A nyári hőség és a beltéri helyszín ellenére népes, mintegy 250-300 fős közönség jelent meg a jubileumi, XX. balatonboglári fesztivál nyitóestjén, amelyen két formáció lépett fel.

A szervezők és díszvendégek nyitóbeszédét követően lépett színpadra az első produkció, Kutzora Edina énekesnő az Antal Gábor Trio kíséretében (Kutzora Edina - ének, Antal Gábor - billentyű, Fekecs Ákos - dob, Szentgallay György - basszusgitár). Az Antal Gábor Trió a Hangfoglaló Program nyertes zenekara.

Kutzora Edina pályája a kilencvenes évek végén kezdődött, mikor először tűnt fel a magyar zenei életben ez a bársonyos, mély hang. Az Erkel Ferenc Zeneiskolában Lakatos Ágnes, a Kőbányai Zenei Stúdióban Berki Tamás és Babos Gyula tanították (a XX. Balatonboglári Jazz és Bor Fesztivált egyébként épp a nemrég elhunyt Babos Gyula emlékének ajánlották). 2000-ben a Garay Attila énekversenyen Al Jarreau zsűrielnök, neki ítélte a legjobb balladaelőadásért járó különdíjat, majd közösen is énekeltek a versenyt követő koncerten. Edina később más zenei stílusokban is dolgozott: többek között éveken át zenélt Yonderboi-al és a Zagarral, akikkel bejárta a fél világot, 2019-ben pedig Harcsa Veronika helyét "örökölte meg" az eklektikus Erik Sumo Bandben. Csaknem 10 évnyi kihagyás után ezen az estén tért vissza a magyar koncertéletbe.

Az Antal Gábor Trio, azaz a mi zenekarunk 2016-ban alakult. Az első lemez 2017-ben jelent meg Whirl címmel még szerzői kiadásban, a második album pedig idén ősszel kerül a boltok polcaira. A zenekarunk nehezen behatárolható fúziós zenét játszik, melyben a könnyen befogadható, változatos, ám alapjában véve rockos hangzásvilág különleges ritmikai-metrikai ötletekkel és jazzes igényű improvizációkkal párosul.

Mindannyian nagyon örültünk a felkérésnek, hogy Edinával adjunk közös koncertet Balatonbogláron, ezért úgy döntöttünk, hogy a műsoranyag részben a trió saját számainak énekkel kiegészült változataiból, részben Edina szerzeményeinek átdolgozásából tevődjön össze. A közönség reakciójából leszűrhettük, hogy jól döntöttünk, talán azért is, mert Edina popos/jazzes dalai kellemesen ellenpontozták a triónk nehezebb tételeit, így egy valóban színes műsort tudtunk adni.
Nem könnyű dolog beszámolót írni egy olyan koncertről, amelyet nem kívülről láttam, ezért a hallgatóság benyomásairól nem tudok objektív módon nyilatkozni, azonban mindannyiunk számára hatalmas öröm volt a számok után feltörő grandiózus ováció. A színpadon remek volt a hangulat, köszönhetően a professzionális szervezésnek és a kiváló technikának, valamint annak az élménynek, hogy először játszhattunk ebben a felállásban, és egyből egy ilyen lelkes közönségnek. Egy zenész számára (főleg olyan zenekarok esetében, ami többé-kevésbé improvizatív zenét játszik) a zenésztársakkal való kommunikáció lehetőségei mellett a legnagyobb motivációt mindig a közönség reakciója és általános kisugárzása adja. Ezen a koncerten mindez maximálisan pozitív volt, és remélem, hogy ez a csodás érzés a nézőtéren is érezhető volt.

Különösen izgalmas érzés volt a triónk instrumentális számait énekkel és szöveggel hallgatni Edina erőteljes és kristálytiszta hangján, éteri előadásában.

A visszatapsolást követően Kutzora Edina és Antal Gábor duóban adták elő a „Cry Me a River” című sztenderdet, ami méltó lezárása volt egy színes műsornak.

A zenekar setlistje:
1. Whirl (Antal Gábor)
2. No Way (Kutzora Edina)
3. Storm Dance (Antal Gábor)
4. Color Me (Kutzora Edina)
5. Construction Site (Antal Gábor)
6. Spark (Antal Gábor)
7. Armenian Song (népdal - Antal Gábor Trio)
8. Prosecution (Kutzora Edina)
9. Al Capone (Szentgallay György)
10. Blue Forest (Kutzora Edina)
---
11. Cry Me a River (Arthur Hamilton)

Rövid technikai szünet után csapott a húrok (illetve a dobok, billentyűk és a szaxofon hanglyukai) közé László Attila és Oláh Kálmán közös zenekara, akik valódi, hibátlan mainstream jazzel örvendeztették meg a hallgatóságot. A László Attila, Oláh Kálmán, Soso Lakatos Sándor, Lattmann Béla, Balázs Elemér felállású kvintett a koncert első hangjától az utolsóig vérbő és szenvedélyes jazzmuzsikát játszott, melyben ugyan a swinges irányzat dominált, ám a repertoárban latin és groove-os szerzemények is szerepeltek.

László Attila kérdésemre elmesélte, hogy milyen nagy öröm számára minden koncert, ahol ezzel a formációval léphet fel, hiszen Oláh Kálmánnal már harminc, Lattmann Bélával harminckilenc éve játszanak együtt. E számok tükrében egyáltalán nem meglepő a muzsikusok közti összeszokottság, a közös hullámhossz.

Balázs Elemér elképesztően szilárd, mégis végtelenül színes dobjátéka, valamint Lattmann Béla precíz, bőgőt idéző, extrémstabil basszuskísérete alapozza meg a textúrájukat. Erre az alapra kerül rá Oláh Kálmán és László Attila összehangolt akkordkísérete, mely fölött Soso Lakatos Sándor szaxofonja repked. Természetesen a zene modern jazz-jellegénél fogva a hangsúly nyilvánvalóan az individuális szólókon van. A három fő szólista, Soso, László Attila és Oláh Kálmán hiába összeszokott muzsikusok, szólóikat hallgatva az ember mégis azt érzi, hogy három merőben eltérő zenei hozzáállást hall, noha mindhárman a legmagasabb szinten értik és érzik a jazz dallamalkotásának tudományát/művészetét. Balázs Elemér és Lattmann Béla a zseniális kíséret mellett egy-egy fantasztikus szólóval tette le névjegyét az est "asztalára".

Jóleső érzést nyújtott hallani ezt a zenekart, látni a műfaj legnagyobb hazai sztárjait valódi örömzenét játszani.

A repertoárban a muzsikusok saját szerzeményei (László Attila keleties hatásokkal bíró Turn to Eastje és groove-os, John Scofieldes vonásokkal rendelkező Downhillje vagy Oláh Kálmán legendás Always-e) valamint sztenderdek szerepeltek. A teljesség kedvéért álljon itt a zenekar setlistje:

1. Bud Powell (Chick Corea)
2. Turn to East (László Attila)
3. Nardis (Miles Davis)
4. Always (Oláh Kálmán)
5. Downhill (László Attila)
6. Palimadár Blues/Polymodal Blues (Oláh Kálmán)
---
Ráadásnak egy Oscar Peterson hangulatát idéző, finom bluest játszottak.

A fesztivál nyitónapján frappáns módon a jazz több arca is megmutatkozott. A koncertek folytatódnak a következő napokban is újabb és újabb kiváló formációkkal.

Azt hiszem, hogy az elmúlt húsz év balatonboglári jazzfesztiváljait követően nem is jöhet más, mint újabb húsz év. Kívánom a szervezőknek, hogy a műfaj és az élőzene iránti lelkesedésük kitartson, a hallgatóságnak pedig azt, hogy mindig örömét lelje a zenehallgatásban.

Fotó: Szentes László