Kenny Barron: a türelem művészete

A Jazzwise portréja a Live in Brecon: So Many Lovely Things (Elemental) című, 1995-ös koncertfelvételből indul ki. Barron Ray Drummonddal és Ben Riley-val játszott triójának előadásában az Canadian Sunset több mint tizenhat perc alatt bontakozik ki: a zongorista a dallam és a harmóniák apró átalakításaiból épít hosszú, fokozatosan tetőző improvizációt. Ez az építkezés a cikk szerint Barron játékának egyik kulcsa: nem a minél sűrűbb hangzással, hanem az ívek, a lélegzetvételek és a történetmondás erejével hat.

Az 1943-ban Philadelphiában született muzsikus korán került a jazz sűrűjébe: tizenévesen Mel Melvin R&B-zenekarában játszott, majd Philly Joe Jonesszal és Yusef Lateeffel is dolgozott. Tizennyolc évesen New Yorkba költözött, Roy Haynes együtteséhez csatlakozott, később James Moody ajánlására négy évig Dizzy Gillespie zenekarának zongoristája volt. A hetvenes években Yusef Lateef ösztönzésére zenét tanult, miközben egyre több felvételen szerepelt vezetőként és sideman-ként.

A portré Barron zenekarvezetői és tanári munkájára is figyel. A Rutgers Egyetemen negyedszázadon át tanított; ez a biztos háttér azt is lehetővé tette számára, hogy megválogassa a felkéréseit. Buster Williamsszel és Ben Riley-val alakította meg trióját, majd Charlie Rouse-szal létrehozta a Sphere kvartettet, amely Thelonious Monk zenéjét saját, a térre, dinamikára és közös hangzásra építő szemlélettel közelítette meg.

Stan Getz együttesében Barron olyan lírai partnerre talált, akinek játékát különösen nagyra becsülte. A Getz- és a későbbi triófelvételeken is az a nyugodt, mégis feszültséggel teli beszédmód hallható, amely Barron szerint a hallgatót is türelemre hívja. A cikk végén a zongorista jelenlegi terveiről is szó esik: énekesekkel készített Songbook albumáról, a Village Vanguard decemberi rezidenciájáról és azokról az új formációkról, amelyekben továbbra is a felszabadult, örömteli közös zenélést keresi.

A fordítás AI segítségével készült.

Fotó: Nagy Attila / Müpa