Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.
Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
A március 2-ai Magyar Jazz Szövetség közgyűlésén idén is kiosztották a Szabó Gábor-, Gonda János- és Pernye András-díjakat! Gratulálok - kollégáim nevében is - Szabó Dánielnek és Lakatos Antalnak!
Pallai Péter izgalmas történeti sorozatának 2023. december 30-ai cikkéhez (46. rész) érkezett egy észrevétel Szalóky Bélától, miszerint lemezfelvételük készült a híres amerikai harsonással, Carl Fontanával.
A Magyar Jazz Szövetség idei első versenyét, hazánk egyik leghíresebb zenészének, pedagógusának, zeneszerzőjének, hangszerelőjének ajánlotta. Babos Gyula emlékére rendezték meg a Babos Gitárversenyt, melynek főszervezője az egykori tanítvány, Halper László volt.
A Magyar Jazz Szövetség tagjai szeptemberben választották meg az új elnökséget, melynek tagjai: Gayer Ferenc – elnök, Kollmann Gábor és Nagy János – alelnök, Csapó Krisztián, Halper László, Hász Eszter, dr. Peller György – elnökségi tag. Azóta sok minden történt. Az idei első MJSZ esemény épp ma lesz, először rendeznek Babos Gyula emlékére jazzgitárversenyt.
A 17. Müpa Jazz Showcase harmadik napján az énekesnőké volt a színpad, és az utolsó koncertre már tényleg nem maradt ülőhely, így a nézők számából ítélve, prognosztizálni lehetett egy előzetes tippel a közönségdíj nyertesét.
A 17. Müpa Jazz Showcase utolsó napján két énekesnő merőben más produkciója után a díjkiosztóra került sor, amit ma délelőtt a Müpa honlapján is meg lehet tekinteni. Az énekesek zenekaráról később jelenik meg beszámoló.
A 17. Müpa Jazz Showcase második napján izgalmas zenék fogadták a közönséget és végre telt ház előtt muzsikálhattak a fiatalok.
A már 17 éve megrendezésre kerülő Müpa Jazz Showcase idén is hat fiatalokból álló zenekart mutat be délután fél 5-től pénteken, szombaton és vasárnap.
95 éves korában elhunyt a zeneszerző, trombitás, oktató, karmester Deák Tamás, aki a legendás Deák Big Band, valamint a Jazztanszak big bandjének vezetője volt 1969-től 1987-ig.