fbpx

A dalszerzők jogdíja is lecsökkent a pandémia miatt

2021. máj. 19.

Május 18-án 7682 dalszerző kapja meg a jogdíját az Artisjustól. Sajnos a járványhelyzet nemcsak a koncertek elmaradását hozta, hanem ezzel együtt a jogdíjak összege is negyedével csökkent.

2020-ban még 8,6 milliárd Ft-ot fizettek ki a magyar és külföldi zeneszerzőknek, ám idén ez 6,4 milliárd forintra csökkent. Ennek az összegnek csak a fele jut magyar zeneszerzőkhöz.

A koncertek elmaradása miatt 47%-kal kevesebb bevétel jött ebből a szegmensből, mint egy éve. Azonban a rádióktól is 32 %-kal kevesebb pénz folyt be, mivel az Artisjus a reklámbevételük alapján határozza meg a jogdíjat, ami sajnos a pandémia helyzet miatt csökkent, így kihatással volt a jogdíjakra is. Ezenkívül még számottevő a gépzenei jogdíj csökkenése, amit az éttermek, hotelek fizetnek, ráadásul ennek a mértéke kihatással van a többi jodíjnem mértékére.

Az Artisjus a jogdíjakat két részletben fizeti ki az év folyamán. Ez volt az első rész, amikor 46.828 dal, zenemű elhangzása után fizettek, majd a második részt júniusban fizetik, amibe a tavalyi koncertek, filmzenék utáni jogdíjak tartoznak.

Sajnos a zeneipart sújtotta egyik legjobban a Corona vírus miatt kialakult lezárás. Tavaly legalább a jogdíjak tervezhető összege megérkezett a zenészekhez, miközben az előre betervezett koncertek jó része elmaradt. Idén már se koncertekből, se jogdíjakból nem annyi érkezik, amennyit évek alatt megszokhattak, tervezhettek a zenei élet szereplői.

Most jönne jól a nagy streaming cégek jutaléka, de velük még nincs olyan megállapodás, hogy jelentős összeget várhatnának a hazai zeneszerzők, előadók.

 

 

Kapcsolódó cikk: Hallgatsz ingyen zenét? – Ne tedd!

 

 

 Fotó: Irk Réka

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005