fbpx

Waclaw Felczak Alapítvány pályázatának nyertesei

2021. április 30.

Az alapítvány a magyar-lengyel zenei összefogásban, kooperációban megvalósuló zenei művek, albumok támogatására írt ki pályázatot. Idén 14 pályázat kapott több mint 25 millió forintos támogatást, köztük jazz-zenészek is. Céljuk, hogy minél több együttműködés és barátság alakuljon ki a zene által is a két nép között.

Elmondták, hogy minden várakozásukat felülmúlta a beérkezett pályázatok mennyisége, és emiatt dupla annyi nyertest hirdettek idén, mint eddig.

Két külön pályázatot hirdettek, a Junior kategóriát és a Prémium kategóriát.
A Junior kategóriában Varga Dániel Eastern European Quartetje nyert, amiben két magyar és két lengyel zenész tag.

A Prémium kategóriában Oláh Kálmán nyert magyar részről, a lengyel partnere pedig Piotr Wojtasik Quartet, akikkel közös lemezt készítenek a megnyert összegből.
A Prémium kategóriában lett még egy jazz-zenész nyertes: Kiss Zoltán, akivel épp most készül interjú egy BJC Big Band lemez kapcsán. Kiss Zoltán lengyel partnere Mateusz Smoczynski  lesz a munkában. A BJC Big Banddel készülnek új lemezt kiadni a megnyert pályázatnak köszönhetően.

A Felczak-lemezek pályázatot, melyből lemezek születnek a Fonó Records 2018-ban indította útjára az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

 

Kapcsolódó cikk: Waclaw Felczak Alapítvány pályázata jazz-zenészeknek is

 

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005