fbpx

Oláh Kálmán Jr. duplán nyert a Combo versenyen szombaton

2023. március 05.

A legutóbbi Combo verseny 2021 szeptemberében volt. Az idei zenekari megmérettetés időpontját február legelején hozták nyilvánosságra, így igen rövid határidő állt rendelkezésükre a zenekaroknak, akiknek egy saját számot kellett játszaniuk, valamint a három megadott standard közül egyet.

   

     Másfél éve Gyányi Marcell zenekara nyert, a legjobb szólista pedig Szabó Dániel Ferenc lett. Ők azóta már óriási sikerrel koncerteznek együtt, New Fossils név alatt és hamarosan megjelenik első lemezük. Tehát nagy jövő állhat az idei versenygyőztesek előtt is.

Idén hat zenekar mérkőzött meg a Magyar Jazz Szövetség díjaiért. Ahogy felolvasták a neveket, már lehetett tudni, hogy ebben az évben is nehéz lesz majd kiválasztani a legjobbakat, mert mindannyian remek zenészek, sőt legtöbbjük már indult versenyen.

Az idei első meleg tavaszi nap nem tántorította el a közönséget, sem a korai 14 órás időpont, hogy meghallgassák a fiatalokat. Esetleg érdemes lehet legközelebb később időpontra tenni a versenyt, mert majdnem teltházas lett így is az esemény.

 A verseny szervezője, Kollmann Gábor elmondta, hogy a jeligés pályázatok közül hat zenekart hívtak meg, a sorrendet pedig Sárközi Dina húzta ki a dobozból. Minden formáció két számot, egy saját kompozíciót és egyet a választható három standard közül adott elő. A zsűri tagjai Révész Richárd, Barcza Horváth József és Berdisz Tamás voltak. Öröm volt hallgatni, hogy a három standardet minden zenekar teljesen a maga formájára gyúrta, időnként rá sem lehetett ismerni az eredetire, de mindannyian különlegesen jó átírásokat, hangszereléseket hoztak.

 

     Először a tavaly már a Müpa Jazz Showcase-en bemutatkozó Tűzkő Salamon Quintet lépett színpadra, igen magasra helyezve a mércét. Saját szerzeménnyel kezdtek, majd a kötelezők közül, Sonny Rollinstól az „Airegin”-t játszották el. A zenekar tagjai a trombitánál a zenekarvezető, Tűzkő Salamon, szaxofonozott Papp Márton (mindketten Ausztriában tanulnak, a versenyek miatt viszont itthon is a köztudatban maradnak a rendkívül tehetséges fúvósok), Barakonyi Brúnó bőgőzött, Éles Máté dobolt, a zongoránál pedig a Junior Prima díjas Horváth Balázs ült, akitől fantasztikus improvizációkat hallhattunk.
2. helyezést értek el a versenyen és a Bartók Rádiótól meghívást kaptak!

Tűzkő Salamon Quintet

Tűzkő Salamon Quintet

Tűzkő Salamon Quintet

Tűzkő Salamon Quintet

Tűzkő Salamon Quintet

Tűzkő Salamon Quintet

     Második fellépő, az idei Jazz Showcase-en több díjat is nyerő Sárközi Dina Quintet volt. A zenekar tagjai: Sárközi Dina – ének; Golarits Márton – billentyűk, számítógépek, ének; Horváth Botond – gitár; Ambrus András – basszusgitár; Horváth Máté – dob. Horváth Botond kompozícióját és a két napja meghalt mester előtt tisztelegve, a választhatók közül Wayne Shortertől a „Yes or No”-t adták elő. A második számban bevonták az elektronikát is, érdekes, modern hangzású dal lett a standardből. A csodás hangú, de tegnap időnként bizonytalan Dina mindkét számot szöveg nélkül énekelte.

Sárközi Dina Quintet

Sárközi Dina Quintet

Sárközi Dina Quintet

Sárközi Dina Quintet

Sárközi Dina Quintet

Sárközi Dina Quintet

     Harmadikként a Symbiosis 4 zenekar állt a színpadra. A 4-es szám azt jelöli, hányan vannak, így aki követi a fiatalok előadásait, tudja, hogy általában öten szoktak fellépni, a Jazz Showcase-en is Symbiosis 5-ként nyerték meg a zsűri és a közönségdíjat. A formáció bemutatása elmaradt, tegnap a négy tag: Kapolcsi-Szabó Levente zongorán, Virág Benedek gitáron, Gyányi Tamás bőgőn és Majsai Roland dobon játszottak. Ők a standardek közül Sonny Rollinstól az „Airegin”-t választották, saját számuk zenéjét pedig Kapolcsi-Szabó Levente szerezte. Sok jó szólót hallhattunk Leventétől. A saját dalban Virág Benedek improvizációit csodálhattuk.
Kapolcsi-Szabó Levente „Nostalgy” című számával a legjobb zeneszerző különdíjban részesült!

Symbiosis 4

Symbiosis 4

Symbiosis 4

Symbiosis 4

Symbiosis 4

     Negyedik fellépő egy klasszikus trió volt, akik tudtommal még nem indultak versenyen. Kiss Károly Trió lépett színpadra, melynek tagjai: Kiss Károly – zongora, Vörös Zsolt – basszusgitár, Fekete Zoltán – dob. Wayne Shortertől a „Yes or No”-t, valamint Kiss Károly egyik szerzeményét játszották el, amiben Károly improvizációi szépek voltak, a dob kicsit túlharsogta időnként a zenekart.

Kiss Károly Trió

Kiss Károly Trió

Kiss Károly Trió

Kiss Károly Trió

     Az ötödik zenekar a Jónás Géza Quartet volt. Úgy is leírhatnám, hogy a Müpa tehetségbörzéjén sok díjat nyerő Egri János Jr. Trió vendége volt Oláh Kálmán Jr. Tehát a zongoránál Egri János Jr., bőgőnél Jónás Géza, doboknál Jónás Fülöp, szopránszaxofonon játszott Oláh Kálmán Jr. A zenéjük pedig sodró és magával ragadó volt. Jónás Géza egyik számát, valamint Sonny Rollinstól az „Airegin”-t játszották. Ha egy eleve sikerre ítélt trióba beletesznek egy igazán tehetséges szaxofonost, csak az lehet az eredmény, ami tegnap született.

1. helyezést értek el a versenyen! Oláh Kálmán Jr. a legjobb szólista különdíjban részesült.  Kapolcs MJSZ Udvar koncertmeghívást nyertek.

Jónás Géza Quartet

Jónás Géza Quartet

Jónás Géza Quartet

Jónás Géza Quartet

Jónás Géza Quartet

     Az utolsó színpadra lépő zenekar a Quartet 116 volt. A furcsa nevű zenekar vezetője Gergely Edvárd szaxofonos volt, további tagok: Horváth Szabolcs zongorázott, Vörös Zsolt nagybőgőn játszott, dobolt Majsai Roland. Gergely Edvárd szerzeményét és Wayne Shorter „Yes or No” című kompozícióját játszották el. A csapatmunka kiváló volt, mindannyiuktól remek szólókat hallhatott a közönség. A névre pedig visszatérünk az interjúban majd.
3. helyezést értek el a versenyen!

 Quartet 116

 Quartet 116

 Quartet 116

 Quartet 116

 Quartet 116

     Ezután a zsűri visszavonult meghozni döntését, majd kihirdették a végeredményt. Ahogy már megszokhattuk a Combo versenyeken, a zsűri értékelést is adott, sőt később a zenekarok felkereshették őket szakmai tanácsokért.

 

Végeredmény:

  1. Jónás Géza Quartet
  2. Tűzkő Salamon Quintet
  3. Quartet 116 

Legjobb szólista: Oláh Kálmán Jr.
Legjobb kompozíció: Kapolcsi-Szabó Levente: Nostalgy

 

Különdíj / Kapolcs MJSZ Udvar koncert: Jónás Géza Quartet
Bartók Béla Rádió fellépés: Tűzkő Salamon Quintet

 

 Gratulálunk minden versenyzőnek!

 

 

Budapest Jazz Club, 2023. március 4.
Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005