Some Like it Hot
Annak idején, mikor a Marsalis Quartet The Secret Between the Shadow and the Soul című új albumát ajánlottam, így fejeztem be: „Aki rászánta az idejét erre a remek albumra, szívesen meghallgatná újra élőben a formációt.” Most itt volt a pillanat, hiszen az összetétel nem változott, csak még összeszokottabb és érettebb lett. Branford Marsalis eredeti hasonlattal magyarázza el a közös játék lényegét: „Olyan ez, mint amikor egy sportcsapat összeáll, sok nagy játékos egyszerre, aztán elkezdenek veszíteni. A játékosoknak meg kell tanulniuk egymás szokásait – hol és mikor érkezzen a labda, hogyan fedezik játék közben, melyik szöget használják –, és ez az, amit megtanul az ember, ha hosszú ideig játszik együtt valakivel. A jazz akkor működik a legjobban, ha a zenészeknek van intuíciójuk, ez pedig a megismerésből fakad. Megszokod egy másik zenész hangját, a szokásait.”
A műsor előtt meglepett, hogy a Müpa kreatív „színfestéses” színpadképe ezúttal elég szerényre sikerült. Ha elkényeztetik az embert, könnyen hozzászokik. De a műsorral nem volt gond, igaz a bemutatáson kívül sok szót arra nem vesztegettek. Az első 50 percet nevezhetjük intenzív sétának a jazztradíciók jegyében New Orleanstól (Royal Garden Blues) New Yorkig (a Dance of the Evil Toys a Secret albumról), minden jazz-gourmet kedvére, aki forrón szereti. Csak nagyon kellett koncentrálni, hogy ne maradjunk le egyetlen poénról sem. Az albumról vett interpretációban Branford Marsalis hatásosan illusztrálta sarkalatos tételét, hogy a tradicionális szaxofon sound kiválóan passzol a mai virtuozitáshoz, hogy Joey Calderazzo milyen eredeti tónusú, érzékeny, kitűnő ütemérzékű zongorista, azt többek közt saját szerzeményében (Conversation Among the Ruins) brillírozva ismét bizonyította.. Mikor pedig Eric Revis hangszere mellett eldőlt a mikrofon, az addig is intenzív bőgőszólam sebességét lazán duplájára növelte, Justin Faulkner dobos pedig bármelyik hangszerrel eltársalgott a párhuzamos szólók idején, anélkül, hogy öncélúvá vált volna a játéka. Néhol talán a hangosítás nehezítette meg a dolgunkat – de nem zárom ki, hogy csak ott, ahol ültem.
Branford Marsalis Quartet +
Marsalist érezhetően motiválja a közönséggel való érzelmi kommunikáció. Nála a populárisabb kísérletezés nem jelent soha igénytelenséget, a klasszikus kortárs zenekarok sem véletlenül várják tárt karokkal a hangzás frissítésének szándékával. Ráadásul megvan benne az az alázat is, amire a filmzene komponálása tanítja meg a zenészeket: nem te vagy a fontos. Szívesen foglalkozik más kultúrák zenei hagyományaival is, igaz ehhez néha neki kell a Songbookot összerakni. Ezt tette a Müpa felkérésére készülve a magyar és közép-európai népzenével is.
Az első kérdés, amit ebben az esetben el kellett döntenie, hogy meghagyja-e, és ha igen, hogyan illessze be az énekszólamot a kompozícióba. Külön fejezetet érdemelne (nyilván nem ebben a beszámolóban), mit kezd Marsalis az énekhanggal. Ezt megérthetjük a quartet Kurt Ellinggel felvett 2016-os Upward Spiral lemezét hallgatva. (Aki még nem fedezte volna fel, július 5-én ő is jön a Müpába). Mikor megvoltak a 40 percesre tervezett kompozíció alapelemei (Esik eső, esik, Mikor leány voltam, Szemedben gyöngyöt látok, Öröklét – nem ismertem mindet, Borbély Mihály segítségének köszönhetően vagyok ennyire tájékozott), megírta a keretet és az átvezetéseket hozzá, aztán válogatott egy a népzenében (hol is húzódik a világzene határa?) otthonosan mozgó csapatot hozzá.
Mikor csak a népzenészek játszottak, úgy szólt, mint a „Borbély Markovics Orkestar”, hiszen az autentikus népzene világából érkezett Tímár Sára (ismerős lehet a Sebő és a Dalinda énekegyüttes kedvelőinek), Salamon Soma, aki harmonikán és furulyán közreműködött, a tehetséges prímás Király Miklós, hozzájuk társult még két muzsikus, a hegedűs Hegedűs Gergely Dávid és gitáros Varga Kornél. (Érdekes pillanat volt, mikor Marsalis intett a hegedűsök felé, szálljanak be ők is, pillanatokig tartó „tanakodás” kezdődött, ki is szálljon be a játékba, elvégre a népzenében az improvizáció egész mást jelent.) Az egyik közreműködő, aki a népzenében és a jazz világában egyaránt járatos és elismert Szokolay Dongó Balázs, aki fellép a Téka, a Vujicsics, a Makám együttessel és a Csík zenekarral, de jól emlékszünk rá a komoly free potenciált képviselő Dél-Alföldi Szaxofonegyüttesből is. A másik pedig a szombati Orkestár igazi frontembere, Borbély Mihály, akit profizmusa, felkészültsége miatt mindenki respektál, akkor is, ha a Vujicsics együttes koncertjén halljuk, akkor is, ha Dresch Mihállyal vagy a Balkán Jazz Projecttel lép fel, a Borbély Műhelyt és a Quartet B-t sem kell bemutatni. Neki ez a fúzió a vérében van, ez érződött is.
Háromféle megközelítést hallhattunk: akadt téma, amit a vendégformáció adott elő, majd a quartet átemelte a jazz világába, improvizálva az adott témára. Máskor a jazz-zenészek beszálltak a népzenei interpretációba, persze akkor a bőgős és dobos is a banda része lett, és alkalmazkodnia kellett technikában. Marsalis egy szaxofonszólóval mutatta meg, mennyire könnyen tud beilleszkedni a népzenébe, majd adaptálni a témát a jazzbe. Ennek a tematikának a csúcsprodukciója a ráadás volt, mikor elszabadulhatott mindenki kedvére. Aki ott volt, nem fogja elfelejteni.
Branford Marsalis Quartet
A kvartett tagjai: Branford Marsalis – szaxofon, Joey Calderazzo – zongora, Eric Revis – nagybőgő, Justin Faulkner – dob
Közreműködött: Tímár Sára – ének, Hegedűs Gergely Dávid, Király Miklós – hegedű, Varga Kornél – gitár, Borbély Mihály – tárogató, szaxofon, Salamon Soma – harmonika, furulya, Szokolay Dongó Balázs – duda, furulya
Müpa, 2022. április 2.
Fotó: Posztós János/Müpa, Irk Réka