Coltrane Coltrane-ről
Az 1940-es évek elejétől hallgatok jazzmuzsikusokat, különösen szaxofonosokat – mondja John Coltrane, aki első nagy hatásaként Lester Young játékát említi. Első hangszere még altszaxofon volt, noha tenorszaxofont szeretett volna; ezen Johnny Hodges, majd Charlie Parker formálta a játékát. Amikor 1947-ben tenorra váltott, zenei érdeklődése is szélesebbre nyílt.
Az 1960. szeptember 29-én megjelent archív interjúban Coltrane saját fejlődését követi végig: Johnny Hodges, Charlie Parker, Lester Young, Coleman Hawkins és Ben Webster hatásától Dizzy Gillespie, Jimmy Heath és Calvin Massey tanítói szerepéig. Miles Davisszel, Earl Bosticcal és Thelonious Monkkal szerzett tapasztalatait is meghatározónak nevezi; Monk mellett különösen a hangszer technikai és zenei lehetőségeire nyílt rá a figyelme.
Coltrane ekkor már a Miles Davis-kvintettben kialakult szabadabb, kevesebb akkordváltásra épülő megszólalásról, saját harmóniai kísérleteiről és a később „sheets of sound” néven ismertté vált gyors futamokról beszél. Számára a hangok nem elszigetelt egységekként, hanem hangsúlyokkal tagolt csoportokként jelentek meg; az így kialakított hosszú vonalakban a ritmikai szabadságot is kereste.
Az újonnan vásárolt szopránszaxofon, McCoy Tynerrel, Steve Davisszel és Pete LaRocával működő kvartettje, valamint a keleti zene és más, akkoriban egzotikusnak nevezett hangzások iránti érdeklődése mind egy tágabb kifejezés felé mutat. Coltrane a folyamatos tanulást, a harmónia és a ritmus újragondolását tartja lényegesnek, de azt is hozzáteszi: úgy akar előrejutni, hogy közben megőrizze kapcsolatát más muzsikusokkal és a zene nagy örökségével.
A fordítás AI segítségével készült.
Fotó: MagyarJazz archívum
