Ahogy Borbély Mihály a lemez megjelenése után készült az oldalunkon megjelent interjúban, és mint a csütörtöki koncert bevezetőjében elmondta, számos inspiráció, köztük kiemelten Miles Davis „Kind of Blue” albumának hangulata, de legfőképp Bartók “éjszaka zenéi” vezette régi terve megvalósításához, egy mélyebb, filozofikusabb anyag rögzítéséhez. A kompozíciók egy gondolati ívre lettek fűzve, mindenképp illik rá a “concept album” meghatározás, így élőben is ezt követve, lényegében egyben játszva, az eredeti sorrendben hallhatjuk őket. Épp ezért, a következő mintegy egy órában nem fog megszólalni a zenekar bemutatásához kapcsolódó pár információ után.

A lemez a formáció történetében a hatodik, de a személycserék után kialakult jelenlegi felállásban ez a 2019-ben megjelent „Grenadilla” után a második. A 2004-ben „Az év jazz együttese” eMeRTon-díjat kapott zenekarban Cseke Gábor zongorázott, majd helyét hosszú évekre, az Egyesült Államokba költözéséig Szabó Dániel vette át, és nagyjából ekkor búcsúzott a Műhelytől a dobos Baló István is, a bőgős viszont az alapítás óta, a mind a hat lemezen játszott Horváth Balázs. Balázs nagy taps közepette vonulhatott színpadra Tálas Áronnal és a több Borbély formációban is játszó G. Szabó Hunorral. Miután elfoglalták helyüket hangszereiknél, kezdetét vette a csoda, amely a koncert valamennyi résztvevőjének, a színpadon játszóknak és a nézőtéren ülő befogadóknak, maradandó élményt hozott.

Hogy mely Bartók művek sorolhatók a Borbély által a felkonferálás alatt is említett „éjszakai” kategóriába, még a kutatók között is vitát váltott ki. A legszigorúbb elemzés szerint a Szabadban ciklus 4. száma, Az éjszaka zenéje, a Mikrokosmos 4. füzetének 97., Notturno tétele és a Kékszakállú herceg várának egyes részletei fejezik ki egyértelműen a szóban forgó művek éjszakai jellegét. Közülük „Az éjszaka zenéje” nem sokkal megírása után, Bartók 1926. december 8-án tartott szerzői estjén hangzott el először a Zeneakadémián olyan művek társaságában, mint a Szabadban ciklus első, Síppal dobbal című darabja, és az 1924-ben komponált Falun zongorára és női hangra írt változata, amelyek ugyanebben az évben, sőt, szinte közvetlenül a múlt évezredi koncertet megelőzően készültek el. Mivel a lemezbemutató után sokan vásároltak CD-t, súgom, mielőtt otthon a lejátszóba teszik, érdemes előtte megnézni Gaál István 1970-ben készült filmetűdjét, mely vizuálisan is segít a ráhangolódásban, az inspiráció eredetének feltárásában, a természet hangjaiból kibontakozó zene befogadásában. Már csak azért is, mert „Az éjszaka csodái” természetesen köthetők a bartóki univerzumhoz, valamint a „Kind of Blue” hangulatához is, de nem Bartók feldolgozás, és nem Davis újratöltés. Borbély ezzel az anyaggal zenei hitének olyan szintű megvallásához érkezett, amely csak kevés zenésznek sikerült. Ez Borbély „Kind of Blue”-ja, vagy ha úgy tetszik „A Love Supreme”-je, az eddig ismert csodálatos lemezek legcsodálatosabbja, a csúcs. Mindezt a csodát, az album a mai kor zenéjéből egyre inkább kiveszőbe került spirituális töltését a koncerten is sikerült átadni, köszönhetően a kvartett végig ihletett állapotban játszó muzsikusainak, Tálas Áronnak, aki most is egy kompozícióját hozta erre az albumra, Horváth Balázsnak, G. Szabó Hunornak, akik a megírt kompozíciókhoz szabad improvizációkkal járultak hozzá, és persze a több mint féltucatnyi fúvós hangszert, köztük a tárogatót, és a bosnyák pásztorfurulyát is megszólaltató Borbély Mihálynak. A lemez egészen pontosan 53 perc 40 másodpercnyi anyagát, az első kompozíciótól („Estére mi marad belőlem”) az utolsóig  („A fény már hív, kelteget”) mintegy jó órában játszották el, és dübörgő taps közepette vonulhattak le a színpadról.    

A szünet sem telt el esemény nélkül, igaz ennek csak egy szűk kör lehetett tanúja, és színhelye a back stage volt. A koncertre ugyanis ellátogatott pár barátjával Ráduly Mihály is, aki mint kiderült, éppen előző nap töltötte be 79., azaz utolsó hetessel kezdődő életévét. Barátai meglepetés tortával várták a közismerten szerény, minden ünneplést elutasító legendás muzsikust, aki végül megenyhült, és belekezdett a tortaszeletelésbe, és még pár közös fotóra is rá lehetett venni a zenekarral és a meglepetést szervező baráttal, Blazsek Józseffel. Sok boldog nyolcassal, kilencessel kezdődő születésnapot kedves Misi, aztán a többit meglátjuk!

A második részben régebbi lemezeikről válogattak, Tálas Áron szerzemény, a „Tevemenet” nyitotta a sort. Borbély előtte ezúttal is megemlítette, nincs megelégedve a „Grenadilla” borítójára került angol fordítással, a szellemes magyar - eszperente cím kifogott a fordítón, és a szám angolul a „Caravan”, a jazzben régóta foglalt, Duke Ellington talán leghíresebb kompozíciójának címét kapta. No, de ennél nagyobb baj ne legyen, a zene üzenete úgy jutott el a magyarul nem beszélőkhöz is, ahogy Tálas Áron gondolta. Ezután egy három kompozícióból álló blokk következett, amelybe a „Szignál”, Borbély első, még főiskolás korában írt, sokáig elfeledett szerzeménye, valamint a „Tilinkós” a „Hommage à Kodály”, és a „Gyere hozzám estére” lemezről a „Sebaj Rózsám” került. A mintegy ráadásként játszott bravúros összeállítás méltó befejezése volt ennek a csodákkal teli estének.

Budapest Jazz Club, 2023. január 26.
Fotó: Somogyvári Péter