fbpx

Köszöntjük születésnapján Gőz Lászlót

2024. szeptember 22.

70 éves lett a magyar jazzélet megkerülhetetlen alakja, a BMC igazgatója, aki egyben harsonaművész is. Jó egészséget, boldogságot, muzsikálást és sok vidámságot kívánunk Gőz Lászlónak!

Gőz László 70 - interjú

Gőz László 1978 és 2010 között oktatott a Zeneakadémia jazztanszakán, és 1996 óta vezeti a Budapest Music Centert, ami a kortárs zenei koncertek mellett könyvtárat, az Opus Jazz Clubot és lemezkiadót is tömörít. A Magyar Köztársaság Arany Érdemrenddel kitüntetett vállalkozó egy hete vehette át a Europe Jazz Network díját, amiről már adtunk hírt, de az interjúban is szó esik.

 

  • IR / Jazz.hu: A BMC-OPUS kombinációval hatalmas fába vágtad a fejszédet, ráadásul a váratlan pandémia miatt, kritikus gazdasági helyzetben. Nem volt olyan gyors a lezárások utáni visszatérés, ahogy arra számított mindenki. Hogyan látod, visszatért a zeneipar a Covid előtti időszakba, leginkább gazdaságilag?
  • Gőz László: Nem volt egyszerű időszak, mert Covid az üzleti bevételeinket nagyban befolyásolta, ugyanakkor a kulturális programok nem jelentettek kiadást, mert be voltunk zárva. Ebből a tényből talán jól látszik, hogy a BMC által szervezett koncertek éves szinten inkább kiadást jelentenek, mint bevételt. De ez így van jól, 11 éve ez a BMC üzleti modellje. 1-2 év alatt visszaállt a rend, a BMC-ben évente most is legalább 400 kulturális rendezvény van.

 

  • IR / Jazz.hu: A BMC több részből áll. Melyik a húzóág?
  • Gőz László: Ha a bevételeinkre vonatkozik a kérdés, akkor az üzleti rendezvények a húzóág, de a BMC a bevételeit a programokra költi, tehát emiatt dolgozunk és számunkra ez a húzóág.

 

  • IR/ Jazz.hu: Mivel jazz szaklap itt a kérdező fél, jó magad jazz-zenész (is) vagy, mennyire fontos a BMC számára a műfaj életben tartása?
  • Gőz László: A BMC nyitása óta 2500 jazzkoncertet rendezett 11 év alatt, ennél jobban nem igazán lehet demonstrálni, hogy mennyire fontosnak tartjuk a Jazz - azon belül az európai jazz létjogosultságát.

 

  • IR / Jazz.hu: Kik jelenleg a segítőid, mert azt mindig elmondod, hogy nem egyedül irányítod a zenei birodalmat?
  • Gőz László: A BMC-s csapat csodálatos emberekből áll, van, aki lassan 30 éve dolgozik velem, de a területvezetők is bőven 20 éve dolgoznak a BMC-ben. Ez önmagában nagyon jól eső érzés, a magasszintű szakmaiságukról nem is beszélve.

Gőz László 70 - interjú

  • IR / Jazz.hu: Még nagyon régen, a lezárás előtti időkben, beszéltél egy mini operaházról a BMC-n belül. Akkoriban nem tűnt távolinak a befejezése, de közben pár válságon átestünk. Mit gondolsz, mikorra lehet kész és működő ez az intézmény?
  • Gőz László: Remélhetőleg hamarosan elindul a BMC épületének kibővítése, nagyjából 2028-ra tervezzük a nyitást.

 

  • IR / Jazz.hu: Azt mondtad 2020-ban, hogy több magyar lemezt készítetek, mint külföldit. Ahogy ránézek a BMC Records oldalára, jelenleg úgy tűnik, hogy idén több külföldi album készült, mint magyar. Mi ennek az oka?
  • Gőz László: Az ok nagyon egyszerű, a BMC az európai jazz egyik fontos lemezkiadójává vált, és ennek szeretnénk is megfelelni. Az Európai Unió lakossága 450 millió, Magyarország lakossága ennek 2 %-a. Ha az évente kiadott magyar és külföldi lemezek számát nézzük, még mindig 50 %-on felül vagyunk a magyar zenészek által készített lemezek számát tekintve.
    Komoly visszaigazolás számunkra, hogy az Europe Jazz Network ( EJN - https://www.europejazz.net ) 2024-es díja.
    A Europe Jazz Network 13. alkalommal ítélte oda a legizgalmasabb koncertprogramot jutalmazó EJN Award for Adventurous Programming díjat. Az elismerést évről évre egy olyan európai fesztivál vagy koncerthelyszín nyerheti el, amely jövőbe mutató és sokszínű jazzprogramot kínál a nagyközönségnek. 37 ország 200 tagszervezetének javaslatai kerültek a Europe Jazz Network neves szakemberekből álló zsűrije elé – az ő döntésük alapján bizonyult európai viszonylatban is legjobbnak az Opus Jazz Club koncertprogramja.
    Talán ez a díj igazolja, hogy jó irányba haladunk.

 

  • IR / Jazz.hu: Mennyire látod vészesnek a helyzetet lemezkiadóként, hogy egyre kevesebb lemezt lehet eladni?
  • Gőz László: Ez a CD kiadás esetében kétségtelenül igaz, de a CD-t helyettesítő streaming forgalmazók, jóval nagyobb elérhetőséget biztosítanak, van olyan lemezünk, aminek a letöltése többszázezret is eléri.

  • IR / Jazz.hu: Már kikerülhetetlen a mesterséges intelligencia térnyerése. Szerencsére a klasszikus és a jazz-zenészek a sok élő koncert, személyes jelenlét, a helyszínen történő improvizáció miatt kevésbé vannak veszélyben. Már sikeresen integrálja bármelyik híres zenész motívumait az MI. Igaz ez szerinted? Át tudja venni a jövőben az MI a zenészek helyét? Lehet erre valahogy készülni?
  • Gőz László: Az MI kétségtelenül egyre nagyobb területet harap ki a zenei életből, de ezt is a helyén lehet kezelni. A számítógépbe beprogramozott Bosch festmény miatt a gép is fog majd Bosch-nak látszó festményeket csinálni, de ez nem fogja befolyásolni a Bosch rajongókat. A zenében sem elég, hogy "valami olyasmi" szólaljon meg. Ha Coltrane-t akarunk hallgatni, akkor azt hallgatunk.

  • IR / Jazz.hu: Az elmondottak alapján az egyedül általad végzett munka legalább három embert igényel. Hogy marad időd a zenélésre, és ha marad milyen zenét játszol, gyakorolsz és hallgatsz?
  • Gőz László: Az elmúlt 10 évben valahogy úgy alakult, hogy minden évben játszom legalább 8-10 koncerten, és ehhez képest alakítom a gyakorlást. Ez a mostani őszi időben 6 koncertet jelent, és emiatt minden nap este 8-10 között gyakorolok. Mindenféle zenét játszom, és rengeteg zenét hallgatok, de ezek a gyakorlások alapvetően a hangszer ideális és egyedi megszólaltatását segítik.

Gőz László 70 - interjú

  • IR / Jazz.hu: Milyen terveid vannak a jövőre nézve, akár rövidebb, akár hosszabb távon?
  • Gőz László: A BMC vezetése mellett a BMC épületének a kibővítése az elkövetkező 5 év programja, ami biztos nem lesz egyszerű, de szerencsére nem vagyok ijedős.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Adódik a kérdés a 70. születésnapodon, ott vagy, ahol szeretnél lenni? Megvalósítottad minden álmodat?
  • Gőz László: Azt hiszem igen, minden olyan álmom, ami reális volt, sikeresen megvalósult, de családi örökségem, hogy állandóan tovább szövögetem

 

Kapcsolódó cikk: https://jazz.hu/programajanlok/588-ha-jo-a-zene-es-a-kornyezet-akkor-terjed-a-hire-interju-goz-laszloval

 

Fotó: Irk Réka, BMC archívum

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005