Keith Jarrett a zene világának olyan képviselője, aki az egész emberiség legnagyobb szellemi alkotóinak sorába tartozik. Nem hiszem, hogy ennek az éppen most kiadott szólólemezének kapcsán kellene hosszabb tanulmányban foglalkozni érdemeivel és örökségével, pedig tevékenysége már csaknem tíz éve lezárult. Az ECM kiadó érdeme, hogy – miközben évtizedeken keresztül mindenki számára lehetővé tette a Jarrett művészetéhez való hozzáférést – archívált kincsek sokaságát őrizte meg a zenebarátok számára oly módon, hogy a zseniális komponista és előadóművész minden megnyilvánulását rögzítette.

A régóta jazz-zenét hallgatók körében többször felmerül a kérdés, hogy mi lehet a következő lépés, ami megújítja, színesebbé teszi ezt a műfajt, amivel szélesebb rétegeket érhet el. Fúziós törekvések már évtizedek óta vannak, főleg a rock és a jazz határait mosta össze több sikeres kísérlet. Az elektronika megjelenése azonban jelentősen megosztja az elkötelezett „old-school” hívőket az elfogadás tekintetében. Nehéz dolga van annak a zenésznek, aki szeretne megfelelni a hagyományos és a modern elvárásoknak is.

Majdnem azt írtam címként, hogy Anglia-Magyarország 2:2, mivel két angol és két magyar muzsikus alkotja a lemezen játszó négyest. Nem mintha a két brit zenész nem tartozna a szigetország legjobbjainak sorába, de a magyar „színekben” valóban a hazai jazzelit legkiválóbb képviselői szerepelnek: a zongorista Szabó Dani és a dobos Juhász Marci, akik (még ráadásul) mindketten külföldön is abszolút megállták/állják a helyüket.

Ahogy mondani szokás, Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni. Ezt tanúsítja a most megjelent első „blikkre” talányos című albuma is, amelyen Leonard Bernstein remekművét, a West Side Story c. musical dalait dolgozta fel triója és egy vendégművész, Holló Aurél előadásában.