fbpx

Hírek

A Magyar Jazz Szövetség pályázatot hirdet a jazz és könnyűzene iránt érdeklődő fiatal muzsikusok részére.

A Budapest Jazz Clubban felvett raktárkoncertek közül kedden és csütörtökön két koncertet lehet meghallgatni a BJC facebook oldalán.

Tavaly ősszel írtam pont egy operáról, amiben jazz szólt, Jazzt az Operába címmel. Most pedig megvalósulni látszik a kérés. A tizenegyszeres Grammy-díjas Wayne Shorter és a négyszeres Grammy-díjas Esperanza Spalding összefogott és operát írnak, amihez támogatókat keresnek.

Frissítve a megemlékezés, Berkes Balázs nekrológjával kibővítve olvasható a visszaemlékezés.  Gonda János a magyar jazzoktatás megteremtője március 10-én hunyt el hosszan tartó betegség után. A MagyarJazz felkért nyolc, a Gonda tanár úrhoz legközelebb álló muzsikust, akikkel a haláláig szoros kapcsolata volt, hogy meséljenek róla. Balázs Elemér, Bágyi Balázs, Deseő Csaba, Kőszegi Imre, László Attila és Márkus Tibor eleveníti fel emlékeit. Még két jazz-zenész nekrológját várjuk, közöljük, ahogy megérkeznek. Van egy kakukktojás is, lapunk főmunkatársa, szerzője, Márton Attila méltatása.

Most kaptuk a hírt a Magyar Jazz Szövetség alelnökétől, Bordás Józseftől, hogy Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést adományozott neki Áder János. 

Az első évben, 2018-ban Berki Tamás, majd tavaly, 2020-ban Gayer Ferenc vehette át az új elnevezésű díjat. Idén is volt jelölt a jazz-zenészek között, ám nem kapta meg az elismerést. Azonban lássuk, az egy éve indított sorozatot, amelyben jazz-zenészeket faggattam arról az interjúk végén, milyen elnevezést adnának legszívesebben a Máté Péter-díjnak, hogyan neveznék át a számukra fontos, ám nem megfelelő névre átnevezett díjat.

November 24-én hirdették ki a 63. Grammy-díj jelöltjeit a 2021-es évre. Január 6-án érkezett a hír, hogy a 31-ére meghirdetett díjkiosztót átütemezik az egészségügyi szakemberek tanácsára március 14-ére.

16. születésnapi ajándék a Müpától, hogy március 15. éjfélig elérhetővé teszi HD minőségben koncertfelvételei egy részét.

Gonda János a magyar jazzoktatás megteremtője március 10-én hunyt el hosszan tartó betegség után. A MagyarJazz felkért nyolc, a Gonda tanár úrhoz legközelebb álló muzsikust, akikkel a haláláig szoros kapcsolata volt, hogy meséljenek róla. Balázs Elemér, Bágyi Balázs, Deseő Csaba, Kőszegi Imre, László Attila és Márkus Tibor eleveníti fel emlékeit. Még két jazz-zenész nekrológját várjuk, közöljük, ahogy megérkeznek. Van egy kakukktojás is, lapunk főmunkatársa, szerzője, Márton Attila méltatása.

A bezártság egy éve

2021. március 13.

Két jazz-zenész is szerepel abban a 1,5 perces klipben, amit Presser Gábor figyelemfelhívásnak szánt.

Könnyűzenei tehetségkutató versenyt hirdet keresztény fiataloknak a Szikra Projekt.

Ezzel a címmel tartja idei harmadik online műhelyvitáját a jazzt interdiszciplináris keretben vizsgáló önképzőkör, a Jatakucs. A középpontban a német filozófus, Adorno máig vitatott, a műfajról szóló írásai állnak.

A Budapest Jazz Club két napja adott hírt arról, hogy a jazz-zenekaroknak létrehozott raktárplusz koncertek megtekinthetők a Youtube csatornáján.

Azóta, hogy a zenészeknek alig van bevételük, sokakban felmerült a kérdés, melyik streaming szolgáltató fizet a legtöbbet nekik. Több aspektusból is vizsgálható ez a kérdés, és sok része van a vizsgálatnak, hogy pontos adatot kapjunk, kinek mennyi rész jut abból, amit a zenészek létrehoznak.

Sikeres MJSZ Pályázat

2021. március 03.

A Magyar Jazz Szövetség sikerrel pályázott két tervezett idei hangszeres verseny megrendezésére, és 6 millió Ft-ot kapott Dr. Prof. Kásler Miklós Miniszter Úrtól: Csepregi Gyula Szaxofonversenyt és Pege Aladár Jazz-bőgőverseny.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a vírusjárvány kezdete óta harmadik alkalommal döntött rendkívüli szociális támogatási keretről.

Vasárnap osztották ki a Fonó-díjakat.

Magyar-lengyel alkotói együttműködést támogat a Waclaw Felczak Alapítvány.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005