fbpx

„CSAK JAZZ” címmel Siklós Péter fotóművész kiállítása a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban

2022. szeptember 01.

Mint arról már korábban is hírt adtunk nagy horderejű jazzfotó-kiállítás megnyitója volt egy héttel ezelőtt, amelynek keretében 60 remek felvételét mutatja be a magyar jazzfotográfia egyik meghatározó művésze, Siklós Péter.

Péter igazán „régi motoros” nemcsak a szakmában, de a műfaj iránti elkötelezettségben is. Jómagam időtlen idők óta ismerem személyesen is, munkássága révén pedig még annál is régebben.  Mivel a jazz és a társművészetek kapcsolata mindig is rendkívüli módon érdekelt, már a 60-as években kerestem a kapcsolatot a jazzfotósokkal és képzőművészekkel. Így kerültem barátságba Fejes Lászlóval, Markovics Ferenccel, Schwanner Endrével és nem utolsó sorban Siklós Péterrel is. A képzőművészek közül pedig mai napig barátságával tüntet ki Gyémánt László és Magyar Miklós festőművész. De itt említem meg honlapunk munkatársát, Somogyvári Pétert is, akivel is már több mint egy évtizedes együttműködés és barátság köt össze.

Siklós Péter vonzódása a zene világához nem véletlen, hiszen eredetileg zenei pályára készült. Klasszikus zenei hegedűtanulmányait családja kitelepítése miatt volt kénytelen abbahagyni, de a zene szeretetét nem tudták elvenni tőle. Fotográfia ambícióját sem volt könnyű megvalósítania, annál is inkább, mert még a szakmát is autodidakta módon sajátította el. Nem dolgozott sem fotóriporterként, sem hivatásos fotóművészként. Viszont először a Magyar Optikai Művek, majd a Csepel Művek munkatársaként évtizedeken keresztül az ipari fotózás területén dolgozott, de minden szabadidejét feláldozva módja volt a zenei élet és a táncművészet területén kiemelkedő fotográfiai tevékenységet folytatni. A kiállításon megtalálható méltatást mellékelve tudjuk illusztrálni Péter érdemeit, amelyet főleg éppen a jazzmuzsika művelőinek megörökítésével koronázott meg.

Mondanom sem kell, hogy Péter minden kiállítására „beneveztem” az idők során. Valamikor a 2000-es évek legelején az Ericson cég segített a hazai viszonylatban első, kizárólag jazzfotókat tartalmazó kötete megjelentetésében, amit a cég bemutatótermében rendezett kiállítással kötöttek össze. Talán még fontosabb volt a nagykörúti Örkény István könyvesboltban rendezett jazzfotó kiállítása 2012-ben, amely a „Jazz fantáziák” címet kapta, éppúgy, mint a kötete. Nem véletlenül, hiszen ő nem riporteri tárgyilagossággal kattintja el a masináját, hanem igyekszik a jazz lényegét, a dinamizmust, a szabadságvágyat, a minden elsöprő eksztatikus lelkesedést és jazz-feelinget képi megfogalmazásban visszaadni. Mint a megnyitó ünnepségen Ittzés Tamás jazzmuzsikus is találóan állapította meg: „Siklós Péter fotóin nem egy pillanat, hanem egy érzelmi folyamat látható.”

De alighanem ez a kecskeméti kiállítás tette fel a koronát az idős művésznek a jazz világát megörökítő tevékenységére, hiszen a legrangosabb helyen, a Magyar Fotográfiai Múzeumban került sorra, és a kiállított hatvan képet a múzeum archívumában őrzik meg, azaz Péter munkássága bekerült a hazai fotóművészet történetébe.

A kiállítás megnyitását Baki László, a múzeum igazgatójának pár mondatos bevezetője indította, a megnyitó beszédet és méltatást pedig Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Band vezetője vállalta magára. Tette ezt annál is inkább, mivel Péter korábban sok-sok fotó készítésével segítette a zenekar népszerűsítését.

Mi csak arra biztatjuk kedves olvasóinkat, hogy a szép őszi idő beköszöntével vegyék a fáradságot egy kecskeméti kiruccanásra, hiszen a város eleve sok-sok látnivalót kínál. És ha már ott vannak, ne felejtsék el megtekinteni Siklós Péter kiállítását, ami egészen október 16-ig látogatható. A művésznek pedig gratulálunk és kívánunk neki jó egészséget – és sok emlékezetes jazzkoncertet, amelyeknek képi megörökítését gyakran éppen Péter barátunk jóvoltából láthatjuk portálunkon!    

 

 

 

 Fotó: Siklós Péter és YT

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005