fbpx

Tehetségkutató a Müpában – 2. nap – Reggie Jonas Jr. Trió és Bangó Adrienne Quartet

2022. február 06.

A második napra olyan sokan érkeztek a Müpa tehetségkutatójára, hogy már fél órával a kezdés előtt sor állt az ülőhelyekért. Az óvintézkedés a koronavírus miatt kötelező, mivel csak ülőhellyel rendelkező nézők tekinthetik meg a koncertet.

A második nap két teljesen különböző előadást hallgathatott meg a közönség. Elsőként az ifjabbik Jónás Rezső zenekara lépett színpadra, azaz a Reggie Jonas Jr. Trio. Rezső már a mester diplomáján dolgozik a Zeneakadémia Jazztanszékén, és óriási tehetségnek tartották kis korától kezdve. A zongoristát a Jónás ritmusszekció kísérte, akik közül csak a ritmustandem két tagja testvér: Jónás Géza és Jónás Fülöp. Mindannyian zenész családból érkeztek. Jónás Rezső Jr. saját szerzeményeivel tűnt ki az egyetemen is, és a Jazz Showcase-re is csak saját dalokkal érkezett. Ahogy írtam tegnap, a zongorista és a bőgős is versenygyőztes, előbbi a Müpa zeneműpályázatán nyert, a bőgős pedig megnyerte nemrég a Pege Aladár nagybőgő versenyt. Rezső zenéjén nagyon érződik a komolyzenei hatás, szépen építi fel a számait, és rengeteg szólót enged társainak. Herbie Hancock tiszteletére írta az első számot, majd a Matthew square, azaz Mátyás tér című dala hangzott el, adózva annak, hogy sok magyar jazz-zenész a VIII. kerületi Mátyás térről indult el a siker útján. Rezső szeret belecsempészni a műveibe egy-egy népdalból vagy standardből ismert frázist, motívumot. Az ő zenéje nem rádióbarát, a harmóniákat ha nem is kerüli, de csínján bánik velük, az élőben átadott energiák fontos alappillérei a kompozícióinak. Minden számát élmény volt hallgatni, nagyon elgondolkodtató szerzeményeket hallhatott a közönség, a melankolikus számok után egy gyorsabb, tempósabb számmal, a versenyre komponált „Dream Color”-ral zárták előadásukat.

A nap második, egyben utolsó zenekara jóval könnyebben befogadható zenét, jazz standardeket hozott a helyszíni és az online közönségnek. Bangó Adrienne-t jól ismerik a MagyarJazz olvasói, interjú is készült a tavaly az ’Év fiatal jazz-zenészének’ választott ifjú tehetséggel. Az egy év óriási változást hozott, a sok szereplés, amit a verseny győzelme nyújtott, magabiztosságot és persze az oly nehezen megszerezhető rutint adta az énekesnőnek. A már tavaly is csodált hangja érettebb lett, és csillogóan tiszta. Egyelőre még a komfortzónájában marad, és a biztosat követi, ez nem is róható fel neki, miután még csak középiskolás. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön bekerülnie egyetemre idén, és még sokat tudjon a hangjával játszani, próbálni a határokat, mert szikrázóan gyönyörű. A tűz hiányzik még az előadásából, ami valószínűleg jönni fog, ahogy teljes biztonságban érzi magát, és a szentimentális dalok mellett perzselő, pörgős énekeket is ki fog próbálni. A kíséretről ismét csak felsőfokon lehet szólni, a zongoránál Farkas Zsolt a biztos alap mellett a fantasztikus improvizációval is emelte az előadás színvonalát, nem először a Müpa tehetségkutatójában. Szőke Niki zongoristájaként nem okozott gondot neki az ének-zongora duóban előadott standard sem. Pál Gábor és Fábry Adonisz is a maximumot tették hozzá a koncerthez, ők sem először álltak a Müpa színpadán.

 

Este 8-kor egy nemzetközi csapat zárta a szombati napot, a Lucia Cadotsch, Kit Downes, Phil Donkin és James Maddren kvartett.

 

Ma az utolsó két koncertre kerül sor, először Orbay Lilla, majd Tűzkő Salamon Quintet lép színpadra.

Este pedig az eredményhirdetés után egy híres lengyel énekesnő, Aga Zaryan zárja háromnapos fesztivált.

A helyszínen és online is lehet szavazni 19:30-ig: https://www.mupa.hu/programok/jazz-showcase-2022/kozonsegszavazas
A Müpa oldalán pedig élő közvetítés látható: https://www.mupa.hu/media/mupa-home

 

 

Müpa, 2022. február 5.

 Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka

 

 Kapcsolódó cikk: Müpa tehetségkutató – Ocsovay Damján Trió és Danyi Diana Quintet

Müpa Tehetségkutató zárónap – Orbay Lilla Quintet és Tűzkő Salamon Quintet

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005