Lélekzenék tára avagy Halk titkokat suttogni szőrös fülekbe

Libisch Károly 2022. március 27.

Számomra a megmondóemberi állapot most nem játszik! Kritikusi életem folyamán ugyan volt néhány alkalom, amikor értékítéletet mondtam egyes zenészek megjelent lemeze vagy koncertje után, de erre a „hibámra” nem szívesen emlékszem. Nem vagyok ugyanis híve annak, hogy ledrongoljam egy szuverén alkotó aktuális érzelmi állapotát tükröző alkotást – amennyiben persze elfogadjuk az esztétika ezirányú tételeit. Sokszor inkább hallgatok vagy esetleg „érted haragszom, nem ellened” hozzáállással mondok el egy-két észrevételt. Mint ahogy most is…

Gadó Gábor és Ávéd János közösen jegyzett lemeze mindenesetre nem könnyíti meg a lemezismertetőt felvállaló tollforgató dolgát. Ismert mindkét muzsikus kötődése a jazz műfajához (is), de most elárulom előzetesben: ennek szinte semmi köze a megjelent lemezhez/zenéhez.

Ismert a gitáros Gadó hozzáállása a zenei kísérletekhez: tulajdonképpen ez is hozzájárult ahhoz, hogy működése területét, lakhelyét áttette Párizsba, ahol egy kissé szabadabb légkör és jóval nagyobb játéktér (fogyasztó\lemezvásárló) áll rendelkezésére - kevesebb előítélettel -, mint itthon. Zenésztársai ebben a törekvésében természetesen franciák és magyarok; részben vagy teljesen. Viszont a lemezkiadó szinte minden esetben a BMC (az első, Krém márkájú vinil és a második - saját kiadásában megjelent – albuma kivételével). Hogy végül ezen elképzelései mennyire valósulhattak így meg, az egy hosszabb elemzést is megérne (legalább a 14 ismert lemeze alapján…).

A 26 évvel fiatalabb szaxofonos Ávéd kevésbé kísérletező, bár ő többször szerepelt együtt nevesebb amerikai jazzmuzsikusokkal; koncerten és lemezen egyaránt. Szerepelt több jelentős magyar zenész albumán (Harcsa Veronika, Binder Károly, Babos Gyula, Herczku Ágnes, Váczi Dániel, Palágyi Ildikó, Pátkai Rozina, Baló István, Pozsár Máté stb.), tagja továbbá a MODERN ART ORCHESTRÁnak, és saját együttest is vezet. Ezek az együttmuzsikálások nagyjából kimerítik a jazz vagy etno-folk műfajok különféle stílusait is. Gadóval való együttműködése viszont teljesen mást eredményezett…

Egy kis statisztika: a lemezen 11 felvétel hallható. Ebből 8 gitár-szaxofon kettőse, 3 darabban pedig brácsa és cselló vendéghangszerek is szerepelnek. A 11 darabból 6 Gadó-mű, 2 Ávéd-szerzemény, míg 3 számot alapvetően műzenei szerzők jegyeznek: Dukay Barnabás és Liszt Ferenc (árnyaltabban: a két Liszt-mű feldolgozás: a VI. században élt Fortunat püspök himnuszának átirata, míg a másik közismert középkori ima). A hallható zene elsősorban kamarazene, elektro-s kamarazene, a szaxofon játékában némi – 5-10%-nyi! – jazzes játék. A számoknak meghatározó ritmusrészleg-játék nem része (hacsak a barokkból ismert generálbasszust vagy kontinuo-kíséretet nem vesszük annak! Bár sokszor ezek is inkább jelképesen vannak jelen).
Gadó gitárjátéka többször kétszólamú, de akad 3-szólamú kíséret is, melyből nem mindig állapítható meg, hogy mennyi az utólagos rájátszás, és mennyi a számítógép és\vagy egyéb elektromos hangtöbbszöröző kreálmánya. A hangzások finomak, érzékiek, olykor éteriek, erősen elektronizáltak. Sokszor vannak olyan szólamok, melyben a szaxofon és a gitárkíséret együtthangzóan (uniszónó) játszik. A végeredmény reneszánsz indíttatású, máskor barokk vagy gregorián formavilág (talán új-barokk, új-gregorián stb.), vagy modern kamarazene. Ávéd szaxofonjának nincs elektromosan elváltoztatott hangzása, az ilyen hangok mindig a gitárból erednek. De nézzük most meg tételesen is a lemez tartalmát:

- Lacrimosa {Könnyes}: reneszánsz hatást mutató zene, kicsit John Dowland munkáit juttatja eszembe. Ebben a szaxofon középső témája akár jazz is lehetne, a témajátéknál pedig – a mű eleje és vége! – lantszerű futamokat (és kíséret nélküli rögtönzést) hallunk gitáron.
- Barnabás {Barnabás}: Dukay Barnabás szerzeménye emlékezés a közös zenélésekre (a Krasznahorkai Lászlóval készült műsorban). Témájában az előzőnél gyorsabb, és reneszánsz kamarazene, együtthangzó témajátszással, lantszerű gitárral. Elektronika inkább a középrész rögtönzésében hallható, jazzes hangzatok nélkül…
- Lucidum intervallum {Világos tér}: középtempójú motorikus témájú darab, az egyetlen a lemezen, amely belső (szvingelő) ritmusa szerint besorolható lehet a jazz valamely – kamara – alstílusába.
- Tiger riding {Tigrislovaglás}: középtempójú fantázia, melyben az újbarokk téma először gitáron, majd a két hangszer szuggesztív játékával hangzik el. A tiszta dallamvonalú szaxofonjáték elektromoson megbolondított gitárhangzatok felett (először generálbasszus-szerűen) egy közös – jazzes – rögtönzésbe úsznak bele.
- Vexilla regis (from Vaia cruxis) {A király zászlaja (a Keresztúton-ból): reneszánsz himnusz – egyszakaszos dal: eredetijében Venance Fortunat püspök himnusza, Liszt Ferenc átdolgozásából került a repertoárba. Teljesen kamara műzene, cselló és brácsa kiegészítésével… Kifejezetten szép, lassútempójú ballada.
- Midsummer night dream {Szetivánéji álom}: Shakespeare után szabadon asszociálva, Ávéd János szerzeménye. Szvitszerűen 2 részes muzsika első tétele szabad kamarazene, de nem jazz: egymásnak felelgetős dallamvonalak sorozata, gyaníthatóan közös rögtönzés egy témán. A mű második részét a szaxofon népdaltisztaságú szólójátéka vezeti be, majd már ketten formálják a gyönyörű, kétszakaszos dallamot egyfajta örömzenévé…
- Narrations {Elbeszélések} – Gadó e darabja egyszer már megjelent egy korábbi lemezen (Lung-Gom-Pa – 2010.). A lassú kamaradarabot (fantázia) itt 4 hangszeres játssza (gitár, szaxofon, brácsa, cselló). Bár a felvétel nagyjából leköveti a korábbi felvétel szerkezetét: ezt a változatot kissé zavarosnak, halványabb vonalvezetésűnek érzem.
- Solum ipsum {Csak magadat}: egy lassú, új-gregorián ballada, melynek középrésze akár népdal is lehetne. A gitár a generálbasszust hozza, míg a szaxofon a második (B, népdalszerű) rész utáni rögtönzésében siratóként dalol. A visszatérés utáni első függelékben a témát kifordított, kissé disszonáns hangokon szól, végül a befejezésben újra gregoriánt hallhatunk…
- Ex perte enim cognoscimus {Mert magunktól tudjuk}: megint lassú darab, reneszánsz fordulatokkal, hangszereléssel, a gitár és szaxofon együtthangzású dalolásával előadva. Az egyszerű kamaradal Ávéd János szerzeménye…
- Fletus sacer {Szent könnyek}: kamaradal modernista stílusban, 2 témán. Lassú, érdekes hangvételű darab: sok elektronikával a kíséretben (generálbasszus), a szaxofon sirató-dallamából kialakuló rögtönzésével.
- Pater noster (from Harmonies poétiques et religieuses) {Miatyánk (a Harmóniák költőknek és vallásosoknak sorozatból)}: ebben a középtempójú – és a lemez leggyorsabb - darabjában az eredeti Liszt-zongoramű kamara újraértelmezését kapjuk. A főtémát a négy muzsikus harmonizáló együtthangzásán hallhatjuk, majd az ismétlésben a cselló pengetve kísér, míg a brácsa duplatempójú hangfellépésekkel énekel. A harmadik ismétlés helyett viszont kíséret nélküli gitárvariációt hallhatunk. A téma negyedik ismétlésétől a szaxofon jazzes éneklésével – rögtönzés! – kalandozik a kíséret felett; majd a visszatérésben újra a helyére kerül minden hangzat. A darab – az eredetihez hasonlóan! – a második témával ér véget. Csodálatos harmóniák, finom dallammenetek, nagyszerű záródarab! (mellékesen: ugyanezt a témát Liszt a Krisztus-oratórium 7. tételében is felhasználja, lassúbb tempóban)

Mit lehet még írni komolyabb elemzés nélkül? Szerintem nem szükséges erőltetni a dolgot, inkább merüljünk el a két (4) muzsikus által teremtett, archaizáló kamarahangzásba, a középkor friss megidézésébe. És egyesével fedezzük fel a hangzó csodákat, hangulatokat, érzéseket.
Csak vigyázzunk vele, mert könnyen megszerethetjük őket!
(Amellett én – különlegessége okán! – az év lemeze címre is érdemesnek találnám jelölni, bár nem tudnám megmondani, milyen zenei kategóriában; továbbá idén még nagyon sok meglepetésben lehet részünk év végéig!)

Ávéd János és Gadó Gábor (Huszti István képe a lemez-kísérőfüzetéből)