fbpx

JAZZÜNNEP BUDÁN / A GetCloser Jazzfesztivál „évkihagyás” nélkül folytatódik

2021. október 05.

Akik követik a hazai jazzszínpad történéseit, megfigyelhették, hogy 2016 óta minden tavasszal három (sőt 2019-ben már négy) napon át szólt a jazz a budai oldal rangos előadó-komplexumában, a MOM-ban. Tavaly tavasszal a vírusjárvány miatti zárlat előtt még sikerült lebonyolítani az ötödik fesztivált, az idén pedig azt a megoldást választotta a fesztivál művészeti vezetője, Kleb Attila, hogy a három őszi hónap során rendezi meg három szakaszban az idei fesztivált. Így tehát a már hagyományosnak számító budai jazzünnepet „évkihagyás” nélkül sikerül megvalósítani.

Shai Maestro

Szeptember utolsó hetében két este négy koncertre került sor mind a hazai, mind pedig a nemzetközi jazz szcéna két-két együttesének részvételével. A Karosi Júlia Quartet nyitotta meg a rendezvénysorozatot. Legnagyobb meglepetésünkre duó felállásban indítottak: Juli és Tálas Áron a zongoránál három meseszép dalt adott elő, amelyek nem szerepelnek legújabb albumukon, hiszen – mint Juli elmondta, éppen a pandémia miatt voltaképpen ez az alkalom a „Without Dimensions” bemutatására is. A három duóban előadott dal közül az első a komponistaként is kiemelkedő Juli saját Inner Voice (Belső hang) c. szerzeménye volt, ezt követte egy Kurt Weil szerzemény és végül  egy magyar népdal, a „Fújom az énekem”. Nos, ezután már a pódiumra szólította a ritmustandem két muzsikusát, a bőgős Bögöthy Ádámot és férjét, Varga Bendegúz dobost. A lemezen is szereplő „Bartók blokk”-ból fontos tételek hangzottak el: a Román táncok, a Mikrokozmosz és A kékszakállú herceg vára részletei. A lemez címadó száma  után hallhattuk a Rebirth (Újjászületés) c. darabot (mindkettő saját szerzemény), majd két lebilincselő népdal, a zsidó folklórból jól ismert  „Szól a kakas már…” és az ugyancsak mindenki által ismert magyar népdal, a „Madárka, madárka…” hangzott el. Ismeretes, hogy a bátran dívaként minősíthető Júlia instrumentumként kezeli istenáldotta hangját és többnyire szavak nélkül énekel.  (Volt kitől örökölnie, mert Pászthy Júlia operaénekesnő leánya.) A nem csupán szórakoztatásra szánt zene elmélyült hozzáállást igényelt, amely megértésre és sikerre talált a hallgatóság részéről.

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia Quartet

A szünet után a kortárs jazz egyik legnagyobb feltűnést keltő együttesének, Shai Maestro Quartetjének fellépése következett. A felfokozott várakozásnak az is oka volt, hogy az elmúlt másfél év során kétszer is halasztani kellett koncertjüket. A nagyhírű felállás annál is érdekesebb zenét ígért, mivel Maestro trió formációjával lett közismert, viszont legutóbbi Human c. ECM albumán már Philip Dizack amerikai trombitással négyesben készítette a nagy nemzetközi sikert aratott lemezt. (Az erről szóló kritikát honlapunk Lemezajánló rovatában olvashatják.) Az említett albumhoz képest mindössze annyi változás történt a felállásban, hogy a perui bőgős, Jorge Roeder helyett egy még híresebb afroamerikai muzsikus, Joe Sanders kezelte a hangszert. A doboknál egy kistermetű, de hihetetlen intenzitással játszó izraeli zenészt ismerhettünk meg Ofri Nehemya személyében, aki az általam oly’ sokszor emlegetett mintegy másfél tucatnyi amerikai fekete dobos színvonalán játszott. A felsőfokú jelzők persze ugyancsak érvényesek a zongorista-zeneszerző Maestro-ra, az elképesztő finoman játszó trombitásra, Dizack-ra és a régi szép időket felidéző igazi amerikai bőgős-iskolát produkáló Sanders-re. Shai mesterről érett játéka és kivételes technikai tudása alapján azt hihetnénk, hogy jóval idősebb, holott mindössze harmincas éveinek közepén jár. Kiemelkedő zeneszerzői adottságainak birtokában szebbnél szebb saját szerzeményei képezték az előadott repertoárt. A két szólóhangszeres szédületes improvizációi teljesen elvarázsolták a visszafojtott lélegzettel figyelő közönséget. A zenefolyamra csak azt mondhatjuk, hogy a szépség áradása volt. Különösen tetszett a két elhunyt óriás: Hank Jones és Charlie Haden tiszteletére írott Hank and Charlie c. szám és a Maestro édesanyjának dedikált Ima (héberül Mama).

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Shai Maestro

Egyébként az egész produkció eklatáns példája volt annak, amit már vagy tíz éve szajkózom, hogy az élő zenét semmi sem múlja felül, és nemcsak azért, mert a jelenlétünkben, az orrunk előtt születik, (vizuális élményét sem lebecsülve), hanem azért is, mert az időkorlát sem működik olyan mértékben, mint a – még olykor sterilnek is mondható – stúdió körülmények között. Tatabányai barátaimmal mi volt az első szavunk a remek koncert után? Nos az, hogy az elhangzottak még a vártnál is nagyobb mértékben haladták meg az egyébként remek lemez élményét. Nagy élmény volt az is, hogy a három művész kijött dedikálni és beszélgethettünk velük, de én egy olyan CD-vel, amin Joe Sanders játszik, megkerestem az öltözőben „búslakodó” bőgőst és vele is sikerült elbeszélgetni.

 

Másnap este a hazai jazz igazán karakteres együttese, a Dresch Quartet indította a műsort. Már itt elmondhatom, hogy miközben a második zenekar nemzetközi vonatkozásában bizonyára nagyobb hírrel rendelkezik, mégis Dreschéknek olyan lelkes tábora van, hogy műsorukra többen voltak kíváncsiak, és valamelyest csökkent a közönség száma a szünetben, nem pedig fordítva történt, mint az évek óta lenni szokott, azaz a második zenekar vonzza a nagyobb közönséget. Az érvényes közhely maximálisan igaz: aligha kell őket olvasóinknak bemutatni. Dreschékről elmondható, hogy ők nem a világzenei divat hódolói, hanem művészetük a népzene szellemiségéből táplálkozó belső világuk visszatükröződése. Misi (aki ma már igazán Mihály a 66 évével és újabban viselt kackiás bajuszával) fúvóshangszer-arzenáljából most főként a szopránszaxofont és persze a fuhunt használta, de amikor a tenort megfújta, az – legalábbis számomra – a legszebb élményeket hozta vissza. Legújabb, Árnyékban c. albumukon található Dresch-kompozíciókat és népzenei átiratokat hallhattunk Lukács Miki fergeteges cimbalomszólóival fűszerezve. (Váltakozások, Nomád, Ünnep). Egyébként Mihály úgy építette fel az előadást, hogy az Archie Sheppel történt fellépése és lemezfelvétele emlékét idéző számokkal kezdte és ugyancsak az ebből az időből datálható Hungarian Bebop frenetikus előadásával fejezte be. Ez fogta keretbe a „lemezbemutatót”. A két ifjú ritmus-ember: Gyányi Marcell bőgős és Csízi László dobos méltó partnerei a két szólistának, és a szenzitív kíséret mellett egy-két szépen felépített szólóban megmutathatták tudásukat, amit persze számos más formációban is megcsodálhattunk már.

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Dresch Quartet

Az estnek és egyben a fesztivál szeptemberi „etapjának” zárását a norvég jazz-rock fenegyereke, a basszusgitáros-bőgős Per Mathisen és a magyar ütőhangszeres fenomén Mogyoró Kornél neve fémjelezte. Jóllehet a projekt kettőjük nevén „futott”, de a „bass viking” még két  világklasszis zenész meghívásával olyan szupergruppot hozott létre, amely világpremierjének mi lehettünk tanúi. A Franciaországban fényes karriert befutott vietnámi gitáros, Nguyén Lé és az angol csodadobos, Gary Husband  egészítette ki az új formációt. A jazz-rock minden értékét felvonultató négyes végtelen zenefolyammal, hatalmas hangerővel és fényorgiával bűvölte a közönséget. Azért a „zúzós” számok mellett lírai balladákat is előadtak. Különösen érdekes volt, hogy Lé mester gitárjátéka dominálta az egész produkciót, fenomenális szólói mellett az előadott repertoárt is az ő szerzeményei uralták… Persze a vehemens játékban Mathisen sem maradt le, fergeteges basszusgitár szólói mellett az akusztikus bőgőn is felejthetetlen teljesítményt nyújtott. (Érdekesség volt, hogy Samuel Barber, neves angol zeneszerző egy darabját is előadták.) A két ütős fantáziadús, vehemens játéka, Kornél hangkeltő-eszközökből álló arzenálja  még vizuális élménynek sem volt utolsó.(Mint kiderült ő mind a hat eddigi fesztiválon közreműködött a legkülönfélébb formációkban.) 

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Mogyoró/Mathisen/Nguyen/Husband

Hát így zajlott a zene-bona szeptemberben és a folytatás sem lesz kevésbé érdekes. Aki az őszi idényben jó jazzt akar hallani érdemes odafigyelni a budai oldal kínálatára is, annál is inkább, mert nemcsak a fesztivál várja a jazzkedvelőket, hanem számos különálló koncert is!    

 

 

Október 19. 20:00
MIKE STERN & BILL EVANS BAND

Október 20. 19:00
PÁRNICZKY QUARTET | GETCLOSER JAZZ FEST // Törölve

Október 20. 20:45
JAKOB BRO QUARTET | GETCLOSER JAZZ FEST // Törölve

Október 24. 20:00
ANOUAR BRAHEM QUARTET | GETCLOSER JAZZ FEST

Október 25. 20:00 // Törölve
LAS MIGAS

Október 26. 20:00
MARCIN WASILEWSKI TRIO & JOE LOVANO

Október 29. 20:00
ANTONIO SANCHEZ BAD HOMBRE

Október 31. 20:00
JOHN SCOFIELD & DAVE HOLLAND

November 2. 20:00   
RICHARD BONA & ALFREDO RODRIGUEZ BAND

November 3. 20:00
VIJAY IYER TRIO

November 10. 20:00
RYMDEN

November 16. 19:00
KOPPEL COLLEY BLADE COLLECTIVE | GETCLOSER JAZZ FEST

November 16. 20:45
AMBROSE AKINMUSIRE QUARTET | GETCLOSER JAZZ FEST

November 22. 20:00
JAN GARBAREK GROUP FEAT. TRILOK GURTU | GETCLOSER JAZZ FEST

December 13. 20:00
CRISTINA BRANCO

 

Fotó: Kleb Attila / GetCloser

GetCloser Feszt/MoMKult, 2021. szeptember 27-28.

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005