Tzur nem ismeretlen azon hazai jazzrajongók köreiben, akik igyekeznek követni a nemzetközi jazzművészet legfontosabb trendjeit és képviselőit. Hogy ez mennyire így van, a járvány fellépte előtt kétszer is láthattuk: 2018 februárjában a „Translator’s Note” (Enja), majd két év múlva, 2020 februárjában a „Here Be Dragons” (első ECM albuma) lemezbemutatóját élvezhettük az Opusban. Aztán az utóbbiról már ajánlót is írtam honlapunkon (2021. május 18.) – és íme, itt van a második „kiadás” ugyancsak a müncheni kiadó gondozásában, ugyanazzal a felállással! Lehet, hogy visszatér az a korábban megszokott gyakorlat, hogy egy-egy nagyformátumú zenekarvezető megtartja „márkás” formációját (legalább néhány évre), ettől még „sideman”-ként szerepelhet a művész bárhol. (Gondoljunk csak a klasszikus idők ismert formációira: Miles Davis, John Coltrane, Thelonious Monk, Art Blakey, Horace Silver stb. évekig változatlan felállású közismert együtteseire, akiknek egy-egy újabb LP-je olyan fogadtatásban részesült, mint egy Nobel-díjas író legújabb regénye.)

Mindenesetre Oded Tzur a jól bevált felállással készítette el második ECM-albumát is, azaz a zenekarvezető tenorszaxofonon játszik, a másik izraeli muzsikus: Natai Hershkovits zongorázik, az athéni Petros Klampanis bőgőzik és a philadelphiai fekete dobos, Johnathan Blake hozza a ritmust. Tény, hogy nem feltétlenül kell a győztes csapatot átalakítani, „járt utat a járatlanért fel ne add” mondja a bölcs közmondás.

Ezek után már alig merem azt írni, hogy ez a lemez szinte folytatása az első ECM albumnak, már csak azért sem, mert mostanában több ilyen esetről számolhattunk be, legutóbb Mark Turner új albumának kapcsán. Lehetséges, hogy ez a pandémiának (is) betudható, de semmi kifogás nem lehet ellene, hiszen, ha csak „dupla” albumként fogunk fel két – egymáshoz képest – néhány év különbséggel kiadott, azonos felállású és kivitelezésű „projektet”, az miért is lenne baj? Soha élvezetesebb művészi produkciókat!

Ráadásul éppen a világjárvány miatti zárlat okán a folyamatosság érzése nem véletlen: amíg a „Dragons”-t 2019 júniusában, addig a „folytatást” 2021 szeptemberében rögzítették, utóbbit éppen a zárlat oldása idején tudták felvenni és idén került kiadásra. (Mi több, nemcsak a luganói stúdió, de még a hangmérnök is azonos…)

„Folytatás elméletem” igazolására váltogatva játszottam le egy-egy számot az egyik, majd a másik lemezről, és valóban mintha csak egy session lenne, pedig kicsit több mint két év van a rögzítési időpontok között.

De beszéljünk a lényegről, a zenéről. Egyszerűen kifogástalan kortárs jazz szól most is, minden a helyén van. A tenoros a mindenki által befogadható gyönyörű sounddal kápráztatja el a hallgatót, valahol a pályája közepén járó Coltrane és a kortárs Lloyd között félúton, talán (érthetően) közelebb az utóbbihoz.

Ami a zongorista posztját illeti a Shai Maestro helyére került Hershkovits nemcsak kreatív pianista, de annyira „ráérez” Tzur sajátos zenei világára, hogy ideálisabb választást nem is lehetett volna elképzelni. (Maestro alighanem saját trióban történő karrier építése okán vált ki a kvartettből.)  Az „Enja idők” dobosa Ziv Ravitz ugyancsak elhagyta a kvartettet, ma Avishai Cohen kvartettjében dobol, a Naked Truth c. ECM-lemezen találkozhattunk vele.) A „Dragons”-on szereplő Johnathan Blake itt is zseniálisan dobol, talán még átütőbb, mint a Sárkányoknál. (De annak igazolására, hogy milyen kaliberű zenészek jöttek már össze az ECM „istállójában”, még elmondom, hogy Blake „Homeward Bound” c. saját albumán kvintettjének tagjai: Immanuel Wilkins altszaxofon, Joel Ross vibrafon, David Virelles zongora és Dezron Dougles bőgő, ők bizony a kortárs jazz legnagyobbjai. Szóval Blake sem akárki… Lemezajánló rovatunkban ez év febr. 4-én ismertettük az albumot.)

A korábbi lemezhez képest abban sincs eltérés, hogy minden számot most is Oded Tzur jegyzi. (Igaz a „Dragons”-on volt egy Elvis-sláger nyúlfarknyi jazz-változata is.) De ott is öt (egyik, a Miniature ugyan három rövid tételből épült fel) és itt is öt veretes Tzur jazz balladát hallhatunk. Apró érdekesség, hogy az ezúttal is számos szép fotót tartalmazó füzetben Oded Tzurnak a címadó „Isabela”-hoz írott 30 soros verse olvasható angol nyelven. Hát, ha nem is Shakespeare szonett, de kedves színfolt.

Azt hiszem az egész produkció a cikk elején idézett régi szép időket eleveníti fel, amikor még egy-egy márkás együttes akár 10-12 albummal írta be magát a műfaj aranykönyvébe. Egyben bátran ajánlom minden jazzkedvelőnek kortól és „stílus-elkötelezettségtől” függetlenül!

Őszintén várjuk a folytatást – és a kvartett újabb hazai fellépését is!  

ECM Records, 2022

1. Invocation
2. Noam
3. The Lion Turtle
4. Isabela
5. Love Song for the Rainy Season

Közreműködnek: 

Oded Tzur   tenorszaxofon
Nitai Hershkovitc   zongora
Petros Klampanis   bőgő
Johnathan Blake   dobok