A zenészeknek és a csillagászoknak nem mondok újat ezzel, de amikor elkezdtem sorra venni az elmúlt év jazzben gazdag eseményeit, akkor a blues-formát választottam, hiszen a Föld bolygó két alapegysége, a holdfázisok és a blues-forma egyaránt 12 fázisból, azaz ütemből áll. Így merészeltem ezt a rendszert alapul venni a visszatekintéshez. A 12 ütem meglesz, de a szólók ezúttal rövidek lesznek.

Augusztus 5. • Budapest, Femme Harmone Galéria
Néhány nappal ezelőtt, Gyémánt László festőművész kiállításának megnyitójára egyszerűen nem fértünk be. Ez valahogy a művész tudomására jutott, és egy igazán kedves, megható gesztussal meghívta a jazz.hu stábját egy személyes tárlatvezetésre. Örömmel fogadtuk el Gyémánt László és felesége, a szintén festőművész Ardey Edina meghívását. Irk Rékával és Márton Attilával nagyon kellemes két órát töltöttünk a művész házaspár társaságában.

Gyémánt Laci lebilincselően mesélt a régi idők jazz-zenészeiről és a saját életéről. Öröm volt hallgatni minden szavát. Ő és Pallai Péter mindketten rokon lelkek abban, hogy a magas életkor nem kell, hogy csökkentse az életkedvet, a világra való vidám nyitottságot. Ismerek olyan embereket is, akik már huszonéves korukban bezárkóztak, a környezetük pedig onnantól kezdve bácsizta őket. Na, kerültem is őket mindig, mint a klasszikusokat popritmusban.

Augusztus 9. • Martonvásár, kastélypark
Abszolút „mangánügyben”, egy kedves meghívásnak eleget téve, váratlanul felbukkantam egy rendezvényen, ahol Moldovai Dóri és Papp Milán szolgáltattak kellemes, az alkalomhoz tökéletesen illő latinos zenéket. Nyilván nem a koncert volt a fő attrakció, de ettől függetlenül szívesen hallgattam a finom, egyáltalán nem tolakodó muzsikát.

Augusztus 13. • Szeged, Újszegedi Szabadtéri Színpad
Szeged gyönyörű város és meglehetősen jó a felhozatal halászléből, így pusztán ezekért is szívesen zarándokolok el a dél-alföldi régió fővárosába. Hát még, ha világklasszis zenészeket és zenét is hallhatunk, a dolog innentől kezdve kihagyhatatlanná válik. Még valamikor március végén Lattmann Béla meghívott a Budapesti Kongresszusi Központban rendezett Zorán koncertre. A buli után Horváth Kornél említette, hogy Szegeden ismét játszani fognak napjaink egyik legizgalmasabb és egyben legegyedibb hangszerkezelésű gitárossal, Stanley Jordannel.

Irk Rékával vágtunk neki az útnak, a dögmeleg miatt mindenki óva intett a szúnyogokra hajazó mikrodrónok légierejének koncentrált támadásától, de szerencsére megúsztuk a vészhelyzetet. A koncert előtt Simády Bélával találkoztunk a Fehértói Halászcsárdában, aztán a testi táplálék után indultunk Újszegedre, a szellemiért. Stanley Jordant először hallottam élőben játszani. Lenyűgözött. Teljesen unikális, amit játszik, gyönyörű zene. Különleges gitárhangzás, mintha egyszerre játszana két hangszeren, óriási. Ne feledkezzünk meg az egyenrangú zenésztársakról sem: Laurence Cottle basszusgitározott, Dörnyei Gábor dobolt és Horváth Kornél játszott a kismillió ütőhangszeren. Nagyot szóltak így együtt. Igazán emlékezetes koncert volt; kár lett volna kihagyni.

Augusztus 16. • Gellérthegyi Víztározó
Már kora délután benépesült a víztározó tetején kialakított hangulatos park, de ezúttal nemcsak helyi családok, ide tévedt szerelmespárok és egyéb katasztrófaturisták lepték el a gyöpöt, hanem végre a jazz-zenészek is. Először a MAO-ból alakult standard quintet, azaz Fekete-Kovács Kornél, Bacsó Kristóf, Cseke Gábor, Barcza Horváth József és Csízi László alkotta all stars csapat játszott jófajta mainstream jazzt. A zenekar háta mögötti molinón nagy betűkkel az állt, hogy „Gyertek fel a színpadra! Közös zenélés a Modern Art Orchestrával”. Kíváncsian vártam, kinek lesz bátorsága valamelyik sörsátor biztos hátterét otthagyva a színpadra ugrani és villantani egyet. Ahogyan telt-múlt az idő, megjelent az első és ez alkalommal egyetlen fecske, mégpedig egy baritonszaxofonnal! Nem szokványos dolog, az biztos. A zenekar barátian fogadta, jót muzsikáltak együtt, a baritonszaxis szóló is rendben volt. A MAO már régóta komolyan gondolja, hogy a jazzt közelebb kellene hoznia a közönséghez, kiváltképpen a fiatalokhoz. Az MZH-ban megtartott jazzmatiné is kiváló kezdeményezésnek bizonyult, sokan eljöttek a legfiatalabb generációból.

Az esti koncerten a MAO teljes pompájában tündökölt, nagyon élveztem a fantasztikusan jól meghangszerelt muzsikát. Egy énekesnő is csatlakozott pár szám erejéig, de ő a fehér ruhájában valahogy nagyon vérszegénynek tűnt a MAO fekete öveseihez képest.

Augusztus 23. • Salföld, Káli Fecske Étterem & Kulturális Központ
Hiába, MAO-kurzuson vagyok, de nem bánom. A Szakcsi Rádió égisze alatt rendezett háromnapos jazzfesztivál zárónapján ugyanis ismét a Modern Art Orchestrát hallgattuk Rékával.

A program Várallyay Petra koncertjével kezdődött, majd következett a fő attrakció, egy igazi világklasszissal, nevezetesen Tony Lakatossal megspékelt MAO. A műsoruk címe: „A holnap sztenderdjei” volt. Egy ilyen párosítás csak jó lehet. A big band és Tony kegyetlenül jól szóltak együtt. Tony szokás szerint hatalmas tűzzel, forgószélként szólózott. Igazi nagy jazz szólt.

Fekete-Kovács Kornél ezen az estén valahol külföldön játszott, távollétében Korb Attila konferált végig. Óriási hangulatot teremtett a spontán vicceivel és a szófacsarásokkal, nagyon ment az est és a zene hangulatához.

Augusztus 27. • BJC
Indult a nyári szünet utáni „rendes” második féléves jazzprogramok sora. Pallai Péterrel és Irk Rékával látogattunk el Bolla Gábor és a Szakcsi Lakatos Róbert trió koncertjére. Nagyszerű est volt, pusztító szving, nagy tűz, minden tökéletes, de ez a nap utólag mégis szomorú emlékként ragadt meg bennünk. Pallai Péter évek óta gyakran említette, mennyire szereti Bolla Gabi muzsikáját, és folyamatosan tartják is a kapcsolatot egymással. A koncert előtt a BJC bejárata előtt még közös képet is készítettem róluk. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az utolsó képem, és ami ennél sokkal rosszabb, az utolsó találkozásom atyai barátunkkal, mentorunkkal, a Harmónia Jazzműhely alapítójával, Péterrel. Néhány nappal a koncert után kapott agyvérzést és a szervezete sajnos két hónap után feladta az egyenlőtlen küzdelmet.
Augusztus 31. • Müpa
A Budapest Jazz Orchestra adott koncertet Morgan James amerikai énekesnővel. Nagybetűs jazz aranykönyv, örökzöldek virultak, Morgan James az ujja köré csavarta a közönséget. Nagyszerű koncert volt. Kép nem készült, de ilyenkor nem ez a legfontosabb.
Folyt.köv.
Fotó: Sztraka Ferenc

