A spanyol ajkú Amerikában izgalmas zene nélkül nem létezhetett karnevál békeidőkben. Besétálni Riótól New Orleansig bárhol egy utcabál közepébe, garantáltan életre szóló élmény. Mert képzett táncosként jött ki onnan bárki, akkor is, ha nem akarta. Chick Corea, aki sajnos már az égi színpadon zenél tovább, megtanított minket arra is, hogy a latin jazz úgy tud visszavinni a jazz táncos aranykorába, hogy az örömzene érdekében a virtuozitásból nem enged egy jottányit sem.

Snétberger Feri Európa egyik legnagyobb gitárosa. Az ECM kiadó Európa legfontosabb jazz lemezkiadója. Ezek alapvetések. Olyanok, mint hogy a Nap süt vagy Föld gömbölyű.

Hozzáférhetővé vált a világhálón a szaxofonosból lett zongorista, Marc Copland tavaly december 22-én az Illusion Mirage kiadónál megjelent új szólólemeze. Copland 1971-ben még altszaxofonosként játszott együtt Chico Hamilton kvartettjében John Abercrombie gitárossal, és az akkor szövődött barátság több évtizedig tartó közös zenei alkotópályát indított el, melyet végül csak Abercrombie 2017-ben bekövetkezett halála szakított meg. A „John” az ötven éves barátság évfordulóján, a legendás gitáros emlékére készült.

Mindig megvan a maga el nem hanyagolható kockázata annak, ha egy jazzgitáros szólólemezt akar készíteni. Óriási ugyanis a csábítás, hogy ez a lemez kellően lírai hangvételű, már-már behízelgően lágy és persze kifejezetten melodikus jellegű legyen. Az a helyzet, hogy ezt a csapdát csak kevesen tudták elkerülni, amiről persze nem tehet senki, hiszen a gitár, mint hangszer - itt most persze nem a rockban használt elektromos gitárokról van szó - történetileg is szorosan kötődött a lírához, kiváltképp az európai kultúrában. Még Joe Pass szólólemezein is érzékelni itt-ott némi ellágyulást, hogy Pat Metheny-ről már ne is beszéljünk, igaz, ő nemcsak szólóban, de trióban, kvartettben, kvintettben is gyakran vált lírába, sőt – leszámítva extrém produkcióit – ő maga is afféle lírai alkat.