Elkerülve az ötvenet Josh Redman úgy döntött, készít egy lemezt, amely a szakírók voksolásán a 2020-as év jazzlemeze kategória egyik favoritja lesz. Izgalmas mainstream anyag, nincs rajta semmi másoknál jellemző bűvészkedés a stílusok fúziójával. Esszenciális jazz. Úgy szól, mint a veszedelem. Elcsodálkozott alaposan a New York szívétől egy hajóútnyira, a Hudson völgyében található The Falcon közönsége, mikor először hallotta élőben 25 év után ezt a formációt. Joshua Redman jó ideje a kortárs jazz irányadó szaxofonosa. A gyűjteményemben szerepel a 93-as Wish óta szinte minden lemeze. (Nem szoktam a neten úgyis megtalálható felsorolásokat szerepeltetni az írásaimban, de most kivételt teszek, mert csak a polcra kell pillantani. Ott sorakozik egymás mellett a MoodSwing, a Blues for Pat, Spirit of the Moment, Freedom in the Groove, Timeless Tales for Changing Times, a Beyond, a Passage of Time, az Elastic és a Momentum is.)

A MoodSwing című stúdióalbum 1994-ben jelent meg, hetekig nem hallgattam mást akkoriban. (Az albumot újra kiadták vinyl változatban 2009-ben.) Mi volt a különlegessége? Hogy egyszerre volt hagyománykövető és izgalmas újító. Minden felvétel Redman kompozíció volt rajta, de elképesztő intenzív szövésű anyag született, mert a tagok kreatív improvizációja valami különleges ötvözetet teremtett. A Joshua Redman Quartet másfél évig létezett, mert négy olyan kaliberű zenész vonult akkor stúdióba, akik a modern kori jazzalkímia leginvenciózusabb mágusai voltak. Ezért mindenki kereste később a saját útját, őket pedig a zenészek krémje óhajtotta a csapatában tudni.

Ők játszanak újra együtt az új lemezen. Mehldau negyed század alatt az egyik legeredetibb és legbefolyásosabb zongoristája és komponistája lett a jazzvilágnak.  Ehhez elég a „10 Years Solo Live” albumon meghallgatni, mit művel egy Lennon-McCartney dallal. Az „And I Love Her” a jazzalkímia oktató anyaga, amit nem lehet eltanulni persze. Brian Blade a Fellowship mellett korszakos dobossá vált, ha szeretném a felsorolásokat, ennek bizonyítására hosszú listát állíthatnék össze Wayne Shorter együttesétől Norah Jones formációjáig. A hat Grammy-díjat kapott McBride pedig a Newport Jazz Fesztivál művészeti igazgatója jelenleg, a Jazz House Kids művészeti vezetője. A felsorolástól itt is tekintsünk el (Utolsó albumát pont itt méltattam anno). Josh Redmant pedig aligha kell bemutatni a jazzt kedvelő közönségnek azzal, hogy dolgozott Chick Corea, Elvin Jones, Pat Metheny, Joe Lovano projektjében is. (Hogy egy kicsit fájdítsam a szíveket az utazásmentes időkben, 1998-ban Brémában eljátszotta minden idők legjobb szaxofon szólóját, ami a Rolling Stones koncertjén valaha elhangzott a „Waiting On A Friend”-ben. Azt is kevesen tudják, hogy igazi kuriózumot hallgat, aki meghallgatja a dal eredeti rögzített verzióját, mert ott nem más, mint Sonny Rollins fújta a szólamot.)

Ezek a titánok nem nosztalgiázni jöttek össze, hanem azért, hogy a közben eltelt 25 év rutinjával kipróbálják, az alkímia még működik-e. A RoundAgain-t meghallgatva kijelenthetjük: igen. Ezúttal mindenki hozott valamit a közösbe. Stílszerűen rendhagyó körséta ez a jazz világában. Hol a 30-as évek mulatójának teraszára invitálnak meg („Floppy Diss”), hol az 50-es évek végén egy bárba térünk be („Moe Honk"). Rögtön megértjük Josh Redman hitvallását az aranycsinálásról a jazzben a három kompozícióját hallgatva. Az alap, hogy mindent tudsz technikailag és eredeti vagy. Az „Undertow” úgy szól, mintha a „Dialogue”-ot folytatnák a MonnSwingről, de a Jazz Night America program koncertjén például Mehldau az elejére még odavarázsolt egy a játékára nagyon jellemző kamarazenei prológot. A „Right Back Round Again" jól mutatja, hogy miért volt érdemes kitalálni a kvadrofóniát. A „Silly Little Love Song” pedig másik, fiatal muzsikusoknak gyakran elmondott elvének illusztrációja: soha ne a tanáraidat akard lenyűgözni vagy zenésztársaidat, a közönségnek játssz. Mehldau két szerzeményéből a „Father" tetszik jobban, mert remekül passzol ebbe a koncepcióba, és a koncerten Redman kisétálva a színpadról teret ad a „Mehdau trió”-nak. Pazar összjátékuk Jarrett és Corea legjobb pillanatait juttatta eszembe.

Az újjáalakult Joshua Redman Quartet a Monterey Jazz Fesztiválra és a Los Angeles-i Walt Disney Hallba készül szeptemberben, október elején a Lincoln Center szerepel a terveikben. Míg végre újra eljutnak Európába, ajánlom minden kortárs jazzt kedvelő figyelmébe ezt az exkluzív alkimista albumot.

Kiadó:                 Nonesuch
Felvétel:              Sear Sound Studio C, New York City (2019. Szeptember 10–12)
Megjelenés:         2020. július 10.
Producer:            Joshua Redman

Tracklista
(a cím után a szerző)

1. Undertow                       Redman              7:22
2. Moe Honk                       Mehldau             7:11
3. Silly Little Love Song      Redman             7:01
4. Right Back Round Again Redman             6:00
5. Floppy Diss                    McBride              5:22
6. Father                            Mehldau             6:37
7. Our Part to Play              Blade                  5:04

Teljes hossz: 44:38  

Közreműködők:

Joshua Redman – tenor- és szopránszaxofon
Brad Mehldau – zongora
Christian McBride – bőgő
Brian Blade – dob