fbpx

Hangfoglaló Program jazz nyertesei - 2018

2018. december 16.

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramjában a most kihirdetett formációkkal együtt eddig 140 zenekar és énekes kapott támogatást. 

A szakmai zsűri a 309 jelentkezőből 78-at hallgatott meg élőben, az ő listájuk alapján döntött a kollégium. A nyertesek öt új dalt vehetnek fel, hanghordozót és klipet készíthetnek. A program nemcsak pénzzel, de mentorokkal, és egy éven keresztül fellépési lehetőségek biztosításával, illetve megjelenési lehetőségekkel is segíti a kiválasztottakat.

A 2014-ben indult Hangfoglaló – korábban Cseh Tamás – Program ötödik alkalommal hirdette meg az induló előadóknak szóló pályázatát. A felhívásra elsősorban olyan, már nem teljesen kezdő formációk jelentkezését várta, amelyek országosan még kevésbé ismertek, nincs rendszeres rádiós megjelenésük, nem rendelkeznek kiadói szerződéssel, és legfeljebb egy lemezük jelent meg. A 2018. augusztus 6-ai határidőig 309 pályázat érkezett az NKA-hoz.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma október 17-ei ülésén a zsűri 11 pályázót tartalmazó úgynevezett A listáját teljes egészében elfogadta, míg a 9 formációt felsoroló B listát a műfaji sokszínűség érdekében, saját tapasztalati alapján, négy helyen megváltoztatta. Így a Hangfoglaló Program ötödik évadában az Induló Előadói Alprogram támogatottjai lesznek: Antal Gábor Trió, Árnyéknyúl, BepHopSlammers, Carson Coma, Dánielfy Gergő, Darjeeling, DLRM, Haraszti Ádám Porject, Kassandra, Madrapur, Marbel Mist, Néhai Bárány, Ohnody, Plastic Ocean, Ruby Harlem, Slow Village, Terra Profonda, The Pontiac, The Sharon’s, Tibes.

Bajnai Zsolt az eseményen kiemelte: a 309 pályázó zenekar nemcsak azt mutatja, hogy van legalább 1500 ember, aki önmagának és másoknak boldogságot akar szerezni a zenéléssel. “Azt is üzeni, hogy volt értelme a Hangfoglaló Program elmúlt öt évének, öt év alatt 3,5 milliárd forintot a könnyűzenére fordítani”.

Jazz-zenekarok közül az Antal Gábor Trio, a Haraszti Ádám Projekt kapta meg ezt a lehetőséget, hogy egy éven keresztül megismertesse magát a hazai közönséggel.

Gratulálunk minden nyertesnek!

 

Fotó: Facebook

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005