Száz éve született a jazzlegenda – John Coltrane

A művészettörténetben gyakran találunk olyan alkotókat, akik pályájuk kezdetétől teljesen önálló úton járnak, akik eleinte ösztönösen, ám később már tudatosan mást csinálnak, mint amit a korszak által elfogadott, mondhatnám, divatos. Ezek a művészek akkor válnak stílusteremtővé, ha munkásságuk során elkötelezetten, megalkuvás nélkül, kitartóan és hittel építik fel önálló világukat, megteremtve hozzá mind a szellemi, mind a technikai hátteret.

Már láttunk ilyen megszállott művészeket a jazzportrék során, gondoljunk pl. Lester Youngra vagy a bebop nagyjaira Charlie Parkerra és Thelonious Monkra.

Egy olyan muzsikusról írok, aki már a tragikusan rövid életében mítoszt teremtett, és munkásságával elérte, hogy nem sokkal a bebop lezárulása után egy újabb zenei forradalom bontakozzon ki.

A jazz történetének eme kiemelkedő jelentőségű alkotóját John Coltrane-nek hívták.

 

A Coltrane-nel foglalkozó írásom első zenei illusztrációjaként a tenorszaxofonos egyik első szerzeményét, a „Blue Train” címűt ajánlom.

 

John William Coltrane 1926. szeptember 23-án született az észak-karolinai Hamletben. Gyermekkorának nagy részét anyai nagyapjának a High Point-i házában töltötte. A nagypapa, nevezett William Blair, aki a helyi fekete közösség tiszteltese és prédikátora volt, és nagyszerű ember, remek nevelést adott a gyermek Coltrane-nek. A család kiegyensúlyozott és jó körülmények között élt egy kétszintes családi házban, a fekete negyedben. Mindkét szülője muzsikált, így John is hamar megismerkedett a zenével, az iskolában klarinétozni tanult.

Kamaszkorának legmeghatározóbb szomorú élménye volt, hogy 1939-ben, egyazon évben halt meg édesapja és nagyapja. Ez a súlyos családi esemény minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy Coltrane egész életében visszahúzódó és zárkózott volt. 1941-ben édesanyja Philadelphiába költözött, ahol a háború kapcsán kialakult gazdasági fellendülés következtében jó fizetést biztosító munkát talált. John ez idő alatt végezte a középiskolai tanulmányait és közben szorgosan játszott az iskolai zenekarban és a helyi templomban.

 

Szakítsuk meg az életrajzot a „Just for Love” című dal hallgatásával. A felvétel 1956-ban készült. Coltrane olyan muzsikusokkal játszik, akik a későbbiek során visszatérően kiváló partnerei voltak, mint Paul Chambers bőgőn, Donald Byrd trombitán, Kenny Burrell gitáron, Horace Silver zongorán, Philly Jo Jones dobon.

 

A gimnázium elvégzése után Coltrane Philadelphiában maradt, és bár édesanyja időközben a közeli Atlantic City-be költözött, igen sokat találkoztak. Coltrane-nek egyébként nagyon jó kapcsolata volt édesanyjával, később hosszabb ideig együtt is laktak. Ekkor már behatóan tanulmányozta a nagy szaxofonosok játékát, különösen Johnny Hodges és Lester Young volt rá hatással. 1943-ban elhatározta, hogy áttér a tenorszaxofonra. Beiratkozott az Ornstein School of Music nevű konzervatóriumba, ahol hamarosan kiderült, hogy nagyon tehetséges muzsikus. Eközben egy cukorfinomító üzemben vállalt munkát, hogy finanszírozni tudja tanulmányait. 1945-ben behívták a hadseregbe és Hawaiira került. A zenével azonban nem hagyott fel, a sereg zenekarában klarinétosként játszott.

Leszerelése után, amikor visszatért Philadelphiába, folytatta tanulmányait a konzervatóriumban és játszott egy rhythm and blues zenekarban.

Ebben az időszakban kezdődött el a későbbiekben oly sok problémát okozó káros szenvedélye, a drog és az alkoholfogyasztás. Másik szenvedélye a zene volt. Képes volt az iskola után bezárkózni a szobájába, és nyolc-tíz órát gyakorolni hangszerén. Egyéniségének legkarakteresebb jegyei már ekkor megnyilvánultak. Visszahúzódó, nyugodt, ugyanakkor nagy belső tűzzel és az átlagosnál nagyobb egóval rendelkező fiatalember volt.

1949-ben csatlakozott Dizzy Gillespie big bandjéhez, és amikor a zenekar feloszlott, Gillespie megtartotta őt kisegyüttesében.

Mivel sajnos ebből az időszakból nem áll rendelkezésemre zenei anyag, ezért egy 1955-ben készült lemezt ajánlok. A darab címe: „Trane’s Strain”.

 

1951-ig volt Gillespie együttesében, majd először Earl Bostic, majd Johnny Hodges zenekarában játszott. Ebben az időben egyre inkább elhatalmasodott rajta a szenvedélybetegség, emiatt igen komoly fizikai és mentális problémák jelentkeztek nála. Mindezek mellett sokat szenvedett a fogaival. Rövid időre visszatért Philadelphiába, hogy rendezni tudja anyagi helyzetét.

Az 1955-ös esztendő nagy változásokat hozott Coltrane életében. Ekkor kötött házasságot barátja húgával, Juanita Grubbs-szal, aki később Naima néven vonult be a jazz történetébe. A másik döntő jelentőségű momentum volt, hogy Miles Davis meghívta őt zenekarába.

Coltrane ebben a periódusban alapvetően Coleman Hawkins hagyományait követő hard bop szaxofonos volt, ezért sokan csodálkoztak, hogy a cool egyik legnagyobb egyénisége Davis vele alakított új zenekart. De Miles tudta, hogy mit akar. Tudta, hogy Coltrane magasan kvalifikált, hihetetlenül tehetséges, sok önálló gondolattal rendelkező művész, és neki, ti. Davisnek pont olyan zenésztársra volt szüksége, aki mást játszott, mint az akkor már leáldozóban lévő cool. Olyan zenészt keresett, akiben benne volt az ősi erő, kemény, érdes és robbanékony. Coltrane ilyen volt. Davis a Newport-i fesztivál-siker után teljesen új csapatot épített, ahol Red Garland zongorázott, Paul Chambers bőgőzött, Philly Jo Jones dobolt és Coltrane játszott tenorszaxofonon.

A következő felvétel ezt a remek periódust idézi. Coltrane Davis-szel és az említett zenészekkel játssza a „Two Bass Hit” című számot.

 

A Davis-szel töltött időszak Coltrane számára is gyümölcsöző volt. Bár Coltrane nem adta fel eredeti elképzeléseit, Davis műhelye hatással volt rá. Elsősorban azzal, hogy lehetőséget biztosított számára a magas szintű kísérletezéshez. Mert bár Davis erős egyéniség volt és a vezető szerep is az övé volt, hagyta Coltrane-t kifejlődni, támaszt adott neki zenei próbálkozásaihoz, teret engedett számára, hogy kibontsa gondolatait. Hiszen voltaképpen egyet akartak: elszakadni a harmóniai és ritmikai kötöttségektől.

Coltrane talán elszántabban és talán mélyrehatóbb változásokat akart. Ez már a kezdeti időszakban is érezhető volt. Mindez elsősorban improvizációiban hallható legpregnánsabban. Gyors futamai, akkordidegen hangjai, ütemen kívüli ütései mind azt mutatják, hogy valami nagyon mélyen forrongott benne.

1957-ben rövid időre elhagyta Davis együttesét és Thelonious Monkkal játszott, de ’58-ban visszatért. Ekkor már Davis-szel játszott az altszaxofonos Cannonball Adderley és a kiváló zongorista Bill Evans is. Velük készült egy csodálatos felvétel, melynek címe: „On Green Dolphin Street”. Mindaz, amit az előbb Coltrane játékával kapcsolatban említettem e darab improvizációjában kitűnően figyelemmel kísérhető.

 

Coltrane természetesen részese volt annak a lemezfelvételnek, mely a korszak és talán a jazz fejlődésének egyik legfontosabb állomása volt. Ez a lemez a „Kind of Blue” volt. Coltrane ezután a lemezután hatalmas lendülettel száguldott tovább. Davis kis lépései már nem voltak számára elég gyorsak, így 1960-ban különváltak.

Rögtön elválásuk után Coltrane „Giant Steps” címmel elkészített egy olyan lemezt, amely bop periódusának lezárását jelenti. Ezen a lemezen még érezhető Monk hatása, a hard bop-ra jellemző harmóniai felépítés, a tág hangközök közötti ugrások, a különleges hangsúlyozás.

 

Ezt a lezárást hamarosan követte az új utat mutató lemez, melynek címe: „My Favorite Things”. Coltrane új partnereket keresett és talált McCoy Tyner zongorista, Elvin Jones dobos és Steve Davis személyében. Megalakult a nagy kvartett. A közösen készített lemez már egy másik világot jelez. A címadó darab eredetileg egy musical betétdarabja volt. Coltrane ezt a számot később sokszor újabb és újabb változatban feldolgozta. A dal eredetileg ¾-es ritmusban íródott, amit Coltrane a sokkal lüktetőbb 6/8-os ütemre módosította. A darabban egyébként meglévő periódusokat hosszú száguldó improvizációkkal szétbontotta, a nagy hangközök alkalmazásával nyugtalanul cikázó hangzást hozott létre. Az addig szokásos harmóniaszerkezet megszűnt, egy teljesen új rendszer kezdett kialakulni. Külön érdekessége a felvételnek, hogy Coltrane szopránszaxofonon játszik, ami szinte a hangszer reneszánszát indította el.

Íme a tizennégy perces „My Favorite Things” felvétel, a téma rövid bevezetését követően Coltrane szólójával.

 

Már a lejátszott felvételen is érezhető volt bizonyos keleti hatás, mely később Coltrane munkásságában egyre nagyobb szerepet kapott. 1961-ben találkozott egy tehetséges fiatal zenésszel, akit Eric Dolphy-nak hívtak. Dolphy igazi avantgárd muzsikus volt, akinek játékában erős hindu zenei hatás érvényesült, melyet fokoztak az improvizációban megjelenő kanyargó, csavarodó futamok, a periodikus szerkezet és a hagyományos értelemben vett harmóniai és ritmikai rend hiánya. A kritikusokat és a közönséget nagyon megosztotta ez a zene. Így utólag visszatekintve és ismerve a jazz további fejlődésének útját, azt kell mondani, hogy ezek a lépések szükségszerűek voltak. Rendkívül izgalmas darabok születtek együttműködésükből. Egyik ezek közül az „India” című, melynek az a különlegessége, hogy itt már nincs hagyományos metrum, a dob is immár a dallamtól függetlenné vált, az improvizáció magában hordja a saját ritmusát, azaz egymással paralel futó ritmusok keletkeztek. Az egész darabban egyfajta keleties monotónia uralkodik, amely megfelel a meditációra épülő hindu filozófiának.

 

Coltrane felgyorsította azt a zenei folyamatot, amely Tristano-nál kezdődött, és amelynek lényege volt az addig már megszokott és a továbblépést akadályozó korlátok lebontása. Ez a munka hihetetlen energiákat emésztett fel, hiszen új gondolatoknak kellett új zenei formát és szerkezetet kitalálni. A felelősség óriási volt, hiszen a régi rendszer helyett újat kellett alkotni, új harmóniákat, skálasorokat, ritmusképleteket.

1964-ben Coltrane egy korszakalkotó lemezt készített „A Love Supreme” címmel. A lemez voltaképpen egy négy részből álló szvit, amely szinte az elejétől a végéig egy nagyívű modális improvizáció. A zenéhez Coltrane szöveget is írt, melyből egy nagy művész transzcendens, megrendítő megnyilatkozása bontakozik ki.

Coltrane mellett McCoy Tyner zongorázik, Jimmy Garrison bőgőzik, Elvin Jones dobol.

 

Coltrane igen mélyen hívő, rendkívül érzékeny, spirituális művész volt. Mindig magába forduló, visszahúzódó, magát erős önkontroll alatt tartó emberként viselkedett. A felszín alatt azonban óriási viharok dúltak. A megszállottság, hogy mindenáron megtalálja azt a formát, amellyel a legjobban ki tudja fejezni gondolatait, felőrölte idegrendszerét és egészségét. Úgy érezte, hogy felvállalt egy olyan célt, amellyel egész életében küzdenie kell, azaz meg kell váltania a jazzt. Coltrane alaposan és következetesen akarta elvégezni a maga számára kitűzött feladatot, de az út, ami ehhez vezetett, mind szakmai, mind emberi szempontból rendkívül nehéz volt.

Házassága Naima-val tönkrement. 1963-ban megismerkedett Alice McLeoddal, akivel 1966-ban házasságot kötött. Alice lett a zenekar zongoristája. Coltrane-nek ekkorra már sok és összetett egészségügyi problémája volt. Szinte állandóan diétáznia kellett volna, de ő gyakran megszegte az előírásokat. Néha vészesen lefogyott, máskor szinte kórosan meghízott.

Zenéje egyre inkább az elvont tudományok világába emelkedett. Felesége Alice a következőket mondta erről:

„Coltrane muzsikája a magasabb elméletek rendszerébe tartozott. Utolsó művei már nem is kompozíciók voltak, hanem matematika, ritmus szerkezetek, bennük eredeti elementáris erővel.”

 

Környezete szentként tisztelte. Voltak olyanok, akik Jézus reinkarnációjának, mások Einsteinnel azonos szintű zseninek tartották. Természetesen mindezek túlzások, de azt mindenesetre mutatják, hogy munkásságának milyen jelentősége volt a jazzben. Hozzájárult legendává válásához, hogy volt ekkor a jazz világában egy messiás-várás, egy nagy átalakulást megelőző várakozás, és úgy tűnt Coltrane-nel eljött a jazz Megváltója.

John Coltrane súlyos betegség következtében 1967 júliusában, 41 éves korában hunyt el.

A jazz muzsika ekkorra valóban nagyot változott. Immár nem pusztán egy etnikai csoport folklórjából kifejlődött szórakoztató zene, hanem társadalomfilozófiát hordozó magasrendű művészet, melynek szabályai mindenkor a világ történéseire reagálva változnak.

 

Befejezésül ismét egy részletet játszunk le, most az „Expression” című, 1967-ben készült lemezről. A részlet a „To Be” címet viselő darabból van.

 

John Coltrane 1926. szeptember 23. – 1967. július 17.

 

 

Rajz: Kerekes György

 

Kapcsolódó cikkek:

Pallai Péter: TENORSZAXOFONOSOK XIII.  (Coltrane szintet lép)

Jazz-World: Emmet Cohen Miles és Coltrane századik évfordulóját ünnepli, és az igazságot keresi

Jazz-World: John Coltrane születésének századik évfordulója

Jazz-World: Száz éve született John Coltrane – Ravi Coltrane útmutatója apja zenéjéhez