fbpx

Hírek

ELHUNYT CHICK COREA

Somogyvári Péter 2021. február 13.

Csütörtök késő este futótűzként terjedt a hír a Facebookon, 2021. február 9-én, 79 éves korában elhunyt a 23 Grammy-díjat nyert és több mint 60 alkalommal díjra jelölt Chick Corea. A forrás hiteles volt, családja tette közzé, azóta csaknem százezren osztották meg, több mint 23 ezren szavakban, 140 ezren hangulatjelekben fejezték ki részvétüket, és természetesen a neves sajtóorgánumokban is sorra jelennek meg a nekrológok világszerte, hozzáteszem, nem csak a zenei szaklapokban. Chick egész életében élvezte a szabadságot, és örömét lelte abban, hogy valami újat alkosson" - olvasható a családi közleményben. A világot járva több évtizedes munkássága révén zenéjével milliókat érintett meg és inspirált, és mindezt, ahogy egyik interjújában elmondta, igen egyszerű eszközökkel érte el; "csupán embernek kell lenned és nyitottnak a képzelet játékára”. Mint megtudhattuk, a rák egy nemrég felfedezett, ritka formája okozta halálát. A floridai Tampa Bay körzetében lévő otthonában hunyt el, felesége, Gayle Moran, fia, Thaddeus, lánya, Liane és két unokája gyászában világszerte osztoznak.

Elhasználjuk a szavainkat. Elég egy apró felindulás egy produkcióval vagy művésszel kapcsolatban és mi máris odadobjuk a verdiktet: zseniális.  Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy mit fogunk mondani, ha olyasvalakiről szeretnénk nyilatkozni, aki tényleg az. Mit mondunk, ha Zakar Zoli kerül szóba?

Az Artisjus egyesület, mely a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelője, megadta a 2020-as évre a jogdíjak kifizetésére vonatkozó adatokat. Majdnem 50 %-a a szerzőknek bruttó 500 Ft alatti összeget keres havonta a jogdíjaikból.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A MagyarJazz megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2020 novembere és 2021 novembere között.

Január 17-én, vasárnap hat fiatalokból álló zenekar mutatkozhatott be a Müpában online, amit a közönség Youtube-on követhetett. A Müpa tehetségbörzéje azért jött létre 14 évvel ezelőtt, hogy a fiataloknak lehetőséget adjon arra, hogy felfigyeljen rájuk a szakma, a fesztivál- és koncertszervezők.

Gárdonyi László, aki Magyarországon született, majd 1983 óta az Egyesült Államokban él, a Berklee College of Music-on tanít, online videót közölt diákjai vizsgáiról.

Ismertebb nevén Sammy Nestico az Egyesült Államok Pennsylvania államában született 1924-ben, s alig pár napja, január 17-én vonult végső nyugalomba. Munkásságának jelentős részét valamennyi jazzmuzsikus ismeri és a zenekedvelők tudatában is jelen van Nestico, mint afféle ősatya, akinek nevét a “hangszerelte:” felirat mellett meglátva biztosak lehetünk benne, hogy a következő percekben swingelni fog körülöttünk a levegő. Robosztus mennyiségű, ugyanakkor akadémiai színvonalú életműve azonban jelentősebb, mint sokan gondolnánk. Vessünk néhány pillantást a muzsikuslegenda életútjára.

Pályázz!

Jazz 2021. január 13.

Összesen hét témában lehet aktuálisan pályázni az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumánál.

Indulnak az idei JATAKUCS műhelyviták

Zipernovszky Kornél 2021. január 09.

A 2015-ben alapított Jazztanulmányi Kutatócsoport (Jatakucs) idén online folytatja klasszikus önképzőkörre emlékeztető műhelyfoglalkozásait. Az első alkalom január 14-én, csütörtök este hattól fél nyolcig tart. Témája a kanonizáció, amiről kiváló összefoglalás olvasható Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvében (Gramofon könyvek, 2020), közelebbről a Kánonok, jazztörténetek, mítoszok című esszében. Legutóbb néhány példány még kapható volt az Írók boltjában, vagy megrendelhető a kiadóban, a Gramofon Könyveknél.

December végén jelent meg a Magyar Jazz Szövetség kiadványa a 30. évforduló alkalmából.

BJC 13!

Jazz 2021. január 07.

A mindig több száz embert vonzó BJC születésnap idén az online térbe szorul. Január 9-én kisebb eseménnyel, de szeretnék felejthetetlenné tenni ezt a napot a közönségük számára ingyenes koncertekkel.

63. Grammy-díj elhalasztva

Jazz 2021. január 06.

Az idei Grammy jelöltek türelmét kérve a Grammy-díj vezetősége úgy döntött, hogy elhalasztják a január 31-ére tervezett Grammy kiosztót.

Lakatos Ablakos Dezső jazz előadóművészeti ösztöndíjra várják ebben az évben is fiatal előadóművészek jelentkezését. Az ösztöndíjat 2005-ben alapították, melynek célja, hogy segítse a 30 év alatti jazz előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését. Jelentkezési határidő: január vége.

Alighanem egyetért velem akár a világ jazztársadalma is, hogy a félévszázada, pontosan 1971. január 1-én, Chicagóban született ikonikus jazzmuzsikus a tenorszaxofon legnagyobb művelőinek igen szűk elitjébe tartozik. Mi több még a nádfúvós hangszerek közül olyan további instrumentumok mestere is, mint a szopránszaxofon vagy a basszusklarinét.

Első közönségszavazásunk többezres részvétellel zárult. Bíztunk benne, hogyha sikerül szakmailag megalapozott feltételeket teremteni ahhoz, hogy a magyar jazzelőadók ebben a formában is megkapják a közönségtől azt a visszaigazolást, amelyet a legtöbb klub és koncert népszerűsége régóta jelez, akkor elég sokan fognak időt szánni a szavazásra, hogy az hiteles legyen. A járványhelyzet miatt ugyan a jazzélet is karanténba került, a lemezkiadás és az internetes jelenlét így viszont előtérbe került (a szerkesztők előválogatása ötvenes lemezlistát szűkített húszra).

Visszatekintés 2020-ra

Irk Réka 2020. december 31.

A 2020-as év a Covidról szólt, bár januárban még nem sejtettük, hogyan változtatja meg egy világméretű járvány mindenki életét. Nézzük a pozitív oldalát a dolgoknak, például ahogy alkalmazkodni tudott a jazzszcéna a kialakult helyzethez, a jazz-zenészeknek volt lehetőségük koncertet adni, fellépni közönség előtt júniustól novemberig, még ha nem is annyi, mint előző években. A MagyarJazz portálon 365 nap alatt 445 cikk jelent meg, a közösségi oldalon pedig élő streamelt koncerteket, Youtube csatornánkon összevágott videókat láthattak az érdeklődök.

Hálás és optimista levél Hancocktól

Zipernovszky Kornél 2020. december 29.

Az UNESCO jószolgálati nagykövete, Herbie Hancock december 23-án levélben köszönte meg a jazznap.hu, vagyis a Nemzetközi Jazznap ingyenes belépést kínáló magyarországi eseményei szervezőinek és közreműködőinek a munkáját.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005