Ismét itt a Múzeumok Éjszakája, amit már 17. alkalommal rendeznek meg. Számtalan programmal várják a látogatókat a múzeumok idén is. Mi a jazz eseményeket gyűjtöttük össze, amik a Koncertek menüpontban is megtalálhatók. Idén a legtöbb jazzkoncert a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz, 19 órától egész éjjel 1 óráig. Minden koncert június 22-én szombaton lesz, kivéve egy győri koncertet, amit a Zsinagógában rendeznek meg pénteken.
Nemrég kérdeztem a Lamantin tábor művészeti vezetőjét, Márkus Tibort, mit várhatnak a diákok a táborban való részvételtől. Most pedig arról faggatom, milyen lesz az idei 20. Lamantin Jazz Fesztivál.
„A hetvenes évek első fele. Mindenki, minden akkor eszmélt – hittük mi akkor, húszévesen. Ehhez az eszméléshez akkor hozzátartozott a progresszív zene, a Syrius, a Rákfogó, a Kex, a Mini.” (Baróti Éva) Az idei Gödi Jazz Napok június 21-én, pénteken rendhagyó eseménnyel kezdődik, ugyanis a hetvenes éveket megidézve a Syrius Legacy és a Rákfogó együttes közös koncertjére kerül sor. Ez a két, a magyar jazzben meghatározó zene, a hetvenes éveket követően először csendül fel közös térben.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban június 14-én, pénteken 20.30 órai kezdettel évadzáró csemegével szolgál: Luiza Zan, Gyárfás István és a Sárik Péter Trió
Ezen a héten a sok jó klubprogram és a diplomázó egyetemisták koncertjei mellett, két jazzfesztivál is lesz a fővárosban.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban június 7-én, pénteken 20.30 órai kezdettel a Vörös NikiQuartettel örvendezteti meg a nagyérdeműt.
Nem lesz bábeli nyelvzavar Balatonbogláron, mert a kulturális határokat feloldja a jelenlévőket összekapcsoló közös nyelv, a zene. A május 30. és június 2. között megrendezendő Babel Jazz nem tömegrendezvény, nem egy nagy fesztivál. A Babel Sound olyan világzenei rendezvény, melynek célja, hogy különböző kultúrák és művészeti ágak interaktív találkozója legyen.
Május 31-én, pénteken ismét dupla koncertre várják a jazz kedvelőket a budai Fonóban. Az első részben Szelevényi Ákos triójának lemezfelvételét hallgathatják meg, a második részben pedig Bacsó Kristóf Quartetet.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 31-én, pénteken 20.00 órai kezdettel az Urbán Orsi Quartettel örvendezteti meg a nagyérdeműt.
A jelenleg New Yorkban élő, 2017 óta közösen koncertező Anna Kolchina és Jinjoo Yoo, csodálatos párost alkotnak, lenyűgözően egészítik ki egymást. Jazz-duójuk ismert és népszerű sztenderdeket tolmácsol szikrázó előadásban.
László Attila Liszt-díjas gitárművész ősbemutatóra készül június 1-jén.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 25-én, szombaton 20.00 órai kezdettel az Oláh Krisztián Trióval örvendezteti meg a nagyérdeműt.
Még a lemez megjelenése előtt meghallgathatják a Borbély Műhely legújabb lemezre került dalait az Opus Jazz Clubban.
Lukács Miklós nemzetközi szinten is ismert és elismert cimbalomművész, aki otthonosan mozog minden zenei műfajban, legyen szó kortárs klasszikus zenéről, jazzről vagy akár különböző népek zenéjéről. A Cimbiózis 5tet elnevezésű formációjával ad koncertet május 25-én a Müpa Fesztivál Színházában.
Gozsdu udvarban időnként volt jazz esemény, de azért nem volt eddig mindennapos ennek a műfajnak a bemutatása. A szervezőt, Jáger Bandit kérdeztem, miért pont erre a helyszínre esett a választásuk.
A rossz idő miatt elhalsztják a fesztivált. Június 4-én és 5-én rendezik meg a fesztivált kicsit módosított programmal.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 17-én, pénteken 20.00 órai kezdettel a Bencze Alma Project 4-ral örvendezteti meg a nagyérdeműt.
A több mint 10 éve működő Háló Jazz Klub elért a 100. koncertjéhez 2019. május 14-én. A klub általában minden hónap második keddjén várja a jazzkedvelőket, újabban a Háló Közösségi és Kulturális Központban (rövid nevén az S4-ben) a Semmelweis u. 4.-ben.
A Budapest Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére és támogatásával a tavalyi év után, idén is megrendezésre kerül a Kávéházak Éjszakája május 17-én pénteken, ami tavaly 4000 érdeklődőt vonzott. Fő céljuk, hogy felelevenítsék és népszerűsítsék a mára feledésben lévő budapesti kávéházi kultúrát, hogy egy éjszaka erejéig megmutassák Budapest ékköveit és azt, hogy milyen szórakozást nyújtanak ezek a helyszínek. Mi elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hol lehet majd jazz zenét hallgatni ezen az estén, amikor minden koncert ingyenes.
Ebben a hónapban kétszer is jazz szól Tatabányán.
Immár 24. alkalommal rendezzük meg a Nemzetközi Dobosgálát Cegléden. A sorozat 1993-ban a legendás dobos és tanár, Kovács Gyula tiszteletére rendezett emlékkoncerttel indult. Az elmúlt években a tengerentúli jazzdobosok nagy része már fellépett rendezvényünkön, de idén először fordul elő, hogy magyar sztárvendéget hozunk Amerikából!
Április 29-én jazzversenyt rendeztek az V. kerületi Szabolcsi Bence Zeneiskolában.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 10-én, pénteken 20.00 órai kezdettel a NIKKI ILES (UK) TRIÓ koncertjével örvendezteti meg a nagyérdeműteműt