A házi orvos, ha tud róla, biztos helyeselte volna a programot, mert bizonyítottan hatásos endorfin növelő eljárás, ráadásul a dózis trombitán felvett változata minden más módszernél kevésbé követel meg tőlünk erőfeszítést. Nyilván ezzel tisztában lehetett a küzdőtéren gyülekező közönség is (ahogy a jegyen áll, hiszen ez egy többfunkciós létesítmény), előbb üldögélve, tapsolva, majd alkalmi kórussá alakulva, a végén táncolva, mikor Arturo mester a ráadásban erre szólította fel a publikumot. (Le is filmezte mobiljával az eredményt, ha szerencsénk van, még a Miami News-ba is bekerülünk.)

Sandoval igazi védjegye nem az, hogy képes hat-hét oktáv terjedelemben virtuóz technikával játszani a trombitán, ezt régóta tudjuk, hanem az, hogy a szabadság és életöröm utazó nagykövete. Aki ismeri a 2000-ben készült „A legendás trombitás” (For Love or Country) című filmet – a Magyarjazz Film és Jazz rovatában rég ott lenne a helye -, az tudja, hogy jutott ki Kubából, kapott menedékjogot az Államokban, majd szerzett állampolgárságot, és Miamiban letelepedve hogyan fogadta be az amerikai jazz és klasszikus zenei élet pillanatok alatt. Persze Andy Garcia is jól mutat Arturo-ként.

Arturo sorsa jelképes toposz: mikor valaki olyan helyzetbe kerül, hogy a hatalom akarja megmondani neki, hogyan éljen, mi legyen fontos és értékes a számára, akkor egy tehetséges ember rosszul érzi magát. Az öntörvényű emberek saját szenvedélyüket követik (erre utal a film eredeti címe is), nem mások álmainak megvalósítói. Egy zenész meg különben is jobban szereti, ha a nézőtérről figyelik sokan, nem az utca túloldaláról egy ügynök. Ilyenkor ezek az emberek – ha tehetik – menekülnek. Nem véletlen, hogy Kubában dolgozik a legtöbb diplomás taxisofőr. Sandoval is lépett, mikor tehette, hiszen a jazz a szabad és szuverén emberek zenéje.

Pont Gillespie fogalmazta meg a kubai jazz specialitását: az Államokban elvették a rabszolgáktól a múltjuk mellett hangszereiket is, azon játszottak, amit találtak, de itt megőrizték érintetlenül az afrikai zenét, sőt kombinálták a latin ritmusvilággal. Aki látta Wim Wenders moziját e témában a Buena Vista Social Club és a gitáros Ry Cooder találkozásáról (egy másik fontos jazzfilm) sosem fogja elfelejteni. Ebből pontosan lehet érteni, miért olyan elementáris és felszabadító ez a jazz. A koncert programjába ezért került be Dizzy Gillespie előtt tisztelegve a „Blues For Dizzy”, ezért játszották el a „A Nights In Tunisia”-t.

Arturo Sandoval soha nem a zenészeket akarja lenyűgözni, szórakoztatni akarja a közönséget, meggyőzve őket az életöröm fontosságáról, ami nem zárja ki a minőséget. Mesteri showman és zenész egyszerre: ha kell, elhallgattatja a zenekart, jelzi, ki következik a szólóval, tréfásan megfenyegeti a virtuóz szaxofonost, Michael Tuckert, mert túl jól játszik. A bravúros multi-instrumentalista (trombita, szintetizátor, zongora, ütőhangszerek) elénekli Chaplin szép dalát, a „Smile”-t, a „Smoke Gets in Your Eyes"-szal megidézte Marianelá-t, a legfőbb társat, szólt a funky és a cha-cha-cha, bebizonyította, hogy a scattelése még mindig kiváló, miközben trombitált úgy két mikrofonba, hogy a hangszer, és a dünnyögő mormogása duettet eredményezett.

A Cuba Libre Hemingway kedvenc koktélja, de Sandoval, az emberi méltóság és szuverenitás hőse azt üzente nekünk a zenéjével: a szabadságvágy a legfontosabb az életben, ezért soha nem szabad lemondani róla.

Koncert:

Arturo Sandoval
Győr, Olimpiai Sportpark
május 4., 20.00 

Közreműködő zenészek: Arturo Sandoval – trombita, Michael Tucker – szaxofon, Maxwell Haymer – zongora, William Brahm – gitár, John Belzaguy – nagybőgő, Johnny Friday – dob, Tiki Pasillas – ütőhangszerek

Győr, 2022. május 4. 

Fotó: Mekli Zoltán/Müpa