Stépán Virágnak fotókiállítása lesz az iF Jazz Caféban. A megnyitóra augusztus 30-án, szerdán kerül sor.
A Margit híd pesti hídfőjénél, a Hollán Ernő utca és a Szent István körút sarkán rendezik meg szombaton, augusztus 26-án, a délután 3-tól este 8 óráig tartó Jazz Jam Maratont.
Immár harmadik alkalommal ad világsztárokból verbuvált zenekarával ingyenes koncertet a Németországban élő hazánkfia, Leslie Mandoki. Tavaly a Szentháromság téren a közelgő vihar miatt félbe kellett szakítani a koncertet, idén újra a Bazilika előtt, a Szent István téren találkozhatunk a sztárcsapattal augusztus 18-án, pénteken, az este hét órakor kezdődő koncerten.
Régi terv valósult meg idén, így már augusztus 14-én elindul az érdi jazzfesztivál, méghozzá a pár kilométerre lévő Százhalombattán, ahol a harmincéves Summerfest folklór fesztivál programjaihoz csatlakozik idén először jazz-zene is, közös szervezésben az AVL-Érdi Jazz Fesztivállal.
Ezen a hétvégén Tokaj környékére érdemes kirándulni, ahol több helyszínen lesznek zenés programok. Minket ismét csak a jazzkoncertek érdekelnek. Fellép többek közt Hajdu Klára, Vas Bence, a Kollmann Gábor Quintet.
Már második alkalommal rendezik meg a Cigány dal napját szerte az országban augusztus 8-án, amin neves cigány énekesek, muzsikusok lépnek fel.
Augusztus 5-6-án immáron 6. alkalommal rendezik meg a Sárkányszelídítő Jazz Napokat.
Nem csak Kecskeméten, Székesfehérváron és Esztergomban, hanem Paloznakon is szólni fog a jazz a hétvégén, egészen pontosan augusztus 3-5. között.
Idén is augusztus első hétvégéjén rendezik meg Kecskeméten a Jazzfővárost, ami sokban különbözik a hagyományos fesztiváloktól.
Augusztus első hétvégéjén „jazzrajongók Mekkája” lesz Magyarország.
Az idei Művészetek Völgyében a Harcsa Veronika Udvarral szemben egy új udvarnak is helyet ad az összművészeti fesztivál, ahol ugyancsak jazz-zene fog szólni, mégpedig a Magyar Jazz Szövetség Udvarnak.
A június 27-én lelakatolt Budapest Jazz Club három hét szünet után újra kinyitja kapuit július 18-án.
Ismeretes, hogy az Amerikában fél évszázadot töltött Tommy Vig, aki immáron 2006 óta ismét itthon él, július 14-én ünnepli 85. születésnapját! Ezúton is kívánunk Neki az egész magyar jazztársadalom nevében további jó egészséget, alkotókedvet és a Tőle megszokott aktivitást!
A Balaton déli partja sem marad jazz-zene nélkül, jövő hét szerdán kezdődik a XXIII. Jazz és a Bor Fesztiválja Balatonbogláron.