Négy különböző színpaddal és nagyon sokrétű programmal várták a közönséget a szervezők. 
A nagyszínpad a legmodernebb ledfal-technikával, világítással, hangosítással felszerelve a komplex, látványra is építő produkciókat szolgálta ki. 
A többi színpad is kimagasló technikával rendelkezett. 

A backstage-ek jól megépítettek voltak, a színpadokhoz egyszerűen és gyorsan át lehetett jutni, még tömegesen is jól megközelíthető volt minden. Pori különlegessége, a domboldalra futó természetes nézőtér fás-ligetes, füves tere hatalmas piknikké varázsolta a fesztivált, mert a helyiek kempingszékekkel felszerelkezve érkeztek, amit simán be lehetett hozni a helyszínre. Az első napot a teljes közönség esőkabátban töltötte, amit rutinosan mindenki hozott, sokan gumicsizmában érkeztek, mégis semmit nem vett el a hangulatból az egész nap szitáló eső. 

A kommunikációs csapat vezetőjével, Outi Seppā-val beszélgettem a helyszínen, aki elmondta, hogy 150 önkéntessel dolgoznak. Szállást, ellátást biztosítanak nekik, ha nem helyből érkeznek. Visszajárnak dolgozni évek óta. Kiváló munkát végeznek, minden korosztály képviseli magát, nagymama korú hölgyek engedték be a közönséget, de tinédzserek is be voltak osztva különböző pozíciókba. 
Outi elmondása szerint a fesztiválon törekszenek arra, hogy a generációkat közelebb hozzák egymáshoz a nagyon diverz zenei kínálattal, a sokféle színpaddal és az ingyenes programokkal. A fesztivál hivatalos, háromnapos programján kívül egy héttel a rendezvény előtt minden nap ingyenes koncertek zajlottak finn zenekarokkal. 

Pori Európa egyik legrégebbi fesztiválja, idén szervezték 57. alkalommal. A zenei kínálat Európa más jazzfesztiváljaihoz hasonlóan nagyon szerteágazó. A nagyszínpadon nagyszámú közönséget vonzó, látványelemekben bővelkedő produkciók voltak az esti fellépők (Cory Henry, Pet Shop Boys, Jason Derulo, Kraftwerk). 
A Pet Shop Boys mind a digitális, mind a színpadi látványban, a zenei tartalomban, énekhangban kiemelkedett a nagyszínpados produkciókból. Az álomvilágba repítő narratívába szedve az összes népszerű slágerüket beválasztották a dallistába, fiatal zenészekkel egészült ki a produkció, és minden részletében tudatos, igazi, minőségi pop-ot nyújtottak a közönségnek az első, esőáztatta nap végére. 

A nagyszínpad mellett, a büfé sátrak által határolt térre építették a Skoda által szponzorált másik nagyobb színpadot. A fellépők nagy része itt a fiatal, nagy Youtube-táborral, digitális eléréssel rendelkező tehetségek közül került ki: többek között Adi Oasis, Myles Smith, Vincent Garcia, vagy a Scary Pockets nevei biztosan több Youtube-látogatónak ismerősen csengenek. Elsősorban instrumentális könnyű műfajok, a rap-től a világzenéig, a soul, R&B gyökerű mai populáris zenékig mindenféle előadó játszott. Nekem Myles Smith volt emlékezetes, soul alapú, érzelmes zenét, szövegeket kell elképzelni, teljes átéléssel, kiváló énekhanggal, gitárjátékkal. Többen együtt énekeltek vele, és nagy érzelmi energiák mozogtak a számok előadása közben a közönség és az énekes között, behúzott, elgondolkodtatott. 

 A Fesztivál hivatalos programjában egy színpadot tisztán a jazznek tartottak fenn a szervezők. A Lokki a Pori Jazz Café-nál lévő bejáratnál rögtön az első helyszín volt egy tisztásra telepítve. A nézőtéren padsorokkal, saját büfével és könyöklőkkel, egy kis elkerített állatkerttel, ahol két láma lakott, és elmélyülten hallgatták a jazzt, együtt a nagy számban ide gyűlőkkel. 

A háromnapos jazzprogram fellépőinek listáját úgy alakították, hogy elsőként a fiatal tehetségeknek adtak lehetőséget. Csütörtökön Selma Savolainen finn énekesnő, komponista mutatkozott be In the Shade című anyagával (Max Zenger - klarinét, Tomi Nikku - trombita, Toomas Keski-Säntt - zongora és Okko Saastamoinen - dob). Ő áll a legközelebb a fellépők közül ahhoz a kísérletező, európai kortárs jazz vonalhoz, amit itthon az Opusban hallhatunk leginkább. 

A csütörtöki line-up-ban helyet kapott egy amerikai női quintet is, akik leginkább a kortárs modern zenére reflektáló, ritmikailag szaggatott, repetitív zongorajátékkal, szaxofon szólókkal fűszerezett hangzást képviseltek. (Myra Melford’s Fire & Water Quintet).

Az első nap esti fellépői két olyan koncertet adtak, amik önmagukban is feledhetetlenek maradnak számomra. Harold López-Nussa a kubai születésű zongorista/zeneszerző igazi fesztiválhangulatot teremtett testvérével a doboknál és Grégoire Maret svájci szájharmonikással, aki Herbie Hancockkal is játszott. A zongorista saját darabjait a kubai népzene, az afro-kubai jazz és a klasszikus zene (Bach, Mozart) ihlette, hol tánczenei hatású, hol indulószerű, ritmusjátékokkal tarkított előadását Maret harmonikaszólói színezték. Rendkívüli virtuozitását összhangba hozta a zongoristával, zenei viccekre, feleselgetésekre, közönséget megnevettető játékosságra bőven volt példa előadásukban. A kubai tánczene nagyon magas színvonalú és rendkívül szórakoztató változatát hallhattuk ezen a koncerten, ami egy fesztiválprogramban nagyon jól esett. 

A napot Al Di Meola The Electric Years koncertje zárta csütörtök este. A 70 éves gitárlegenda elképesztően igényesen felépített show-val lepte meg a közönséget. Elhangzottak a régebbi, elektromos gitárra írt darabjai is, de friss kompozíciót is játszottak, amit még eddig sehol sem adtak elő. Meola visszatérő vendég Poriban, rengetegen voltak kíváncsiak a koncertjére. Megfordult a közönség aránya erre a produkcióra, és többen voltak a Lokki előtt erre a 80 perce, mint a nagyszínpadnak számító Skoda nézőterén. Nem maradtak el a showelemek sem. Az ütőhangszerekkel ritmusjátékokra hívták a közönséget, Meola is dobolt, és közös dallaméneklésre is sor került. 

A második nap jazzprogramjában egy afrikai-brazil zongorista, zeneszerző, Amaro Freitas triója hívta fel magára a figyelmet kora este. Freitas kompozícióiban az afro-jazz, a brazil szamba és a bebop keveredik, de a kortárs zene preparált, perkusszív zongorahangzása is felbukkant egy a brazil őserdő madárhangjait megidéző darabjában. 

A péntek estét Joshua Redman quartetje zárta a Gabrielle Cavassa-val közös, “Where are We” című új albumának (Blue Note) bemutatójával. A 12 dalos lemez mindegyik zenéje egy-egy amerikai várost idéz meg, olyan átdolgozásokkal, mint a Streets of Philadelphia Bruce Springsteentől, és örökzöldekkel, mint a Chicago Blues. Talán 5-6 szám fért bele az estébe, ami beszédes, mert már ebből is lehet érzékelni, hogy az eredeti darabok igazán csak keretet adtak annak a végtelenül kifinomult, hihetetlenül tudatos, mégis könnyed improvizatív játéknak, amit a quartet és az énekesnő nyújtott. A hangbeálláskor megfigyeltem, hogy meg sem próbált hangosan énekelni Cavassa, szinte nem is lehetett ekkor még kifelé semmit hallani belőle. 
A koncerten olyan lágyan, néha beszédszerűen és nagyon kifejező hangsúlyokkal énekelt, szinte suttogott sokszor, mégis odaszegezte a nézők figyelmét a dal tartalmának hallgatására, eljátszotta a karaktereket a hangjával, mesélt, teljes összhangban voltak Redman szaxofonjátékával, lebilincselő volt az egész. Redman tökéletesen felépített szólóiban fokozatosan átadta a kontrollt a hangszerének, az egész testét mozgósította játék közben, szinte eltáncolt minden hangot, a legváratlanabb ritmikákkal, frázisokkal élt, mindezt alárendelve a dalok hangulatának, történetének. Számomra ez volt a legemlékezetesebb jazzélmény ezen a fesztiválon. 

Szombaton egy finn fiatal trombitás Monkey Mind című projektjét hallgattam meg (Verneri Pohjola - trombita, Kit Downes (UK) - zongora, Jasper Hoiby (DK) - bőgő, Olavi Uusivuori (FI) - dobok). Pohjolát nagyon szerette a közönség, országszerte ismert zenészcsaládból jön. Harmonikus és sokszor lírai hangvételű darabjaiban trombita- és zongoraszólókra építkezett, egyszerű, dallamos témákkal és olyan gondolatisággal, mint a gyerekekre hagyott értékek, a játék és játékosság, vagy a bezártság és a szabadság. Kicsit nekem egysíkú volt a zenei anyag, de mindenképpen egy saját hangján komponáló szerzőtől remek trombitajátékkal. 

A szombatot Nubya Garcia női szaxofonos smooth jazzbe hajló, fesztiválszínpadra termett produkciója zárta. 

Nagy élmény volt jelen lenni, és megtapasztalni ennek a nagy múltú rendezvények az atmoszféráját, ismerkedni és együtt fesztiválozni a rendkívül barátságos finn emberekkel. 

Szeretném ezúton is megköszönni a Pori Jazz szervezőinek, hogy vendégként vehettem részt a Fesztiválon!

Pori Jazz Festival, Finnország, 2024. július 18-20.

Fotó: Tamás Kinga;  Tomi Vastamäki, Petri Anttila – Pori Jazz Festival