fbpx

Átadták az Artisjus Előadói díjakat - Kézdy Luca és Serei Dániel kapták jazz kategóriában

2019. november 06.

A díjjal egyfelől azokat az előadókat jutalmazza az Artisjus, akik kortárs magyar szerzők műveit veszik műsorukra és viszik sikerre. Így kívánják a szerzők meghálálni zeneműveik megszólaltatását. A zenetanárok munkája nélkül pedig aligha születhetnének és szólalhatnának meg az új zeneművek, a szerzők ezzel a díjjal ismerik el és köszönik meg a munkájukat.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 1991-ben hozta létre az Artisjus Zenei Alapítványt azzal a céllal, hogy évente jutalmazza azokat az előadóművészeket, akik a kortárs magyar zeneszerzők műveinek előadásával eredményesen szolgálták művelődésünk ügyét, valamint azokat a személyeket, akik a kortárs magyar zene bel- és külföldi terjesztésében, megismertetésében egyéb módon sikerrel működtek közre.

Korábban az Artisjus Zenei Alapítványa jutalmazta ilyen módon azokat, akik a legtöbbet tették a kortárs magyar zene terjesztéséért és a zenei oktatásért. 2018-tól az Artisjus Egyesület osztja ki a díjakat. A díjazottak személyéről az Egyesület Vezetősége dönt.

A díjátadót, az Artisjus előadótermében tartották 2019. november 5-én délután. Első részben a komolyzenei díjazottak, a második részben pedig a könnyűzenei és jazz díjazottak vehették át oklevelüket.

A tanároknak járó díjat Pozsár Eszter fuvolaművész, tanár vehette át idén.

 

Előadói díjat 2019-ben Kézdy Luca hegedűs, Serei Dániel dobos kapta jazz kategóriában. Gátos Iván zongorista, Lukács Péter (Peta) gitáros, Szalóki Ági énekes könnyűzenei előadóként kapták a díjat. Két utóbbi művész már 2006-ban is megkapta ugyanezt a díjat.

 

Gratulálunk minden díjazottnak!

 

Fotó: Kézdy Luca, Pozsár Eszter / Facebook

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005