételeit. Az első ennél a labelnél a „Lathe of Heaven” volt éppen nyolc évvel ezelőtt 2014-ben, amelyet ugyancsak kvartett felállásban készített, a trombitás Avishai Cohen, a bőgős Joe Martin és a dobos Marcus Gilmore társaságában. (Közben készített egy duó-lemezt is az ECM-nél Ethan Iverson zongoristával „Contemporary Kings” címmel.) Érdekes, hogy a most tárgyalandó lemez címadó száma is egy irodalmi mű címét vette át, mégpedig Stanislaw Lem „Visszatérés” c. 1961-ben írott sci-fi regényére utal (Európa Zsebkönyvek, 1979).  Ez az Amerikában is sikert aratott történet egy űrhajósról szól, aki hazatérve azzal szembesül, hogy idegen világba érkezett, mert a társadalom annyira megváltozott, az emberi kapcsolatok annyira átalakultak, hogy élő kövületnek érzi magát egy idegen világban. Hogy mennyire foglakoztatják ezek a problémák Mark Turnert, arra jellemző, hogy a nyolc évvel ezelőtti lemez is egy sikeres regény címét idézte, Ursula K. Le Guin amerikai írónő „Égi eszterga” c. fantasy regényére utalt, ami ugyan a Földön játszódik, de a túlnépesedés, a háborúk és a rasszizmus kérdéseit feszegeti. (Móra Kiadó, 1992) Turner, maga is mélyen gondolkodó személyiség, akinek komoly szándéka, hogy a maga eszközeivel felhívja a hallgatóinak figyelmét a rendkívül gyorsan változó világ hallatlan veszélyeire. (A Lathe of Heaven lemezbemutató koncertje után a BJC-ben 2014-ben módom volt egy kicsit elbeszélgetni vele ezekről a kérdésekről, mert olvastam a szóban forgó könyvet és persze feltűnt a cím azonossága.)

Természetesen ezúttal is saját szerzeményeit nyújtja át új lemezén, most éppen nyolcat. Kompozíciós munkásságáról is csak felsőfokú jelzőkkel beszélhetünk. (Bár erről sehol sem történik említés, de a lemezre vonatkozó külföldi írások szerint Turner a számok hangszerelője is.)  Tenorszaxofon játéka, a hangszer tónusa a mifelénk kevésbé ismert Warne Marsh, és természetesen a nagy John Coltrane hatását tükrözi. (De egy interjúban még Lee Konitz, Sonny Rollins és Lester Young nevét is megemlítette.)  Nem rossz referenciák…  A mostani formációban Joe Martin bőgős képviseli a stabilitást, aki már az említett két BJC koncerten is remekelt, 2014-ben kvartett, ’16-ban pedig trió felállásban.  (És természetesen a két ECM kvartett lemezen is.) A mostani lemezen viszont a trombitás Jason Palmer, a doboknál pedig Jonathan Pinson foglal helyet. A felvételek még 2019 novemberében New Yorkban készültek, bizonyára a Covid-járvány akadályozta a lemez megjelentetését… A korábban említett science-fiction hatáson túl, az egész projektről elmondható, hogy ez az album egyenes folytatása a nyolc évvel korábbinak. Olyan harmóniában játszanak mind a fúvósok, mind pedig a ritmus-tandem, mintha ugyanazok a személyek jöttek volna össze a stúdióban. (Igaz, hogy a négyből ketten azonosak.) A harmóniahangszer (zongora vagy gitár) hiánya még inkább tág teret és szabadságot biztosít a két fúvós zenei kreativitásának kibontakoztatására. Ez az a kortárs improvizációs zene, ha jobban tetszik: post-bop, ami felé az ECM újabban nagyon dicséretesen nyitott.  (Némi rosszmájúsággal a hűvös „skandináv vonal” kissé háttérbe szorult, ami persze az amerikai művészek felbukkanásával /is/ összefügghet.) A mai jazzkínálatban ezt már nyugodtan nevezhetjük mainstream jazznek, ez képviseli a mai modern jazz „derékhadát”, igazán remek muzsika, ami tökéletesen kifejezi korunk állapotát. (Hát még, ha néha kaphatnánk némi információt is a szép fotók mellé a kísérőfüzetben.)

Összefoglalva: igényes hallgatnivaló, elbűvölő kompozíciókkal és organikus szólókkal. Büszke lehet a müncheni stáb arra, hogy az Amerikában született műfaj egyik legfontosabb kiadója ma Európában működik! 

Nem valószínű, hogy a külföldi jazzikonok meghívását mérlegelő személyek/intézmények olvassák írásomat, de lassan már aktuális lenne Mark Turner újabb meghívása, már csak azért is, mert talán léteznek tervek egy európai lemezbemutató koncertkörútra…

 ECM Records, 2022

1. Return from the Stars
2. Terminus
3. Bridgetown
4. It’s not Alright with Me
5. Nigeria II
6. Waste Land
7. Unacceptable
8. Lincoln Heights

Minden szám szerzője Mark Turner

Közreműködők: 

Mark Turner  tenorszaxofon
Jason Palmer   trombita
Joe Martin   bőgő
Jonathan Pinson   dobok

Megrendelhető: https://lemezkucko.hu/turner-mark-return-from-the-stars-2384307