fbpx
Máté J. György

Máté J. György

1958-ban születtem Budapesten. Magyar-történelem szakos tanári oklevelet szereztem. Az ELTE BTK-n zenei/irodalmi témából, Wagner Nibelung-tetralógiájából írtam a szakdolgozatomat. Az egyetem után, a 80-as években újságíróként dolgoztam a Revue de Hongrie/Hungarian Digest nevű, franciául és angolul megjelenő lapnál, majd a Kortárs versrovatánál. Közben megvédtem doktori disszertációmat is magyar irodalomtörténetből (1987). A 90-es évek első felében elsősorban filmkritikákat írtam. A Gramofon megjelenése óta foglalkozom rendszeresebben jazzkritika-írással. Mintegy harminc kötetnyi műfordításom jelent meg. Négy könyvet írtam jazzről: A rögtönzés művészete (2014), Tommy Vig (2016), Jazz – a szenvedély nyelve (2018) és Készíts salátát (2019, megjelenés előtt).

Ismereteim szerint egészen 2018 szeptemberéig kellett várni, hogy megszülessen a jazztörténet első, Bernard Herrmann (1911-1975) munkássága előtt tisztelgő hommage-lemeze, a Carla Marciano Quartet Psychosis-a. Szerencsés találkozás. Az ötödik albumához érkezett, mindig is merészen improvizáló, ugyanakkor megmunkálandó anyagával szemben alázatos olasz alt- és szopraninoszaxofonos témaválasztása ezúttal épp olyan bátor, mint a zenéje: lemezének majdnem egészén a nagy amerikai filmzeneszerző témái csendülnek fel a zenekarvezető arrangement-jaiban.

Tizenharmadik ECM-lemezén Sclavis, akit méltán nevezhetünk a kortárs jazz egyik vezető klarinétosának, tizenhat év után visszatér régi ihlető forrásához, Ernest Pignon-Ernest utcai freskóihoz, csak ezúttal egy egészen másfajta, konvencionálisabb értelemben vett kvartett élén játszik.

Félelmünk, hogy a brazil származású zongorista/énekesnő Love Stories címmel csak közhelyes, sőt, mondjuk ki: giccses lemezt adhat ki sok jobban-rosszabbul sikerült vállalkozása után, alaptalannak bizonyul.

Három BMC kiadvány ajánlóját olvashatják: Aki Takase Japanic: Thema Prima, Daniel Erdmann’s Velvet Revolution Featuring Théo Ceccaldi & Jim Hart: Won’t Put No Flag Out  és Weidner/Dumoulin/Graupe/Terzic: Melanoia  című albumokat.

Részletek, szemelvények Máté J. György: Készíts salátát című jazztörténeti tanulmánykötetéből, amely várhatóan 2019 végén jelenik meg, a Gramofon Könyvek sorozatban.

Nem kétséges: e CD-vel a BMC újabb nagy lépést tett afelé, hogy az európai jazzlemezkiadás élvonalába kerüljön.

8. oldal / 8
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005