fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Jónás Rezső Jr. zenész családba született, jelenleg pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterszakára jár. 

A közönségszavazat alapján a KunaTones albuma lett az év jazzlemeze: Between Past and Future. Március 17-én élőben is meghallgathatják a rajongók, és akik kíváncsiak erre a különleges, soktagú zenekarra. Kuna Vali az együttes vezetője, aki nem akármilyen hangszert fúj. Még egy különlegesség: a zenekar tagjainak alapját testvérek alkotják, akik mind fúvós hangszeren játszanak.

Pallai Péter, aki 83 évesen is dolgozik, méghozzá időnként 10 órát is naponta, vezeti a Harmónia Jazzműhely Alapítványt és nagy megtiszteltetés, hogy a MagyarJazz főmunkatársa, sőt a főszerkesztő legfontosabb támasza, egyben oktatója.

Harcsa Veronika jazzénekesnő vezeti az első Kurátori hétvégét a Magyar Zene Házában. A különböző műfajokban elmerülő énekesnő a MagyarJazz közönségszavazásán már két éve vezeti az év jazzénekesnője kategóriát.

Lantos Zoltán hegedűművész pályafutása során világsztárokkal dolgozott együtt, a világ különböző pontjain adott koncertet, és rengeteg zenei stílusba belekóstolhatott, miközben a saját, másra nem hasonlító zenei világát kialakította. Már második éve választja meg a közönség a legjobb különleges jazz-hangszeresnek és elektronikus jazz-zenei médiaművésznek. Az év végén pedig Artisjus-díjban részesült.

László Attila idén is zsűritag volt a Jazz Showcasen. Már 15 éve figyelik a kiemelkedő fiatal tehetségek előadásait a Müpában. Bércesi Barbara ajánlójában jól ismert neveket említett, akik a kultúra fellegvárában mutathatták meg magukat a közönség előtt és a szakmának. Ugyanitt, de a Fesztivál Színházban vagy a Bartók Teremben a fiatalok fellépései után minden évben már befutott zenekarokat hallgathatott meg a közönség, többször az előző évek nyerteseinek sikeres formációit.

Március 1-jén az új-zélandi szaxofonoshoz, Hayden Chisholmhoz csatlakozik Gyárfás Attila a Magyar Zene Házában.

Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon.

Szeptember után már februárban újra sor került a Magyar Jazz Szövetség közgyűlésére, mert az előző évben csúsztatni kellett a covid miatt, idén pedig visszakerült az eredeti februári időpontra. A Szövetség életműdíjait is kiosztották, amit Zsoldos Béla, Zsoldos Mária és Binder Károly kaptak az idén.

2018-as album után ismét lemez megjelentetésre készül a Varga Bendegúz Quartet. A február 24-ei Fonó koncertjükön már fognak belőle számokat bemutatni a közönségnek.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
Dátum : 2019. május 2.
3
Dátum : 2019. május 3.
5
Dátum : 2019. május 5.
14
Dátum : 2019. május 14.
15
Dátum : 2019. május 15.
17
Dátum : 2019. május 17.
18
Dátum : 2019. május 18.
25
Dátum : 2019. május 25.
30
Dátum : 2019. május 30.
31
Dátum : 2019. május 31.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005