A magamfajta öreg jazzrókák tudják a legjobban, hogy a manapság tapasztalható „jazzbőség” korábban szó szerint elképzelhetetlen volt. Csak a gitár világnagyságainál maradva: pontosan három héten belül láthattuk John McLaughlint, John Scofieldet, Bill Frisellt és Al Di Meolát. (Nem is említve szeretett műfajunk további képviselőit, mint Linda Oh, a Sun Ra Arkestra és Jane Monheit + a BJO, akikkel ily módon valóságos jazzfesztivál volt számomra  ez az április 20 és május 12 közötti idő…)

De maradjunk csak Al Di Meola fellépésénél. Nem mehetünk el szó nélkül a Get Closer iroda elképesztő aktivitása mellett, amely az imént felsorolt hét koncertből hármat rendezett, miután március végén immáron negyedszer rendezte meg a Get Closer jazzfesztivált is olyan fellépőkkel, mint a Kenny Garrett Quintet, a Patricia Barber Trio és az  Omar Sosa vezette együttes.

A 65 éves Al Di Meolát bátran nevezhetjük régi barátunknak. Jómagam 1985-ben láttam először a Kisstadion zsúfolt nézőterén, de emlékezetes maradt a szenzációs gitártrió (McLaughlin, Di Meola, Paco de Lucia) koncertje is 1996-ban a Budapest Sportcsarnok színpadán.

Természetesen most is telt házakat vonzott az a három koncert, amely a MoM színháztermében került sorra. Csak örülhettünk, hogy ilyen kisebb teremben élvezhettük ezt az intim muzsikát. Az apropó ezúttal a legújabb lemez világkörüli bemutatója volt. Már a színpadkép is utalt a rendkívül gazdag pályára, hiszen másfél tucatnyi lemezborító képe volt látható a háttérben, középen persze a legnagyobb, egyben a legújabb, az OPUS. A turné ezúttal trió formációban zajlott, a világsztár gitárművésszel egy kubai zongorista: Kernuel Roig és egy olasz harmonikaművész: Fausto Beccalossi jött. De remekül színezte a zenei hangzást az előadott számok mintegy felében közreműködő neves magyar Sturcz Vonósnégyes. (Két hegedű, brácsa és a zenekarvezető Sturcz András a csellónál.) Ők már számos világhírű együttes koncertjén szerepeltek a Jethro Tull-tól a Buena Vista Social Club-ig.

Nem szaporítom a szót Al Di Meola pályájának leírásával sem, hiszen ez egy tanulmány tárgya lehetne. (Az a tizennyolc lemezborító a színpadon magáért beszélt.)  Talán arról az egyedülálló élményről valamit, amely még a három közül talán „legprózaibb”, vasárnap délután 5-kor kezdődött koncerten is „lejött” a színpadról a közönséghez. (Igaz, hogy ennek a koncertnek meg az lehetett az előnye, hogy még frissek voltak az előadók és olyan intenzitással játszottak, ami párját ritkítja.)

Az „Opus” c. lemezre vonatkozóan egy interjúból megtudhattuk, hogy Di Meola a jövőben még inkább komponista kíván lenni, azaz a gitárművész-zeneszerző státuszban a sorrend megfordításán töri a fejét. Emellett magánéletében is boldog és kiegyensúlyozott, alighanem erre utal az Opus cím, azaz mintha egy új élet kezdődött volna számára.

A lemezbemutató turné nemcsak az új opuszok bemutatására szolgált, sőt alighanem több volt a korábbi termés újrainterpretálása. Mindjárt indítóként az elhunyt Paco de Lucia emlékére játszotta el az „Azzura” c. számot, ami csakúgy korábbi lemezéről volt ismert, mint a „Misterio”. És mivel a trióban nemcsak a mostanában állandó társa, Kemuel Roig volt jelen, hanem egy elképesztően kreatív olasz gombosharmonika (bandoneón) játékos is, így aztán Di Meola már régen tartó vonzalma az argentin tangó iránt is széles teret kapott. Fausto olyan vehemens szólókat adott elő és a hangszeres improvizációit unisono énekkel is kísérte, hogy ez a produkció többször is vastapsot és zajos tetszésnyilvánítást váltott ki a közönségből – szám közben is. Di Meola játékának értékét cseppet sem csökkentve mondom, hogy az est másik főszereplőjévé lépett elő. És ami igazán figyelemreméltó ezeknek a nagyszerű zenészeknek a játékában megnyilvánuló csodálatos barátság, egymásra figyelés, minden féltékenység nélkül. Nyilván a két „newcomer” aligha v olt ismerős a nézőtér túlnyomó része számára, de ezt észre sem lehetett venni. Ezek a művészek szeretik egymást, élvezik, amit csinálnak és ennek semmi köze a hírnévhez vagy az üzlethez. Az egész produkció annyira kiegyensúlyozott volt, hogy szinte lényegtelennek tűnt, hogy éppen ki szólózik ebben a csodálatos zenefolyamban.

Természetesen az „Opus”-ról is elhangzott jó néhány dal, hiszen végül is ennek bemutatójaként volt az egész turné deklarálva. Nagyon hatásos volt például – a jól alakult családi életre utaló – Di Meola három lányának tiszteletére szerzett „Ava’s Dream Sequence Lullaby” c. száma.

Nagyszerű volt, hogy a világsztár még a két koncert között is megtisztelte rajongótáborát azzal, hogy kijött dedikálni. Számos CD-je volt megvásárolható, és fogyott is bőven. Alighanem sok embernek jelenti a műfaj megszeretése felé tett első lépéseket az a fajta könnyen befogadható, mégis igen színvonalas muzsika, amit Ő mindig is képviselt. Visszavárjuk Al Di Meolát és igazán reméljük, hogy még találkozunk vele és művészetével!

Fotók: Kleb Attila

MoM, 2019. május 12.