fbpx

JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – 2. nap

2024. október 06.

Szombaton valószínű minden eddigi kora délutáni nézőszám rekord már a korainak vélt 16 órás kezdéskor megdőlt. Ehhez persze az előző naphoz hasonlóan kifejezetten kellemes, napsütéses idő mellett az elsőként fellépett, megalakulásától töretlen népszerűségnek örvendő Balázs Elemér Group is jócskán hozzájárult. Előzőleg többen aggódtunk, hogy létrejön-e a várt koncert, mivel jazzberkekben gyorsan terjedt a hír, Elemér kórházba került. Szerencsére a kritikus napokról már ő maga számolhatott be dobjánál ülve a közönségnek, miután a fesztivál szervezőbizottságából a zenészek mellett a sajtó munkatársainak is végig nagy segítséget nyújtó Záhonyi Enikő színpadra szólította a zenekart.

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Elemér elmondta, az utóbbi időben 30 kilót szedett fel, és ezt bizony megsínylette szervezete, de az orvosi beavatkozásnak köszönhetően nagyobb baj nem következett be, a fesztivál előtt pár nappal szigorú feltételekkel kiengedték a kórházból. Bal lábán gumiharisnyát kell hordania, és kímélnie kell olyannyira, hogy a lábcint sem használhatja vele, de ez a probléma az ő szintjén átmenetileg nem okozhat problémát. Megnyugtatta a közönséget, komolyan vette a figyelmeztetést, és kemény diétába kezdett. Mielőtt bemutatta zenekarát megemlítette, a jövőre negyedszázados fennállását ünneplő BEG „Flying in music” címmel készülő új albuma dalait a kordivatnak megfelelően az év folyamán részletekben, kislemezek formájában már áprilistól kezdték folyamatosan közzétenni zenemegosztó portálokon, a hét dal még idén decemberben cd és a tervek szerint vinyl lemezen is megjelenik majd, a zenét továbbra is inkább hagyományos eszközökön hallgatókra gondolva. A koncerten régebbi sikereiket felidéző dalaik között az újakból is eljátszottak néhányat. A 25 év alatt több személycserén átesett zenekar a már jó ideje kialakult felállásban kezdett, Molnár Enikő és a legutóbb távozott Szakonyi Milán helyére került Varga Dávid énekelt, a dalaik túlnyomó többségét szerző Balázs József billentyűs hangszeren játszott, Komjáti Áron gitározott, Pecek Lakatos Krisztián bőgőzött, Balázs Elemér dobolt, és ezúttal egy klasszikus ütőhangszeres szakon végzős fiatalember, Heinz Kornél helyettesítette a más kötelezettségének eleget tévő Czibere Józsefet.   

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Az elsőként játszott újrahangszerelt „Please Don’t Tell Me Love” is a decemberben megjelenő lemezre kerül majd, amelynek eredeti változata Elemér saját kvintettjének „My New Way” lemezéről Winand Gábor énekével vált ismertté. A BEG állandó repertoárjából a „Sound Of Diversity” slágere, az „I Never Felt This Way” után a készülő lemez leendő slágere, a „To Eternity”, majd a dicsőséges múltból az első albumuk címadója, az „Around The World” következett. Elemér egyik kedvenc szaxofonosaként mutatta be Zana Zoltánt, aki már az eddig megjelent kislemezek felvételekor is nagy segítséget nyújtott hangmérnöki tudományával, és természetesen kivételes játékával.  

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Zana gyönyörű szólóit különösen Pedro Martins brazil gitáros majd lemezükön is hallható „Quem Eu Sou” című szerzeményében és a műsorba egyetlen standardként bekerült „My Favorite Things” új megközelítésben előadott feldolgozásában élvezhettük. Hallgattuk volna tovább is, de az 50 perces időt betartva az „Ez a vonat, ha elindul” népdalfeldolgozással búcsúztak a közönségtől.

Józsefvárosi jazzfeszt

A közel 25 év alatt Elemér mindig megtalálta a zenekar koncepciójába illő muzsikust a megfelelő posztra. A legutóbb érkezett férfihang, Varga Dávid is zökkenőmentesen illeszkedett a régebben itt játszók közösségébe, és az énekközpontú zenekarban csodás párost alkotott a női hanggal, Molnár Enikővel. Zana Zoltán beilleszkedése nem jelentett meglepetést, mivel mind Elemér, mind Józsi formációiban régóta játszik. Újra visszahozott egy színt a BEG első lemezén szólót játszó Dresch Mihály, és a Charlie Marianoval készült album kivételével fúvós hangszer nélküli zenéjébe. Az újoncok között Heinz Kornél is remekelt, nem csoda, hogy vele Elemérnek hosszú távú tervei vannak. A BEG 3. korszaka, nagyjából 2013 óta együtt zenélő Komjáti Áron és Pecek Lakatos Krisztián, valamint a Balázs testvérek a tőlük megszokott zsenialitással ragadták magukkal a közönséget, tovább gyarapítva a zenekar kedvelőinek eddig is népes táborát.

Józsefvárosi jazzfeszt

A Balázs Elemér Group után továbbra is egy legendás dobos zenekara következett, a csarnok színpadán Kőszegi Imre új formációja, a 4 Generations lépett fel. Imre többször játszott a háromgenerációs trióvá bővült kétgenerációs Egri a négyzeten duóval, azaz Egri Jánossal és fiával. Talán ez adta az ötletet, hogy korelnökként a közép és legifjabb közötti generációból is gondolkodjon valakin, és keresve sem találhatott jobbat az újra élesztett Rhythm & Brass zenekarában is fújó Molnár Sándornál, így a dob, bőgő, zongora felállású trió az Egri Jánosnál fiatalabb, de az Egri János Juniornál idősebb szaxofonossal alakult négy generációs kvartetté.

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

A repertoárból végül négy standard fért a műsoridőbe, ami jelzi, a témákat alaposan kivesézték. Az elsőként játszott Jeff Tain Watts szerzemény, a „Blues for Mr.Charley” alkalmat adott mindenkinek a kibontakozásra, és a fantasztikus szólók követték egymást folytatásban is. Joe Hendersontól a „Recorda-Me” gyakran hallható koncerteken zenekaraink eredetihez méltó feldolgozásában, de számomra ennek a kvartettnek az előadása hozta a csúcsot. Eszembe is jutott a BEG készülő lemezének címe, a Flying in Music, ez valóban négyük repülése volt a zenében. Dave Brubeck 1955-ben írt, „In Your Own Sweet Way" című kompozícióját játszva sem szálltak alább, majd újabb katarzis jött, a „Passion Dance”, McCoy Tyner egyik remekműve a sok közül, és tomboló sikert hozott.

Józsefvárosi jazzfeszt

Alig maradt idő kitapsolni magunkat, mert hat órakor már a szabadtéri színpadon a Reggie Jonas Jr. Trio kezdett. A csarnok előtt 4 generációs közönség várta a számos díjat, többek között a 2017-ben először megrendezett szép emlékű Belvárosi Jazzversenyen a legjobb hangszerszólista kategóriában Berki Dávid basszusgitárossal megosztott első helyezett, a Müpa zeneszerzőverseny díját 2021-ben elnyert, egy évre rá Jazz Showcase szakmai nyertes, Ablakos Lakatos Dezső ösztöndíjas zongoristánkat és hasonlóan sikeres társait, köztük a fia koncertjére nagypapaként érkező Jónás Rezső is.  

Józsefvárosi jazzfeszt

Az ifjú Jónás Rezső első mestere Szakcsi Jr. volt, később Nagy Jancsa is tanította. Mikor édesapja Londonban kapott zongoratanári állást, felvételt nyert a Királyi Akadémiára, majd mikor a család hazaköltözött, a Liszt Ferencen folytatta tanulmányait, ahol Oláh Kálmán tanítványaként diplomázott.  

Díjakban a Jónás testvérek sem szenvednek hiányt, az I. Belvárosi Jazzversenyen az Oláh Kálmán Jr. vezette Young Tigers tagjaiként részesültek a legjobb zenekarnak ítélt díjban, Géza nyerte a Magyar Jazz Szövetség  Egri János javaslatára létrehozott első Pege Aladár Jazz Nagybőgő Versenyét, és a szintén a Szövetség által rendezett 2023. évi Jazz Combo Versenyt is az ő kvartettje nyerte,  melynek természetesen tagja volt dobos öccse, Fülöp is. Géza és Fülöp akárcsak Rezső, zenészcsaládba születettek, de csak névrokonok a zongorista Jónásokkal.

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt

A koncerten Reggie/Rezső megmutatta, nem véletlenül kapott szólistaként és zeneszerzőként is rangos díjakat. Triójával kezdésként saját szerzeményét mutatta be, és egyből vele tartottunk sétáján a Föld körül, mely után további műveit ismerhettük meg. Feleségének írt kompozíciója, a „My Love” mint tömör címe, szirupmentesen fejezte ki mély érzelmeit, és hasonló lényegre töréssel tekintett vissza Mátyás téri benyomásaira a „Matthew Square”, és a MÜPA tehetségkutató versenyére írt „Colours Dream” címet kapott kompozíciójában is. Letisztult játék mindhármuktól, fiatalon megtalált saját hang, amilyet csak a legnagyobbaktól hallhatunk. Végül egy standard, a „Blue Monk” zárta a közönséget végig magával ragadó koncertet, a nagyok tapsoltak, a kicsik táncra perdültek.

Józsefvárosi jazzfeszt

Józsefvárosi jazzfeszt                                                                         

Bár a program még három különleges koncertet kínált, jobbnak láttam érlelni élményeimet, feltöltődve a jazz szépségét és sokszínűségét bemutatott addigiakkal, szép élményekkel gazdagodva készülhettem a zárónapra.  

 

 

 

Rákóczi tér, 2024. szeptember 20. 

 Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005