A zenészeknek és a csillagászoknak nem mondok újat ezzel, de amikor elkezdtem sorra venni az elmúlt év jazzben gazdag eseményeit, akkor a bluesformát választottam, hiszen a Föld bolygó két alapegysége, a holdfázisok és a bluesforma egyaránt 12 fázisból, azaz ütemből áll. Így merészeltem ezt a rendszert alapul venni a visszatekintéshez. A 12 ütem meglesz, de a szólók ezúttal rövidek lesznek.
Július 5. • Budapest, Hollán Jazz Street
Nagyszerű kezdeményezés valósult meg a Budapest Jazz Club és az Angyalföldi Önkormányzat között, a nyári jazz-uborkaszezont enyhítendő, péntekenként élő utcai zenével csábítják az arra tévedőket. Fiatal akadémisták duóit lehet meghallgatni, a technikáról a BJC gondoskodik.
Valami kozmikus erőterek hatására éppen arra tévedtünk Irk Rékával, így meghallgattuk Moldovai Dórit és Papp Milánt, akik finom, kellemesen hallgatható standard dalokkal támadtak. Én csípem az ilyesmiket, ha már utcazene, akkor pont az ilyen jól előadott, fülbemászó melódiákkal lehet megállásra késztetni, sőt, talán majd a jazzklubba való valamikori betévedésre rávenni az érdeklődőket. Volt közönség, figyeltem, ahogyan meg-megálltak az emberek, sőt még a velük tartó kutyák is farkcsóválva hallgatták az örökzöldeket.
Július 10. • Balatonboglár
A szerencsére sok éve, egészen pontosan 2000 óta folyamatosan virágzó boglári Jazz & Bor Fesztivál a legjobb nyári programok egyike a műfajban. Voltam már kismillió jazz- és borrendezvényen, de azokon többnyire elvesztek a jazzerek a borsátrak vagy a választékbővítés miatt odatelepített sörsátrak között. Hallottam rossz szájízű történeteket, amelyekben a mostoha körülményeket, katasztrofális hangtechnikát, sóher, a megalázóan alacsony gázsi mellett még a pogácsát is kispóroló szervezőket énekelték meg, de Boglár azon kevés vidéki nyári fesztiválok egyike, ahová minden jazzer örömmel megy, ha hívják. Mindez a fesztivál nagyasszonyának, Szalai ’Tücsi’ Tündének az érdeme. Én rendszeresen megfordultam itt a korábbi években, ugyanis minden nyáron a komplett júliust és az augusztust is Balatonszárszón töltöttük, és a fesztivál előtt menetrendszerűen érkezett a telefonhívás Lattmann Bélától, hogy itt fognak játszani László Attila valamelyik formációjával, jöjjek át, hallgassam meg őket. Ezek a késő éjszakába nyúló koncertek mind nagyon jól sikerültek.
Visszautalva a néhány sorral fentebb hivatkozott más galaxisbeli jazz & valamilyen pia fesztiválokra, Bogláron a zenéé a főszerep, minden így van kialakítva. Kiváló szabadtéri – és szükség esetén beltéri – színpad, nézőtér, a néhány borsátor csak a periférián van, a halk balladáknál nem zavarja sem a zenészeket, sem pedig a közönséget a poharak vagy kriglik csörömpölése. Van rendesen közönség, errefelé nem szokás üres nézőtér előtt játszani. És ami még érthetően fontos dolog a zenészek számára, az a törődés. Tücsi tényleg olyan barátságos és segítőkész, mintha csak egy kedves nagynéniként gardírozná az errefelé felbukkanó zenészeket.
A mostani fesztivál szomorú emlékem marad. Lattmann Béla megkért, hogy vigyem el Boglárra, mert sajnos már nem volt valami jó kondícióban, de ezt a koncertet semmiképpen sem akarta volna kihagyni. Örömmel mondtam igent, hiszen egy ilyen oda-vissza több mint 4 órás autóút mindig jó alkalom a nagy, vidám beszélgetésekre, gyermekkori emlékek felidézésére, no meg a végtelen mennyiségű sztorizásra, ahogyan történt ezúttal is. Bogláron a László Attila Fusion Circus volt az est fő fellépője, előttük Nedvig Balambérék triója is játszott egy blokkot.
A backstage-ben a szokásos vidám, mindenből viccet kreáló hangulat, finom csirkepörkölt, majd utána egy olyan koncert következett, amely a nyári fesztiválok legjobb hagyományaiba illeszkedett.
Prímán szólt a zenekar, László Attila gitározott, Lattmann Béla basszusgitározott, Zombori ’Atus’ dobolt, Nagy Jancsa helyett ezúttal Oláh Tzumo villanyzongorázott, és a szokás szerint sziporkázó fúvóskórus: Lakatos ’Soso’ Sándor altszaxofonozott, Pecze Balázs trombitált és Csapó Krisztián harsonázott. Béla ekkor már nem nagyon vállalt komolyabb szólókat, mert a bal kezének két ujja sem működött rendesen, de a kíséretben és a kisebb szólókban ezt nem hallhatta ki a közönség. A koncert vége után még hosszasan beszélgettünk a zenekarral és Tücsivel, tényleg alig akartunk hazaindulni. Valamikor bőven éjjel 2 óra után érkeztünk meg Dorogra, de nem éreztünk semmi fáradtságot. Később kiderült, hogy ez volt Béla utolsó koncertje, amelyen jazzt játszott. Utána talán már csak 1–2 Zorán-koncertre tudott elmenni, mielőtt szomorú kódaként kórházba került.
Július 16. • DUNYI
Gyakran autózom a pesti alsó rakparton, de koncerten még nem voltam az itteni flaszteren. Irk Réka említette, hogy a villamos sínek alatti kazamatában félvilági kocsmaszerűség és kiállítóterem működik, ahol koncerteket is rendeznek néha, de ezúttal nem a zárt térben, hanem konkrétan az út közepén állították fel a színpadot. Egy friss, ígéretes formáció, a Pocket Pick, azaz Szabó Gergő és Kapolcsi-Szabó Levente billentyűztek, Baranyi Bence pedig dobolt. Jó zenét toltak, nem véletlen, hogy sokan megálltak és hallgatták a koncertet. Valahonnan felbukkant egy koreai vagy kínai turistacsoport, ők testületileg táncoltak is. Volt itt fúzió, hip, meg hop, néha nagyot zúztak a srácok, élveztem a zenéjüket, mindig jó egy ilyen új, modern, dögös hang a halpiacon. Az első jazzek után, amelyeket hallgattam annak idején a hetvenes évek közepétől, soha nem volt tőlem idegen ez a hangzás. Gergő, Levi és Bence pedig gyönyörűen aktualizálták az akkori alapokat. Elhallgattam volna őket még jóval tovább is.
Július 25. • BJC
A Budapest Jazz Orchestra a Weather Report viselt dolgaival rukkolt elő, gyönyörűen szóltak a nagy WR slágerek a big band által. Örülök, hogy beleásták magukat a hetvenes évek fúziós hangzásába. Ezt tették idén már kétszer Tóth Pistiék is, de a Weather Report és tágabb világa egyszerűen megunhatatlan számomra.
Július 26. • Budapest, egészen pontosan a Bárczy István utcai Femme Harmone galéria előtti járdaszakasz
Van egy nagy művész Magyarországon, aki következetesen kedveli a jazzt és már vagy hatvan éve fest jobbnál jobb portrékat a magyar és a nagy külföldi jazzistákról. Gyémánt László óriási kedvencem, már a hetvenes években is minden kiállítását megnéztem, amely elérhető volt számomra. Ezúttal egy kis belvárosi galériában volt a kiállítás megnyitója, amelyre a megtisztelő meghívást kapta a jazz.hu. Irk Rékával pontosan érkeztünk, de hamar kiderült, hogy ha nem is hip-hopon, de hoppon maradtunk. A mikroszkopikus méretű galéria ugyanis zsúfolásig megtelt, képtelenség lett volna bejutni, nem is próbálkoztunk. A legutóbbi kiállításhoz hasonlóan ezúttal is Gyárfás ’Gyafi’ Pisti és Lukács Eszter duóztak bent. Láttuk őket az akvárium-szerű üvegfalon keresztül, de hang az nem szűrődött ki, ebből az aspektusból játszhattak volna lakodalmast is, nem jöttek az outputok. Hogy mégis adekvátak legyünk a jazz.hu szempontjából, kellemes diskurzusokba merítkeztünk a meghívott, de szintúgy kint maradt zenészekkel, Dennert Árpival, Halper Lacival és Gyárfás Attival. Lógott az eső lába, de szerencsére sikerült szárazon távoznunk a júliusból.
Folyt.köv.
Fotó: Sztraka Ferenc
