Afrikai kapcsolat

Ez New York igazi specialitása. A két zenész itt találkozott, és 2017-es „Hope” című albumuk olyan izgalmasra sikeredett, hogy a projekt ma is vonzza a közönséget. Vasárnap este az európai turné egyik helyszíneként a BJC kiváló programmal csatlakozott a Zene világnapja október 1-jén esedékes rendezvénysorozatához. Akkor is, ha ez valószínűleg eszükbe sem jutott.

Mi a különlegessége ennek a zenei anyagnak? A jazz, mióta létezik, magába olvasztott stílusokat, külön kategória a karibi vonal, az arab hatások, a brazil zene és persze az afrikai, mert az már ott volt a születése pillanatában is New Orleans terein. De még ma is sokan azonnal az ördögöt emlegetik, ha más zenei eszköztár és nyelvezet bukkan fel a koncerteken és lemezeken. Pallai Péter a Magyarjazzen futó érdekes sorozata a változások trendjeiről már többször érintette ezt a témát.

Valóban csak a jazz sajátossága lenne az improvizáció például? Anno egy rádióműsorban Vukán György volt a vendégem egy koncertje előtt, és máig emlékszem a válaszára. „A rögtönzés nem a jazz találmánya. Bachnál is improvizáltak. A kadenciát biztosan azért írta bele a kottába, hogy azt üzenje: Tessék, most mutasd meg, mit tudsz!” Sajnos már Vukán György sincs köztünk, és a rádióműsor sem létezik. De a megjegyzésére máig jól emlékszem. A régi klasszikus zenében a kottába írt cadenza ad libitum azt jelentette - fejezd be tetszés szerint. És pontosan ezt csinálják az afrikai zenészek! Az ide utazók velem ellentétben talán kevesebb időt szánnak erre, de nagyon tanulságos. De aki járt Dél-Franciaországban vagy Párizs külvárosi terein, ahol élő zene hallható, tudja, miről beszélek.

A magyar zenekedvelők toleránsabbak ebben az ügyben? Minden olvasó kivétel, de azért árulkodó, mi történt, mikor Vukán Horgas Eszterrel dolgozott. Mormogott a kórus a háttérben, ez nem jazz, ő nem jazz-zenész! Ezt Vukán György tudta a legjobban. Nagyon hasonló a reakció, mikor Sárik Péter a Jazz-kívánságműsorban Quimbyt játszik, vagy Szőke Nikolettával, Illényi Katicával lép fel, ahol a műsor egy része populárisabb.

A duó, ami valójában quartet

Amit a két zenész kitalált, az egy eléggé különleges kombinációja a muzsikának. Loueke jó ismerője a nyugat-afrikai zenének, elefátcsontparti tanulmányai alatt ismerkedett meg a komolyzene kamarairodalmával, Bach és Stravinsky munkásságával, majd évekig Párizsban tanult, ahol ezek kombinációja izgatta leginkább. New York-i évek alatt pedig kísérletezni kezdett azzal, hogy lehet ezt a jazzbe adaptálni. És akkor találkozott Hays-szel. Ő a mainstream jazz kiváló zongoristája (elég, ha annyit tudunk, hogy turnézott anno Sonny Rollins-szal, rögzített lemezt Robert Schumann interpretációkból, készített CD-t Brad Mehldau-val, játszott a 90-es évek elején Joshua Redmannel). Mára teljesen unikális lett, amit csinálnak, a védjegyükké vált. A jazzt leginkább befolyásoló irányzatok elemeit kombinálják nagyon eredeti módon a játékukban. Néha szinte több zenész jelenlétét imitálva.

Ez két különlegességnek köszönhető. Az egyik a hangszeres játék. Ahogy Hays pengetős és ritmushangszerként is használja a zongorát, úgy Loueke afrikai hangszerek (kora, kalimba, djembe) játékmódjának gitárra alkalmazott verzióit kísérletezte ki. A másik pedig az éneklés. A scattelés francia, illetve mina, yoruba alapú változata (amit azért kevesen értenek a Hollán Ernő utcában), ezért a hallgatóknak leginkább a halandzsa jut az eszébe. (Németh Feri az ének szintetizátoron ilyesmivel kísérletezett a Freedome Trio fellépésekor). A másik az Afrikában az énekeseknél gyakran hallható és látható különleges hangképző technikák alkalmazása, ami inkább sajátos ritmusjáték (a nyelvvel és az ajkakkal való hangadás változatai). Az éneknél egy dologgal nem tudtam mit kezdeni. Nálam az éneklés a hangterjedelemről, a tónusról és az oktávokról szól, itt pedig néha az riói kikötői munkások raktárban eldünnyögött dalaihoz hasonlított leginkább.

Menuhin szellemében

A két részben nagyrészt a közös album darabjai szóltak. Egyszer úgy, mint egy modernkori kamaramuzsika (Twins, Feuilles-O), máskor kortárs blues témaként (Violeta), vagy a brazil énekesnek dedikált bossa nova: a „Milton”. A „Hope”, a „Veuve Mallienne” vagy az „All I Have” pedig Gulda és Zawinul bécsi örömzenéléseit jutatta eszembe párhuzamos és kreatív szólókat, felelgetős játékokat hallgatva.  Ez a koncertanyag a világon bárhol előadható pont sokrétűsége okán. A közönség, ha elég jártas ezekben a zenékben, örömmel fedezhet fel szellemes utalásokat. Megvalósult Yehudi Menuhin terve, amiért felvetette 1975-ben a Zene világnapjának ötletét. A muzsika segíti a társadalmi csoportok, népek, kultúrák közötti megbékélést. Ha tehetséges emberek játsszák. Ennek sikeres nagyköveteit hallottuk vasárnap este a BJC-ben.  

2019. szeptember 29., BJC

Fotó: Irk Réka