Pedig a jazz általában, ez a formáció pedig különösen nem egy 10 ezer nézőt befogadó sportcsarnokba való. Hiszen, mivel az énekesnő maga zongorázik, így csak négyen vannak a pódiumon és egy finom, cizellált halk muzsikát adnak elő. Itt kezdődik a művészet, amely intim légkört varázsol elénk a hatalmas méretek ellenére is. De mivel ezrek kíváncsiak a nagy művészekre, így a technika segítségével az „élőzene varázsa” mégis megvalósulhat. Jó volt az erősítés és a színpad két oldalán hatalmas kivetítők segítségével a hangszerkezelések csodáját is láthattuk, amit a legjobb helyről is legfeljebb extrém minőségű távcsővel figyelhettünk volna meg.

Kellemes meglepetéssel szolgáltak a rendezők, mert amíg a közönség elfoglalta a helyét hosszú időn keresztül a hangulati előkészítést Nat King Cole lemezeinek lejátszása biztosította. (Ne felejtsük el: az idén éppen harminc éve, hogy Diana stílszerűen „Stepping Out” c. albumával bemutatkozott és a dalok megválasztása, az egész lemez attitűdje kifejezetten a korai Nat King Cole trióra utalt.)
A koncert gördülékenyen zajlott, egy igazán színpadra termett énekes-zongorista mutatta meg művészetét, akinek már nem kell mindenáron bizonyítania, hiszen az említett három évtizedes rutin, a számtalan lemez, világkörüli koncertkörutak garmadája és a díjak, kitüntetések tömkelege elég meggyőző bizonyíték arra, hogy esetében tényleg világsztárral van dolgunk. Már az is tiszteletre méltó, hogy kis hazánkat most éppen hetedik alkalommal kereste fel az egy híján hatvan éves művész!

Nagyon szimpatikusnak találtam a repertoár megválasztását. A legtöbb sztárénekes vért izzad, hogy korábban még nem, vagy alig hallott dalokkal kápráztassa el közönségét. Ezzel szemben Diana a ráadásokkal együtt játszott 16 dalból kb. háromnegyedét a mindenki által favorizált standardekből adta elő, azon belül éppen a fele, azaz 8 dal a 30-as évekből. Ebben két Gershwin és két Cole Porter. (Kérem megtekinteni az elhangzott dalok listáját (alább)!) Nekem úgy tűnt, hogy nem is volt megtervezett műsor, hanem csak úgy ült a zongora mellett és az egyes tételeknél a bevezető játékból a kísérők tudták a feladatukat. A maradékból két saját szerzemény, egy Tom Waits „örökzöld”, egy dal a My Fair Lady-ből, és Jobim „Corcovado”-ja volt még. S ha már a számokkal játszunk, az indító dal és az utolsó melódia keletkezése között éppen 90 év volt. A mindenki által ismert „Deed I Do” 1926-ból való, míg Krall legutóbbi 2016-17-ben rögzített, de csak tavaly megjelent albumának egyik gyöngyszeme, a „This Dream of You” pedig 2016-ból. Egyik legutóbbi magyarországi fellépését a Müpában 2019-ben is a „Deed I Do”-val indította, és negyedikként előadott „This Can’t Be Love” volt az első szám debütáló albumán 2004-ben. Szóval akármennyire is újít olykor a világhíres szőkeség, azért a Nagy Amerikai Daloskönyv mindig ott van a poggyászban. És kell-e ennél meggyőzőbb bizonyíték a sokszor emlegetett közhelyre, hogy a jazzben nem a „mi”, hanem a „hogyan” a lényeg.

De mik is azok a tényezők, amelyek annyira rabul ejtik Diana közönségét? Természetesen mindenekelőtt a figyelmet magára vonó intenzív színpadi jelenléte, eleganciája, jellegzetes, össze nem téveszthető füstös alt hangja, magával ragadó zongorajátéka, és az intimitást a legnagyobb nézőtér előtt is megőrizni képes professzionális előadásmódja.

A címben azt írtam, hogy Diana visszatért a gyökerekhez. Valóban ez történt, hiszen az elmúlt évtizedben a Wallflower vagy a Glad Rag Doll – szerintem – a nagyhatalmú Verve kiadó üzletpolitikájának feleltek meg, amikor Bob Dylan, Elton John, Paul McCartney és Gilbert O’Sullivan dalai kerültek „terítékre”. Ez azért volt bosszantó, mert Diana is alkalmazkodott a Michel Bublé, Bryan Adams és társaik tömegszórakoztatási igényt kielégítő tevékenységéhez. A mostani koncert viszont megmutatta azt a varázsos egyéniséget és előadásmódot, amelyet ez az érett művész halkan, intim atmoszférát teremtve produkál ebben a zajos világban. Lebilincselő volt minden megnyilvánulása, egy dalon belül volt, amikor néhány sort úgy adott elő, hogy még a zongorát sem érintette, majd briliáns játékkal folytatta önmagát kísérve és olykor szólózva is, a remek kísérettel teljesítette ki a darabot. De olyan szám is akadt, amit a bőgő és a dob teljes mellőzésével egyedül adott elő.

De ha valami még külön méltatást érdemel, az a gitáros, Anthony Wilson elképesztően bravúros játéka. Messze túlszárnyalta Russell Malone vagy Marc Ribot játékát. Igaz, hogy Wilson már lemezeken is kísérte a szőke dívát, de ezt a teljesítményt már csak ezért sem tudta bemutatni, mert egy lemez korlátozott időtartammal bír. Azt lehet mondani, hogy hangszeresként az első helyet foglalta el (akár kicsit Diana zongorajátékát is túlszárnyalva). A ritmustandem is Diana két régi „munkatársa” volt, akik persze profi módon kísérték, nem tolakodtak az előtérbe, bár egy-két bőgő- és dobszólónak tanúi lehettünk. Mint 2019-ben most is Robert Hurst (bőgő) és Karriem Riggins (dob) volt a két fekete amerikai, akik az óramű pontos, sziklaszilárd ritmuslapot biztosították.  

És ha már Diana is visszatért a Nagy Amerikai Daloskönyvhöz, én is elővezetem a régi szlogenemet: az élőzene varázsát semmi – még Diana Krall remek lemezalbumai – sem pótolják!

Az elhangzott dalok:

1. Deed I Do (Fred Rose – Walter Hirsch)   /1926/
2. Night and Day (Cole Porter)   /1932/
3. But Not for Me (George Gershwin – Ira Gershwin)   /1930/
4. This Can’t Be Love (Richard Rodgers – Lorenz Hart)   /1938/
5. I’ve Grown Accustomed to Your Face (Frederick Loewe – Alan Jay Lerner)   /1956/
6. The Girl in the Other Room (Diana Krall – Elvis Costello)   /2004/
7. Moonglow (Will Hudson – Irving Mills)   /1933/
8. Jockey Full of Bourbon (Tom Waits)   /1985/
9. I Get Along without You Very Well (Hoagy Carmichael – Jane Brown Thompson)   /1939/
10. Devil May Care (Bob Dorough – Terrell Kirk) /1955/
11. Come Dance with Me (Jimmy Van Heusen – Sammy Cahn) /1959/
12. I’ve Got You under My Skin (Cole Porter) /1936/
13. I just Found Out about Love (Jimmy McHugh – Harold Adamson) /1956/

Ráadások:

14. Quiet Nights of Quiet Stars /Corcovado/ (Antonio Carlos Jobim – Gene Lees) /1960/
15. I Was Doin’ All Right (George Gershwin – Ira Gershwin) /1937/
16. This Dream of You (Diana Krall) /2016/

Live Nation, Budapest Aréna, 2023. május 21.
Fotó: Irk Réka